Hozzá Láncolva //Jungkook ff.//

4.)

SooRa szemszöge:

*reggel arra keltem fel, hogy Jungkook rángat ki az ágyból. Amint a fejem koppan a padlóm fájó nyögés kíséretében odakapom a kezem. Bokámra fog mire rángatni kezdem a lábam, de ő mit sem törődve vele húz ki a szobából. Érzem ahogy a vörös szőnyeg lassan ejt kisebb horzsolásokat a bőrömön. Könnyezve kapok valami kapaszkodó után, de a földön nincs semmi. *

-Felállsz vagy lerúgjalak a lépcsőn? *hallom meg mély hangját. Szememmel könyörögve nézek rá fejemet rázva. Fáj a lábamon lévő szúrás nyoma, a bokám amit erősen rángatott és a nyúzott hátam. *

-Hát jó! *kap hajamba és azt meghúzva késztet arra, hogy vele emelkedjek a fájdalom enyhülésének reményébe. Hangos zokogásomtól és sikolyaimtól zeng a ház.*
-Ne sikíts már te retkes kurva! *érzem meg tenyerét jobb orcámon. Térdemre hullva zokogva fogok a sérült felületre. *

-Jungkook-ah, mit csinálsz? *üti meg a fülem egy kellemes női hang. BoMi. *
-Nevelek bazdmeg! Kurvára elegem van belőle. Szenvedjen csak. *hallom meg mély nevetését. Zacskó zörgés, edény zörgés és megint hajamba kapva indul meg. Utána loholva meglátom, hogy kiértünk az udvarra. *

-Felesleges sikítanod, nem hall senki. *lök le a koszos földre. Szipogva húzodom hátrébb. Meghallom, hogy zörög valamivel majd egy lánccal tér vissza. Erőszakosan tol le a földre és köti össze bokáimat és csuklóimat, de olyan szorosan, hogy azok egyből fehéredni, pirosodni kezdenek. Fájóan zokogok. Szét feszíti a szám és belerakja a kis golyót majd megköti a hajamnál.

Zokogásom enyhül, de nem múlik. Ledob elém egy tálcát és kinyitja a zacskót. Ahogy ömlik ki a tartalma tudatosul bennem a mirelit borsó kemény valója. Ne, nem. Nyöszörögve rázom a fejem. Minden testrészem könyörög a menekülésért. *

-Na majd most megtudod hol a helyed! *akasztja nyakamba a kötelet és hátra dobja. Felemelve engem próbál kényszeríteni arra, hogy rátérdeljek a kis bogyókra. Zokogva rángatózok. Idegesen vállaimba mar és azzal a lendülettel nyom le a tálcára. Felkiáltok, de nem hallatszódik rendesen a számban lévő zavaró dolog miatt. Érzem ahogy húsomba, csontomba áll bele ezzel kényelmetlen érzést keltve bennem. *

-Tudod, *fogja meg a kötél végét és ahogy elér a ház ajtajáig a húrok egyre csak szűkülni látszik a nyakamon. Megköti azt a kerítésre ami a kis kiülőt és az udvart választja el. Csak most vettem észre a hívatlan vendégeket a verandán akik végig nézik szenvedésem.

Hol mosolyogva, hol bánkódva. Az utóbbi egyértelműen csak BoMi volt. Próbálom benedvesíteni ajkaimat, de a lefolyó nyálam is megteszi hatását. Az egő érzés a hátamon, a nyomorgó emóció a csuklómnál és a bokámnál, a szúró érzület térdeimen na meg a nyilaló fájdalom a bal combomba egyre csak elviselhetetlenebb lett. *

-Kurvára nem érdekel az sem, ha egész nap zokogsz. Vagy épp az, hogy szánalmas tekintettel nézel rám. *fonja össze karjait mellkasa előtt közelebb lépve, hogy halljam szavait. *Mára esőt mondanak. Reméljük pont elkapod.*mondja érzelemmentes hangon.*

-Senki nem érhet hozzá vagy adhat neki valamit! Értve? *fordul a többiek felé. A szégyenérzet egyre csak nőtt bennem. *
-Jungkook.. *lép elő a szőke lány. Utolsó reményem. *Elfog vérezni.. *mutat a lábamra. Lenézek és csak most vettem észre, hogy a kötés átázott. Szorosan lehunyom pilláim reménykedve abba, hogy ha kinyitom máshol leszek. *

-Nem érdekel. Egy kutya itt, nem több. Lábtörlő, aki senkinek nem kell! *az utolsó remény sugár olyan gyorsan foszlott szerte, hogy fel sem fogtam. Mikor kinyitottam szemeim nem volt a közelembe senki.

Egy nap hosszú idő. Nagyon hosszú. Ezt akkor vettem észre mikor BoMi kijött és sajnálkozva nézett rám. *
-Jaj csajszi.... Mit csináltál? *megráztam a fejem ködös szemekkel. Rosszul vagyok a vér veszteségtől, a nagymértékű fájdalomtól és az éhségtől/szomjúságtól. Felnyüszítettem és mutazó ujjammal a másik kezem csuklójára ütöttem. Alig érzem azokat is.. *

-11 óra. *mondja halkan. Mivel kiabáltak neki ezért intett egyet és besietett. Még csak dél sincs! Ha estig kell itt lennem én ma halok meg..

~delután háromkor~

*nem tudom hány óra, de egy homályos alak került a szemem elé. Hallottam a hangját, de nem láttam. *
-Most jó kislány leszel és kussba maradsz! *mély hangja van, de nem ismerem. Mögém nyúl. Kiköti a szájpecket —idő közben rájöttem mi az— mire nagyot szívva nyelem le a nyálam*

-Oh ne. Úgy a jó, ha nyálas! *hallok meg egy zipzar hangot. Feleszmélek mit jelent és ijedten nyitom a számat kiabálásra. *Kuss! *fog arcomra. A ruha anyagát hallom ahogy lecsúszik bőrén majd megérzek egy erős kezet ami hajamba markol. Könnyezve, szipogva rángatom a fejem. Felpofoz mire kiesek egyensúlyomból. A húrok mégjobban szorul rajtam. Az intenzív mozgás miatt a borsókon helyet változtat a térdem mire újabb helyeket sért fel az ártatlan mirelit.

Az ismeretlen férfi arcomra fog és szét feszíti a szám. Nyöszörgő hangot hallatok. Megérzem a puha, meleg kissé nedves bőrt a számba. *

-Ne merj ráharapni! *érzek egy enyhe nyomásta nyakamnál. *Ez egy kés baba. Na szopj! *zokogva tűröm ahogy mozogni kezd a számban. Undorító. Nem tudom leírni azt az érzést amit érzek csak a színtiszta undor és szégyenérzet.

Egy ideje tarthat már mire morogva érzem meg torkom alján. Forró nedve teríti be a szám ő pedig ellép tőlem az éles tárgyat is magával víve. Fulldokolva, bokákólva hajolok előre és engedem ki a gyomrom tartalmát, de erősen kétlem, hogy kaja lenne. Maximum a tegnapi. Túl sok sokk ért. Csak annyit éreztem, hogy nehezednek a pilláim majd minden elsötétül.

:)

Ez tényleg roppant gyomorforgató rész lett:/