Butterfly /Hopemin ff/ /befejezett/

-16. fejezet

Reggel én ébredtem hamarabb, így még kicsit nézhettem az aranyosan alvó fiút. Mosolyogva nyomtam egy puszit arcára, mire nyöszörgött egy picit.
-Reggel van, baba – mondtam halkan a fülébe. – És már péntek, szóval szerintem használjuk ki. – Erre csak még jobban elkezdett nyöszörögni.
-Nem akarok holnap hazamenni – nyafogta, miközben résnyire nyitotta szemeit.
-De muszáj lesz, szóval tényleg használjuk ki az időt, amit még együtt tölthetünk – mondtam neki, miközben szomorú mosolyra húztam ajkaim, majd egy apró csókot adtam ajkaira, és kimásztam mellőle az ágyból.

Aznap már nem voltunk szégyenlősek egymás előtt, szóval előtte kezdtem el öltözni, mire ő feltámaszkodott az ágyban, úgy mérte végig testem.
-Nee! – szólalt meg, én pedig értetlenül néztem rá, mire ő felállt, és odalépett hozzám. – Ne ezt a nadrágot vedd fel! – vette ki a kezemben lévő darabot, és helyette egy szűk, fekete, térdénél szakadt farmert nyújtott felém. Felvont szemöldökkel néztem az aranyosan mosolygó fiúra, majd fejemet csóválva elmosolyodtam, és elvettem kezéből a nadrágot.
-A fehér póló megfelel? – néztem rá, kezemben fogva a darabot.
-Tökéletes – bólintott mosolyogva, majd átkarolta nyakam, és megcsókolt, én pedig gonoszan kihasználva a helyzetet, belemarkoltam hátsófelébe.
-Ne fogdoss! – csapott kezemre.
-Járunk, nem? – kérdeztem tőle huncut mosollyal arcomon.
-De, de az nem azt jelenti, hogy markolászd a hátsómat – szidott le.

Kissé nevetve tapadtam újra ajkaira, majd két kezemmel feneke alá nyúlva felkaptam őt.
-Ezt melyik filmből tanultad? – kérdezte, elválva ajkaimtól, és pici kezét arcomra simította.
-Tetszik? – vontam fel a szemöldököm mosolyogva.
-Elmegy egynek – vonta meg a vállát.

Szóval így telt a reggelünk. Közel háromnegyed órába telt, mire mindketten felöltöztünk, mert egyikünk sem hagyta békén a másikat egy percre sem.

-Mr. Jung~ - ugrált be Jimin mosolyogva a konyhába, mint valami kisgyerek. – Mit eszünk reggelire? – kérdezte.
-Szendvicset – válaszolt apám.
-Uu, oké~ - mosolygott továbbra is boldogan a fiú.

-Mit csináltok ma? – kérdezte apa, és hátrafordult, úgy, hogy mindkettőnket lásson.
-Valamerre ma is menni kéne, nem? – pillantottam Jiminre.
-Igen, visszakérni Taehyungtól a felsőmet – bólintott Jimin, mire kissé elnevettem magam.
-Azon kívül? – kérdeztem.
-Nem tudom. Ha elmegyünk Taehez, akkor úgyis bent leszünk a városban, majd kitaláljuk – vonta meg a vállát a fiú.

-Miért nem mentek el a rétre, ahol régen megismertétek egymást? Jó kis nosztalgia lenne – pillantott ránk apám.
-Juuj, oda menjünk el holnap reggel. Napkeltekor olyan jó lenne – nézett rám Jimin csillogó szemekkel.
-Napkeltekor? Korán kelő típus vagyok, de nem ennyire – szörnyülködtem.
-Úgyis beleegyezel – vigyorodott el szélesen a fiú. Kétség sem fér hozzá, hogy elég jól ismer már.

...

Miután megreggeliztünk, bementünk a városba. Kézen fogva sétáltunk az utcákon, és bementünk egy-két helyre. Tudtuk, hogy Taehyungéknak délután egyig tanítás van, szóval addig inkább maradtunk a városban.

-Juj, várj meg itt! Láttam valamit, amit meg akarok venni – torpant meg hirtelen Jimin az utcán, majd visszament az előző üzlethez, ami előtt elhaladtunk, és besietett az ajtón.

Néhány perc múlva egy apró barna tasakkal jött ki onnan, és mosolyogva állt meg mellettem. Érdeklődve néztem rá, ő pedig kibontotta a kis tasakot.