Hozzá Láncolva //Jungkook ff.//

14.)

2044.06.19.

Kim SooRa szemszöge:

Éppen a konyhában ügyködtem, mikor meghallottam, hogy Taehyung a nappaliból magához hív. Bementem hozzá és észrevettem, hogy a tv-ben a híradó megy.

- Rettenetes hírrel kell megszakítanunk a mai adásunkat. Kiskorúak vagy gyenge idegzetűeknek a következő képsorok és mondatok csak felügyelet mellett ajánlott.
------------------------------------->
Megtalálták és letartoztatták Dél-Korea valaha volt legnagyobb bérgyilkosát. A férfi egy nagy erdői házban élt, feltehetőleg nem egyedül, de nem hajlandó beismerni. A házban női holttesteket és mumifikált fejeket találtak. A férfiról annyit tudtunk meg egyelőre, hogy Jeon Jeongguk és jelenleg 49 éves. A nyilvántartásban úgy szerepelt, hogy 2013-ban egy autóbalesetben elhunyt. Tárgyalása még mindig tart, nem tudjuk még milyen büntetésben lesz része. Több információval jelenleg nem tudunk szolgálni, de ha megtudunk többet azonnal értesítjük a hallgatókat. –

Sokkolva álltam a szoba közepén. Jungkookról és a házról voltak bevágva képet. A holtestekről csak cenzúrázott képek voltak. Nem tudtam elhinni, amit hallottam. A földre estem volna, ha Taehyung nem tart meg és nem húz a kanapéra maga mellé. Remegve bújtam mellkasába. Megannyi búskomor emlék özönlött fel gondolatban. Biztos ismeritek azt a keserű érzést a mellkasotokban, ami már szinte fizikailag is fáj. Most pontosan azt éreztem. Könnyeket nem tudtam és nem is akartam elejteni, ugyanis a gyerekek éppen ekkor értek haza. MinJae és SooBin, 15 valamint 8 évesek. Bár a piciről se feledkezzünk meg, TaeMin, aki 4. Felegyenesedve az előszoba felé indultam el. Egy-egy puszival köszöntöttem őket. Mondjuk ez a fiamnak nem tetszett.

-Anya, SooBin megint végighisztizte az utat! Nem hozom haza többet! *morgolódik MinJae. Csak szemforgatva vetkőztettem le a kislányomat, aki ezután mintha el is felejtett volna apjához rohant. Ezek után minden ment a maga rendjén. Taehyung már csak az ágyban kérdezett rá még egyszer.*

-Biztos jól vagy szívem? *simít óvatosan arcomra a férjem. Imádom nagy puha tenyerét.*
-Remélem nem haragszol meg érte, de tudni akarom, hogy mi fog vele történni. *nézek rá engedélykérõen.*
-Persze szívem. Biztos megkönnyebbült lennél, ha tudnád meddig lesz rács mögött. Az is megeshet, hogy halálbüntetésben lesz része. *mosolyog rám bíztatóan. Bár ez nem volt a teljes igazság.

Napok teltek el és az ország tűkön ülve várta a fejleményeket. Tüntetések voltak az utcákon miszerint egy gyilkost meg kéne ölni, túl nagy ajándék neki az élet. Nem akartam ezt hallani, de bárhova mentem ez volt. A gyerekek az iskolából sokat hallottak róla, aminek sem én sem Taehyung nem örült. Taehyunggal a kanapén ültünk este és a tv-t néztük. A többiek a szobájukban voltak. Azt hittem már sosem kezdődik el, de végre belekezdett a tudósító hölgy a mondókájába.

-Szép jó estét kívánok! Az elmúlt egy hétben nagyon nagy felháborodást váltott ki a társadalomból Jeon Jeongguk, bérgyilkosi tevékenysége. Az emberek több tüntetést is rendeztek, valamint egy nagyobb csapat összegyűlt a bíróság elé, amikor Jeongguk első tárgyalását tartották. Kifele menet tojással, zöldségekkel, gyümölcsökkel és más tárgyakkal dobálták a bilincsben tartott férfit. Összesen 4 tárgyalást rendeltek el felé, amiből három már megvolt. A konzultációk nem nyilvánosak a túl nagy indulatok miatt. 3 nap múlva, 2044.06.29.-én mondják ki a végítéletet.-

