Kínzások és Kivégzések [BEFEJEZETT]

Ételek, Italok

Sajnos a kényszeretetés egy olyan dolog, amely még napjainkban is problémát okoz néhány afrikai országban. Habár nem kínzó funkciója van, hanem "esztétikai", így is sokan halnak bele ebbe a szinte megmagyarázhatatlan okból történő kényszerbe. Egyes kultúrákban – ahol a nők még az egyenjogúság morzsáját sem tapasztalhatták – mind a mai napig a kövér nők számítanak a legszebbnek, így azon feleségeknek, akik fogyni merészelnek, a legjobb esetben csak kiadják az útjukat, ha nincs szerencséjük, akkor viszont egyenesen megölik őket "tettükért". Az olyan országokban, mint például Mauritánia, már kisgyermekkorban elkezdődik a nevelés, napi 10-15 ezer kalóriát elfogyasztva, hízlalótáborokban edzik a lányokat, mert szüleik szerint csak így van esélyük férjet találni. Teszik mindezt igen egysíkú táplálkozással, hiszen a változatos étkezésre esély sincs ezekben a szegényebb országokban.

De nem csak Afrikában, az Egyesült Államok híres börtönében, Guantánamóban is rendszeresen kényszerítik evésre az őrizeteseket. A gyakran terroristagyanús személyek ugyanis az embertelen körülmények miatt megtagadják az élelmiszert, éhségsztrájkolnak. Ezt úgy igyekeznek kezelni a börtön őrei, hogy orron keresztül, katéterrel juttatják a tápanyagot az alany szervezetébe, amely állítólag embertelen kínokkal jár. Ne legyenek kétségeink felőle, hogy vallatásoknál, kihallgatásoknál is használtak, használnak ilyesféle módszereket. Az orr mellett akad egy másik testnyílás is, mely alkalmas a tápanyag bejuttatására, de hogy őszinte legyek, a "rektális etetés" már tényleg egy olyan dolog, amibe belegondolni is szörnyű.

Az egyik legegyszerűbb, mégis legkreatívabb kínzás során az elítélttel üvegszilánkokkal, porokkal teleszórt vizet itattak meg, amelyek nem csak a gyomorban okoztak jóvátehetetlen károkat, de az anyagcsere is hihetetlen fájdalmakkal járt. A jéghideg, tűzforró italok megivása szintén képes volt könnyen tönkretenni a nyelőcsövet és a gyomrot. Aki pedig nem nyelte önként a neki adott folyadékot, azon az úgynevezett "svéd ital" módszerét alkalmazták.

Először kiütötték az áldozat fogait, a bűnök súlyosságától függően meg is vakították, majd egy tölcsért nyomtak le a száján, hogy a bűnösnek esélye se legyen ellenállni. Persze az emberi kreativitásnak semmi nem szab határt, így távolról sem csak tiszta víz került szerencsétlen szervezetébe, hanem vizelet, trágyalé, szennyvíz, forrásban lévő víz és minden, ami éppen a kínzók keze ügyébe került és nyelhető volt. Ha az áldozat nem halt bele a gyomra kidurranásába vagy nem fulladt meg, akkor nem ritkán betegség, bakteriális fertőzés végzett vele.

Az ilyen jellegű kínzást egészen a II. világháborúig gyakran használták, de feljegyzések szerint a Harmincéves háborúban is kínoztak embereket ily módon.

Ahogy a túlitatás, úgy a túletetés esetében is előszeretettel használták azt a módszert, hogy először a végelgyengülés szélére éheztették az áldozatot, majd következett a másik véglet, vagyis a túletetés. A táplálékmegvonás után a szervezet nem volt képes befogadni és megemészteni azt a mennyiségű ételt, amelyet hirtelen megevett a delikvens, ez pedig nem ritkán halállal végződött. De ezzel a problémával például megküzdöttek a II. világháború után is, amikor a koncentrációs táborok felszámolását követően több rab is halálra ette magát, amint lehetősége volt ételhez jutni.

Ami a kínzásokat illeti, a kreativitásnak itt sem szabott semmi határt. Kezdve a halálos betegséggel járó rohadt húsok elfogyasztásától az emberi ürüléken át egészen addig, hogy a delikvenst saját kedvenc ételével etették halálra, vagy pedig túlsózott ételt adtak neki, majd megvonták tőle a vizet és teljesen kiszáradt.

De kétségkívül a legkreatívabb és legabszurdabb módszer a kannibalizmus volt, amikor az elítéltek nem csak családtagjaikat, barátaikat voltak kénytelenek megenni, de olykor saját magukat is. Ez főleg a dél-amerikai törzseknél volt bevett szokás, melynek során a legaprólékosabb módon igyekeztek elnyújtani a szenvedést. Rendkívül figyeltek ugyanis arra, hogy az alany a lehető legkésőbb haljon bele a vérveszteségbe és a fertőzésbe. De nem kell olyan messzire mennünk, hogy példát találjunk az önkannibalizmusra: a 17. században Báthory Erzsébet használta előszeretettel ezt a kínzási módszert, de a spanyol hódítók is nem ritkán kényszerítették az őslakosokat például saját nemi szervük, fülük vagy orruk elfogyasztására.

Az ételekkel és italokkal kapcsolatos kínzások tehát azért is különösen kegyetlenek, mert az alanyok nem ritkán saját magukat hajszolták halálba a túlzásba vitt ivással, evéssel. Azon kevés módszer közé tartozik, amely még napjainkban is több kultúrában megtalálható, habár funkcióját tekintve már teljesen másra használják, mint az inkvizíció vagy a hódítások idejében.