Butterfly /Hopemin ff/ /befejezett/

-4. fejezet

/hétfő/

Az azt követő napokat végigbeszéltem Jiminnel. Képes voltam akár tanórán is visszaírni neki. Egyre jobban vártam a hétfőt, ugyanis Jimin üzenetei állandóan megmosolyogtattak, sőt, volt, hogy fel is nevettem egyes üzenetein.

Egyik este felhívott videóhívásban, de nekem nagyon tanulnom kellett másnapra. Ennek ellenére fogadtam a hívást, ő pedig mondhatni segített tanulni. Több, mint két órán át beszéltem vele aznap.

Elérkezett a hétfő, amire már napok óta vártam, és bár szörnyen korán volt, izgatottan keltem fel reggel. Annyira jó kedvem volt, hogy szerintem ha egy rossz kedvű ember összefutott volna velem az utcán, annak is jó kedve lett volna, amikor meglát.

6:30-kor már idegesen vártam Jimin érkezésére a repülőtéren. Fél percenként néztem az órámra, pedig úgy éreztem, már vagy öt perc eltelt. Mikor meguntam, hogy túl sokszor nézem az időt, elhatároztam, hogy mostmár sokkal kevesebbszer fogom. Azt gondoltam, hogy már biztosan 6:38 lehet, vagy annál is több, megnéztem az időt, és... két perc telt el. Bah...

-Miért vagy ilyen ideges? – nevette el magát apám.
-Nem tudom – mondtam, és újra megnéztem az időt. – Hat negyven van – csillant fel a szemem.
Egy perc sem telt el, amikor leszállt egy repülőgép, és az emberek elkezdtek beözönleni az épületbe.
Pipiskedve nézelődtem a rengeteg ember között, majd amikor megláttam a rózsaszínre festett hajú fiút, boldogan kezdtem integetni neki.

Mosolyogva sietett oda hozzánk, és ahogy odaért, azonnal szoros ölelésbe vont. Legalább fél percig álltunk úgy, egymást ölelve. Mélyen beszippantottam illatát. Kellemes volt, olyan, amit minden nap érezni szeretne az ember.

Elengedtük egymást, és Jimin szélesen mosolyogva apám felé fordult.
-Jó napot! – köszönt aranyosan, miközben kissé meghajolt. – Magát is megölelhetem? – kérdezte, apám pedig nevetve átölelte őt néhány másodpercre.

-Menjünk valamerre, vagy csak haza? – kérdezte apám.
-Én szörnyen fáradt vagyok, szóval ha nem baj, mehetnénk most csak... Magukhoz? – kérdezte óvatosan Jimin.
-Túl hivatalos vagy. Mondd azt, hogy haza, mert ezen a héten végülis nálunk laksz. Nem kell ennyire óvatoskodni – mondta neki apám. Erre Jimin csak mosolyogva bólintott.

Kimentünk a reptérről, és beültünk az autóba, apa természetesen a vezetői ülésre, mi pedig Jiminnel a hátsó ülésekre.
-Ne üljünk be egy kávézóba se? – kérdezte apám.
-Most ne – kérte Jimin. – Majd... később. Csak hadd pakoljak le és hadd pihenjek egy kicsit.
-Kérésed számomra parancs – bólintott apa, Jimin pedig elővette a telefonját, gondolom, hogy üzenjen a nagyszüleinek, minden rendben van vele.

Csak néztem a gyönyörű fiút. Tekintetemet végigvezettem rózsaszín tincsein, arcán, majd egyre lejjebb a testén. Egyből meg tudtam állapítani, hogy hihetetlen jól néz ki. Arca szinte tökéletes volt, és mondhatni, irigy voltam az alkatára.

