Harry Potter és a másvilági

1.3 - Az első napok

[Név] - a neved/karaktered neve

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

   Az izgatottság ellenére, abban a pillanatban amikor a fejed a párnához ért már aludtál is. Meglepően fáradt voltál, és amikor reggel meghallottad a többi lány hangját, úgy érezted, hogy alig aludtál pár percet, noha az egész éjszakát úgy aludtad át, mintha kiütöttek volna. Fáradtan pislogva ültél fel az ágyon, és néhány perces küzdelem után végül kikászálódtál a meleg takarók alól. A lányok már mind készen voltak, te voltál az utolsó, aki felébredt. Ennek ellenére kicsit sem éreztél kényszert arra, hogy kapkodj, és ráérős tempóban kezdtél neki a hosszú reggeli folyamatnak. Ki tudja hány perccel később pedig Harry és Ron mellett álltál a klubhelyiségben, és tanácstalanul bámultál az üres szobára.

   – Srácok, lekéstük a reggelit – jelentetted nekik, ami természetesen teljesen felesleges volt, ugyanis ők maguk is tökéletesen tisztában voltak ezzel a ténnyel. Ron hangosan panaszkodott arra, hogy még reggelizni sem volt ideje, míg Harry és te csak némán próbáltátok kitalálni, merre kellett menni az Átváltoztatástan teremhez.

   Néhány (sok) perces elveszett bolyongás után végül sikeresen ráakadtatok a keresett teremre, és a két fiú nyomában berontottál annak ajtaján. Amikor megpillantottad a tanári asztalon ülő macskát, összezavarodottan néztél körbe, míg a két fiú látszólag nagyon megkönnyebbült, amiért McGalagony nem volt a teremben.

   – Fú, sikerült – jelentette Ron Harrynek és neked címezve a szavait.

   – Csend! – mondtad, és Ron szájára tetted a kezed, ezzel megakadályozva, hogy bármi mást mondjon, miközben fejeddel az asztalon ülő macska felé intettél. A két fiú követte az irányt, és értetlenül néztek rád, mire te csak a szemeid forgattad, és ismét a macska felé biccentettél. Nem tudtad, hogy mi történt, de valahogy úgy érezted, hogy az a macska nem csak egy egyszerű házicica.

   A fiúk jól láthatóan még mindig nem értették, hogy mit akartál nekik mondani, de a következő pillanatban azonnal mind rájöttetek. A macska egy mozdulattal leugrott az asztalról, és ameddig még a levegőben volt egy bizonyos boszorkánnyá változott. Leesett állal bámultatok rá, majd egy pillanattal később igyekeztél a lehető legártatlanabb mosolyt magadra ölteni.

   – Elnézést a késésért McGalagony Professzor – mondtad. Ekkor Ron mondani akart valamit, mert a még mindig a száján lévő kezed mögül elfojtott hangokat hallottál. Egy pillanatig haboztál, hogy hagyd-e beszélni, de végül lassan elvetted a kezed a szájáról.

   – Nagyon szépen csinálta Tanárnő – dicsérte a boszorkányt.

   – Örülök, hogy elnyerte a tetszését Weasley – felelte a nő. – Az lenne a legcélszerűbb, ha [Név] kisasszonyt, Potter urat vagy magát zsebórává változtatnám. Akkor legalább egyikük pontos lenne.

   – Eltévedtünk! – ellenkezett most Harry de mivel ismerted már a hasonló események végkimenetelét, meg sem próbáltál javítani a helyzeteteken. Amúgy is, valóban késtetek, és noha tényleg eltévedtetek, azért egy kicsit el is aludtatok.

   – Térkép szeretne lenni? Anélkül nem találják meg a helyüket?

   Azzal elfordult tőletek, és az asztala felé indult. Harry, Ron és te csendesen egymásra pillantottatok, majd engedelmesen leültetek három szabad helyre.

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

   A bájitaltan egy olyan óra volt, amit egyszerre vártál is meg nem is. Természetesen az összes órára nagyon kíváncsi voltál, és alig bírtad kivárni, hogy végre varázsolni tanulhass, de ez volt az egyetlen olyan óra, ami furcsa kettősségérzetet váltott ki belőled. Tudtad, hogy nagyon kevesen voltak jók ebből a tárgyból, és szinte biztos voltál benne, hogy te nem ezen kevesek közé tartoztál. És ha valamiből nem voltál jó, azt nem is élvezted annyira. Ráadásul, hallottál néhány rémtörténetet Pitonról, és ezek is eléggé a kedvedet szegték.