Butterfly /Hopemin ff/ /befejezett/

-8. fejezet

Reggel, mikor felébredtem, ugyanúgy feküdtünk Jiminnel, mint mikor elaludtunk. A füles volt az egyetlen, ami hiányzott, mert valamikor hajnali három tájékán letettem az éjjeliszekrényre, ugyanis nem tudtam normálisan aludni tőle.

Óvatosan felkeltem a fiú mellől, és az ablakhoz sétáltam. Az eső továbbra is esett, de a vihar hajnali egy körül teljesen elvonult. Na, remek, ma nem megyünk sehová.

Elmentem felöltözni, és mikor visszaértem, Jimin még mindig aludt. Leültem mellé, és mosolyogva néztem rá. Szörnyen aranyos volt, ahogy aludt. Kisimítottam egy tincset homlokából, ő pedig nyöszörögve fordult át a másik oldalára – vagyis felém -, majd aprókat kezdett pislogni.
-Felébresztettelek? – kérdeztem ijedten. Ő csak megrázta a fejét, miközben továbbra is szemeit nyitogatta.
-Hány óra? – kérdezte rekedtes reggeli hangján, amin elmosolyodtam.
-8:30 – válaszoltam, és a haját kezdtem birizgálni. – Mikor aludtál el?
-Nem sokkal azután, hogy abbahagytuk a beszélgetést – mondta.

Ezután teljesen csendben maradtunk néhány percre, mindketten a gondolatainkba merültünk.
-Hyung? – támaszkodott fel az ágyban Jimin, és rám emelte tekintetét. – Tényleg nem haragszol azért, ami este történt?
-Te miért aggódsz ennyit? – nevettem fel. – Nem ha-rag-szom – szótagoltam, miközben mélyen néztem szemeibe, ezzel sugallva, hogy tényleg nem haragszom rá.
A fiú halványan elmosolyodott, majd közelebb jött hozzám, és fejét az ölembe helyezte, én pedig megborzoltam rózsaszínre festett haját.

...

Mikor mindketten teljesen elkészültünk és megreggeliztünk, unatkozva böngésztük telefonjainkon az Instagramot a nappali kanapéján ülve.
-Tudom, mit csináljunk! – csillant fel hirtelen Jimin szeme, én pedig ugrottam egy hatalmasat, olyan hirtelen szólalt meg.
-Kapjunk szívrohamot? – kérdeztem, ő pedig felnevetett.
-Bocsi – mondta nevetve. – Szóval: Szerintem fessünk!
-Fessünk? – néztem rá felvont szemöldökkel, amolyan „ezt te sem gondoltad komolyan" stílusban. Ő csak mosolyogva bólogatott. – Nem tudok festeni – mondtam.
-Én sem – rázta meg a fejét, mire felnevettem.
-Oké, tőlem festhetünk, de szerintem nincs itthon festék – mondtam nevetve.
-Akkor menjünk el, és vegyünk! – vágta rá logikusan.

Sóhajtva felálltam a kanapéról, és felmentem apámhoz a szobájába.
-Apa, elmegyünk Jiminnel festéket venni, majd jövünk – jelentettem ki, mire apa értetlenül meredt rám.
-Festéket? – kérdezte értetlenül, néhány másodperc után, mikor feldolgozta, amit mondtam.
-Jimin kitalálta, hogy fessünk, mert nem tudunk magunkkal mit kezdeni ebben az időben – vontam meg a vállam.
-Hát jó – törődött bele, majd újra a kezében tartott könyvre kezdett koncentrálni.

Visszamentem Jiminhez, aki még mindig a kanapén ülve meredt a telefonjára.
-Gyere, menjünk festéket venni! – mondtam neki, ő pedig elmosolyodva kelt fel a kanapéról.

...

Miután megvettük a festékeket, sőt, ecseteket, két rajztömböt, és két vásznat is... meg valami kekszet, mert Jimin nyafogott, hogy olyat akar enni, hazamentünk.

A nappaliban helyezkedtünk el, kipakoltunk mindent, és egymás mellé ültünk le a földre, a festővásznainkkal szemben.

-Kapcsolsz valami zenét? – nézett rám a fiatalabb, mire bólintottam, majd felmentem a szobámba a telefonomért, és a hangszórómért.

Mikor leértem a nappaliba, Jimin már elkezdett festeni.
-Az mi? – néztem a vásznára, miközben leültem mellé, és bekapcsoltam valami random zenét.
-Majd meglátod – válaszolta.