Vér és szerelem...- A vér az én szerelmem!!

5. fejezet; én is gyilkos leszek

Még mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet, félig sírva próbáltam beszélni.

-Hát már...hát már nem is...már nincs benned egy csöpp emberség se.-mondtam ki gondolatomat elég határozott hangon, majd végleg elsötétült a világ.

Shiro szemszögéből:

Arcomon hatalmas mosollyal élveztem a látványt, ahogy vérveszteség miatt lassan lehunyja szemeit Saeko, de még mielőtt végleg elaludt volna, még kinyögött pár szót.

-Hát már...hát már nem is...már nincs benned egy csöpp emberség se.

„-MÉGIS MIT MŰVELTÉL???!!-sikította anyám, a konyhában egy férfi holtteste fölött.

-Én csupán azt tettem vele, amit megérdemelt...-mondta apám, arcán egy elégedett őrült mosolyával.

-Már nincs benned egy csöpp emberség se...-sírta elhaló hangon anyám, majd a földre rogyott a vérben úszó férfi holteste mellé."

Arcomról lefagyott a vigyor, mellkasomat valami lehúzta. Elkezdtem hátrálni, mire neki mentem a fém kispolcnak, amiről hangosan csörömpölve hullottak le a fémeszközök, miközben a földre estem.

Szemeimet le sem tudtam venni a vérben úszó lány lassan kihűlő testéről.

„Már nincs benned egy csöpp emberség se..."

A mondat csak úgy visszhangzott a fejemben.

„-Te nem vagy az apád Shiro...te nem vagy az apád.-tette anyám a vállamra mosolyogva kezét."

Elkezdtem zihálni. Csak a vérben úszó férfit, és apám őrült mosolyát láttam magam előtt. Nem...NEM...nem tehetem!

Felálltam, majd cérnát, tűt, kötszert, és fertőtlenítőt kerestem. Remegő kezekkel hozzá láttam Saeko szétvagdalt testének összevarrásához...

-Nem...NEM!! Én nem vagyok az apám...-mondogattam, miközben egyre több vér folyt a padlóra.

-Én nem vagyok az apám...-mondtam, miközben utolsó sebét is összevarrtam. Remegő kezekkel nyúltam a fertőtlenítőért, amit véletlenül ki is borítottam. Idegesen vettem fel a félig kiürült flakont, majd öntöttem belőle Saeko sebeire.

-Nem...NEM lehet IGAZ!!-szűrtem a fogaim közt eltérő hangsúllyal, és hangerősséggel. Végül sikerült mindent összefertőtlenítőznöm, de legalább Saeko sebei már nem véreztek. Talán már meg is halt...

Talán már meg is halt?

Gondolatomra elkezdtem kuncogni, majd nevetni, végül nem tudtam magamon uralkodni, és...és elszabadult a pokol.

Mindent felrúgtam, összetörtem, széttéptem, amit csak lehet, és egyre csak azt hajtogattam.

-NEM VAGYOK AZ APÁM!! Nem vagyok az apám...NEM VAGYOK AZ APÁM!!!!!!-ordítoztam, miközben a késeim éleire markoltam, és földhöz vágtam őket. Tenyeremből ömlött a vér, de nem tudott érdekelni.

Falnak dőlve lecsúsztam a földre, és véres kezeimmel hajamba túrtam. Ismét megláttam Saeko testét, és ahogy megemelkedik, süllyed, majd megint megemelkedik a mellkasa.

Ezek szerint él még...

Lassan felálltam, majd közelebb mentem hozzá. Mellkasa még mindig ütemesen emelkedett. Gyorsan hoztam egy széket, majd már ezerszer nyugodtabban, és komolyabban láttam hozzá a sebeihez.

Óvatosan emeltem meg combját, és kötöztem be, majd a másikat, végül a törzsét is körbe kötöztem. Óvatosan leszedtem róla a szíjakat, majd karjaimba véve az ágyba vittem. Befektettem, majd a paplannal gondosan betakargattam. A lámpát lekapcsoltam, majd kisétáltam a szobájából, és kulcsra zártam azt.