Kínzások és Kivégzések [BEFEJEZETT]

A Hóhérok

A máig fennmaradt források a XIII. századra teszik a hóhér szakma kialakulását Európában, persze valamilyen módon előtte is végeztek ki embereket. Erre olykor egy rokont, esetleg egy fiatalabb bírósági alkalmazottat kértek fel. Elsődleges feladatuk az állam által kiszabott ítéletek koordinálása és azok végrehajtása volt. Noha hajlamosak vagyunk úgy hinni, hogy a hóhérok csupán a hatalom két lábon járó gyilkoló eszközei, szakmájuk ennél sokkal részletesebb és nehezebb volt.

Habár a történelem rengeteg kontár hóhért jegyez fel (gondoljunk csak Hunyadi László lefejezésére), valójában a szakma igen nagy felkészültséget és ismeretet igényelt. Anatómiai és gyógyászati ismeretei révén olykor embereket gyógyított, máskor emberek életét oltotta ki a hóhér. Tudását persze gyakran kegyetlen dolgokra használta, hiszen a halálra ítélt, de beteg, rokkant bűnösöket meggyógyította, hogy aztán a kínpadon szörnyű halált halhasson a delikvens. A különös kegyetlenséggel végrehajtott kivégzéseknél elvárás volt, hogy a hóhér tökéletesen tudja, mit csinál, hiszen minél nagyobb volt az elítélt bűne, annál tovább is kellett tartson a szenvedése. Márpedig egy rosszul bedöfött tű, egy rosszul kivitelezett vágás a bűnös korai halálát eredményezhette.

Noha tisztelet nem, csak megvetés vette körül a középkor hóhérait, a babona igencsak nagy volt velük szemben. Csontjaiknak és kivégző eszközeiknek mágikus energiát tulajdonítottak, a pallosukról lecsöpögő bor például a hiedelmek szerint minden betegséget gyógyított, a bitófák mellett növő füvek pedig a boszorkányfőzetek kedvelt alapanyagai voltak. Ezen kívül azonban nehéz sorsuk volt, ritkán élhettek csak a városfalon belül, fizetségük pedig nem volt állandó, ám háborúk és járványok idején igencsak magas lehetett járandóságuk a sok munka miatt.

A szakma apáról fiúra szállt, igazi hóhérdinasztiákat ismerhettünk meg az évszázadok során, így a leghíresebb angol és francia bakó, Albert Purplet és Fernand Masonie is apjának köszönhetően szeretett bele a hivatásba.

A különösen megvetendő bűnöknél, mint például szodómia, vérfertőzés és társai, nem ritkán a nép hozta és hajtotta is végre az ítéletet a bűnös felett. A megkövezés néhány évszázadig különösen népszerű büntetés volt, az első feljegyzések időszámításunk előttről származnak. Egyszerű volt, olcsó, szakmai felkészültséget nem igényelt, elrettentő ereje azonban hatalmas volt. Az elítéltet kikötözték egy cölöphöz, majd az emberek gondjára bízták. A közönséges halálra kövezés csak egy eleme volt a kivégzésnek. Ezen kívül nem ritkán maga a nép kínozta meg a közösség egyik tagját, olykor válogatott szitkokat, esetleg rohadt gyümölcsöket, még rosszabb esetben pedig fekáliát dobálva a bűnös felé. Hogy végül ki is dobta el a kimúlást jelentő követ, azt sokszor nem lehetett tudni, ám mivel az egyszerű emberek hozták meg az ítéletet, ez nem is volt igazán fontos.

A hóhér szakma tehát lényegesen túlmutat azon, hogy egy kegyetlen gyilkos parancsra fejeket vág le. A sebészeket, orvosokat is megszégyenítő szakértelmüket gyakran gyógyításra használták, amely ritkán ugyan, de kiemelhette őket a megvetett, undort keltő szakmájukból. Társadalmi szerepük nem volt éppen irigylésre méltó, a hóhérdinasztiák gyakran egymással házasodtak, így a szakma apáról fiúra szállt. A kivégzések törvénykönyvekből való száműzetésével azonban már csak néhány keleti országban dívik a mesterség, így például Szaúd-Arábiában a mai napig találkozhatunk ezen ősi mesterséget űző férfiakkal.