Itt kinyomtam a tv-t, mert megint nem tudtam meg semmi hasznosat. Igazából a csütörtök volt a lényeg. Meglepett ugyanis a rendőrtiszt, aki anno az én ügyemért felelt most ő viszi Jungkookot a tárgyalásra majd a börtönbe vagy fegyháza és felhívott, hogy az utolsó tárgyalásán megszeretnék-e jelenni. Semmiképp sem akartam ellene vallani, ezért csak azt kérdeztem, hogy hátulról hallgathatom-e. Megengedte. Olyan volt, mintha egy remény darabot adtak volna vissza. Félreértés ne essék szeretem Taehyungot, és soha nem hagynám ott, de az, hogy újra láthatom Jungkookot megnyugtatott. Valószínűleg utoljára. Kíváncsi voltam mennyit öregedett. Nagyon megőszült? Ráncos volt? A szemébe akartam nézni és azt mondani, hogy én nyertem. Legyőztem őt és boldogan éltem. Volt családom, akik viszont szerettek engem. Vallani azért nem akartam, mert akkor újra el kellett volna mesélnem, hogy mit tettek. A régi sebeket nem olyan jó felszakítani. Megvakarhatod körülötte, de sose húzd le a begyógyult sebet, különben ott marad egész életedre.

[ Másnap ]

A teremben ültünk és hallgattam, ahogy a többi ember duruzsolt. Nem volt hangos, csak idegesítő. Egy évnek éreztem mire behozták a mellettem lévő ajtón õt. Elfelejtettem még levegőt is venni. Sötét hajkoronájában elvegyült egy-két ősz hajszál, de nem volt vészes. Széles vállai és erős kiállása mit sem változott. Miután a bíró is elfoglalta a helyét rutinosan belekezdett a szövegébe.

-A vád Jeon Jeonggukot érinti, miszerint bérgyilkosi munkát végzett éveken át és körülbelül 32 ember haláláért felel. Több ponton is megsértette az adózásra vonatkozó törvényeket, több rablása is volt és több áldozatát megtartotta és önkéntes igényekre használta fel őket. Szeretne mondani valamit a védelme érdekében? *erre egy néma bólintást kapott mire a férfi felállt és megfelelő asztalhoz állt oda. Ez azt jelentette, hogy felém kellett forduljon. Egyedül a rendőrkapitány és mi ültünk Taehyunggal a székek sorain. A szemembe pillantott, és tudtam, hogy felismert. Aztán belekezdett elmosolyodva.*

-Igazából több mint 50 embert öltem meg, ebből mégis csak 18-at tudtak rám bizonyítani. Nem gondolják, hogy ez elég keserves? Még a fele sincs meg. Továbbá, bár hiába maguknak mondom úgysem értik meg, amíg ki nem próbálják, de a világon nincs annál jobb érzés mikor egy nőp sikoltozik alattad és könyörög, hogy hagyd abba vagy éppen csináljam gyorsabban. Nem igaz, Kim Spoora? *hallom meg rekedtes nevetését miközben a szemembe néz. Idegesen pattantam fel a helyemről, de mielõtt bármit mondhattam volna a rendőrök a gumibotjukkal kezdték el püfölni. Mikor visszaültették és én is újra elfoglaltam a helyemet a bíró beszélni kezdett.

-Rágalmazni tud, de ép ésszel felfogni, hogy mit tett azt nem. Semmiféle megbánást nem mutat tettei felől, ezért a végítéletem—
-Elnézést Bíró úr! Az igazságügyi pszichiáter által kiadott papírt át kell néznie és felolvasnia.
-Tegnap már elolvastam, de nem írtak benne semmi hasznosat! *háborodott fel.*
-Uram, újra kérvényeztem az új vizsgálatot és más lett az eredmény.*a bíró kedvtelenül fogta meg a papírt, gondolom már tudta, hogy ő veszített.*

-Jeon Jeongguk gyerekkori traumája végett tudathasadásban szenved. A gyilkolások idején nem volt tudatánál. Elmegyógyintézetben való elhelyezését tanácsolom. *itt mindenkinek kihűlt a vére. Alig akartam hinni a fülemnek és mindenki más is. Megúszta, Jeon Jeongguk megint megúszta! Dühös szemekkel vizslattam őt mikor kivitték az ajtón. Még mosolygott is a szemét!

Soha nem éreztem akkora utálatot még senki és semmi iránt. Ezzel nem voltam egyedül. A nemzet fellázadt, de senki nem tudott tenni semmit. Dél- Korea legnagyobb sorozatgyilkosa majdnem hogy boldogan élheti tovább az élet néhány nyugtatón és gyógyszeren. Nem tehettem semmit, csak azt, hogy nyugodtan élem tovább az életemet.

De nem ez volt az utolsó "találkozásunk".

:)

Már csak egy rész van. Megpróbálom megírni a szünet alatt, de eléggé be vagyok táblázva..❤ kérlek várjatok:3