Harry Potter és a másvilági

2.2 - Borgin & Burkes

[Név] - a neved/karaktered neve

🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲✧🗲

Sokat panaszkodhattál volna Fred Weasley vezetési stílusáról, de őszintén szólva az egész utat sikerült átaludnod, így nem sokat éreztél belőle. Azt viszont határozottan érezted, amikor a földön zötykölődve minden létező gödörbe és lyukba belehajtott a fiú. És egyáltalán nem volt kellemes érzés. Ettől függetlenül nem panaszkodtál hangosan, csak magadban jegyezted meg magadnak, hogy a legközelebbi alkalommal kétszer is meggondolod, hogy beszállsz-e a fiatal mellé. Helyette csendesen kinéztél az ablakon, jobban szemügyre véve a Weasley testvérek otthonát.

Úgy tűnt, mintha a ház eredetileg egy jókora, kőből épült disznóól lett volna, amit később számos további helyiséggel bővítettek mind vízszintes, mind függőleges irányban. Végül egy girbegurba torony lett belőle, amit valószínűleg csak a varázslat tartott egyben, legalábbis te így sejtetted. A piros háztetőből négy-öt kémény meredt az égbe. A bejárattól nem messze egy földbe szúrt karón tábla hirdette: "Az Odú". Az ajtó előtt egy rakás gumicsizma és egy rozsdás üst hevert, míg a kertben kövér, barna tyúkok kapirgáltak.

– Nem valami fényes hely - vont vállat Ron.

– Csodálatos - jelentette ki boldogan Harry, míg te csak bólintottál. A ház nem volt fényűző, és nem is nézett ki különösebben jól, de áradt belőle a varázslat, és a Weasley testvérekre jellemző családias érzés. Volt benne valami szerethető, és ahogy eszedbe jutott a Privet Drive, ahol Harry egy berácsozott ablakú szobában élt, határozottan úgy gondoltad, hogy ez a hely mérföldekkel jobb volt, mint a fiú otthona.

Kis csapatotok végül kikászálódott az autóból.

– Most pedig csöndben felosonunk az emeletre - adta ki az utasítást Fred -, és megvárjuk, amíg anya reggelizni hív minket. Akkor Ron leszalad a lépcsőn, és elújságolja, hogy az éjjel megérkezett Harry és [Név]. Anya boldog lesz, és soha nem derül ki, hogy elkötöttük a kocsit.

- Jó tervnek tűnik – bólintottál, és elindultál a testvérek mögött, magad mellett tudva a lenyűgözött Harry-t. Fred a lehető legcsendesebben nyitotta ki az ajtót, és ahogy a csapat egymás után belépett megpillantottad az Odú konyháját. Ahogyan kívülről is, úgy ez a helyiség is elbűvölő katasztrófát tárt eléd. Harry és te érdeklődve néztetek körbe, így megpillantva egy kefét, ami magától mosott el egy serpenyőt éppen, vagy az órát, aminek a mutatóin a Weasley család fejei voltak, és számok helyett a „kert", „iskola", „otthon", „fogorvos", „elveszett", „kviddics" és hasonló szavak álltak rajta. Amikor ti ketten odaértetek, a három fiú feje éppen az „otthon" szóra kattant.

Beljebb lépve a nappaliba megpillantottál egy fotelt, amiben két horgolótű éppen valami színes szövetet horgolt magától. Mosolyogva pillantottál el erről a látványról, beolvasva a nappali többi részét. Voltak kanapék, kisasztalok, szekrények és egy nagy kandalló, és mindet különböző dolgok borítottak. Könyvek, ruhák, párnák, takarók, virágok és egyéb díszek tették még otthonosabbá és zsúfoltabbá a helyet. Szinte egy négyzetcenti szabad terület sem volt a házban, mindent elfoglalt valami. Egyértelműen látszott, hogy ezt a házat hosszú évek óta egy népes család lakta, akik megtöltötték emlékekkel és szeretettel a helyet. Varázslatos volt, a szó több értelmében is.

- Hol a csudában voltatok eddig? – hallottatok meg hirtelen egy számonkérő kiáltást, mire mind az ekkor megjelenő Mrs. Weasley-re pillantottatok, aki az egyik fotel háttámlájára támaszkodva nézett helytelenítően három fiára. A Weasley testvérek azonnal a hátuk mögé rejtették a péksüteményt, amit korábban az asztalról vettek el, és némán néztek az anyjukra, próbálva bűnbánó és ártatlan arcot vágni. Mrs. Weasley ekkor rátok pillantott, és azonnal ellágyult a tekintete, ahogy előre lépett a fotel mögül, és mosolyogva széttárta a kezeit. – Harry, [Név]! Isten hozott titeket, kis drágáim!