-Miért nézel? – emelte rám a tekintetét mosolyogva.
-Szerinted? Kilenc éves korom óta nem láttalak, és most itt ülsz mellettem. Nézem, hogy mennyit változtál – adtam a logikus választ. A fiú néhány másodpercig elidőzte tekintetét az arcomon, majd még jobban elmosolyodott, és újra a telefonjának szentelte figyelmét.

Ahogy hazaértünk, megmutattam Jiminnek a házat.
-Ez a vendégszoba – löktem be az egyik földszinti szoba ajtaját. – Igazából ez az egyetlen hálószoba, ami a földszinten van – magyaráztam.

A fiú belépett a szobába és letette a bőröndjét, majd elfeküdt az ágyon, és a plafont kezdte el kémlelni.
-Eddig amikor Koreába jöttél, hol laktál? – kérdeztem, miközben leültem mellé az ágy szélére.
-Mmm – gondolkozott. – Egyszer egy lánynál, aki még régen volt osztálytársam. Ő az egyetlen, akivel azóta is megmaradt a barátságom. Meg volt, amikor Yoonginál vagy éppenséggel Jinnél voltam. Meg van egy barátom, Taehyung és egy modell, Jungkook, akik kollégisták, egyszer sikerült lebeszélni, hogy lehessek velük egy hetet a kolijukban – mesélte, én pedig csak bólintottam, és próbáltam megjegyezni, amit mondott. Nem szerettem volna még a leglényegtelenebb dolgokat sem elfelejteni, amiket mesél.

-Láttam Instán, hogy sok híres barátod van – mondtam.
-Igen, de igazából ez már szinte alap. Jungkookot ismerem, mert egyszer jött fotózásra Kínába, a modellek pedig általában összebarátkoznak egy közös munka során. Mivel neki pedig elég sok követője van, ismerik a híresebb emberek is. Rajta keresztül ismertem meg Jint, Jinnek pedig Yoongi a legjobb barátja, szóval... ez egy ilyen lánc - magyarázta. Ismét csak bólintottam.

-Te pedig láttam, hogy énekeltél múltkor valami koncerten – támaszkodott fel az ágyon, és arcomat kémlelte.
-Jaj, igen, de nem volt nagy dolog. Csak random kihívtak valakit a színpadra, és pont engem választottak – meséltem.
-De a kommentek alapján ügyes voltál. Plusz az Insta biodban is ott van, hogy szeretsz énekelni, rappelni és táncolni, szóval lebuktál – mosolyodott el szélesen.
-A te biodban is ott van, hogy szeretsz énekelni és táncolni – néztem rá halvány mosollyal arcomon.
-Jó, de te már hallottál engem énekelni abban a videóban. Én viszont téged nem hallottalak – nézett rám kihívóan.
-Ne is álmodj róla! – vágtam rá.
-De hyung~, kérlek~ - nyafogott kiskutya szemekkel. Nevetve kaptam el a tekintetem róla. – Ne állj ellent a boci szemeimnek, ez így nem ér! – mondta, továbbra is nyafogva.
-Pedig nem fogom hagyni magam. Nem tudsz rávenni semmire – jelentettem ki.
-Na persze – horkant fel. – Úgyis énekelni fogsz nekem, csak ki kell várnom.
-Na biztos nem – vágtam rá. – Sok mindenre rá tudnál venni, de énekelni mostmár csak azért sem fogok – makacsoltam be magam.
-Sok mindenre rá tudnálak venni? – mosolyodott el perverzen, mire én vállba ütöttem.
-Perverz – mondtam, ő pedig folyamatosan csak nevetett. – Inkább aludj, hogy lehessen veled kezdeni is valamit a nap folyamán! – mondtam, majd kimentem a szobából.

Ahogy kiléptem az ajtón, átgondoltam a dolgot, majd halkan elnevettem magam, és fejemet csóválva mentem fel a szobámba. Mekkora seggfej...

Mikor írtam, elég bénának éreztem ezt a részt, de így visszaolvasva nem is olyan szörnyű qwq

2020.11.04. 15:25