Vér és szerelem...- A vér az én szerelmem!!

1. fejezet; az életem árán is

-Egy nap majd megtalállak, és megbűnhődsz a tetteidért!-suttogtam a falamnak. A "Shi" nyomainak képei lepték a falamat piros ragasztószalaggal összekötve az egymást is összekötő jelenetek, események.

Úgy érzem, már lassan beleőrülök...az iskolában is lassan nevetség tárgyává válunk. Én és Aito. Fogalmunk sincs, miért csináljuk ezt, de amióta elkapta Naru-t ez a rohadék... képtelen vagyok engedni a dologból. El fogom kapni, ha kell akár az életem, vagy a lelkem tisztasága árán is, de el fogom kapni.

Aito, Naru, és én voltunk a legjobb barátok. Aito és Naru még oviból ismerték egymást, én viszont csak középiskolában csatlakoztam a kiskörükbe. Én és Aito médiaszakra járunk, Naru pedig biológiaszakra ment. Naru mindig hozta az érdekességeket az óráiról, mi pedig megalkottuk azokat vagy legalábbis terveztük, hogy megvalósítjuk ezeket a témákat, akár filmben, akár könyvben, akár egy újságcikkben. Tökéletes összhangban voltunk, és kiegészítettük egymást. Emlékszem, egyik nyáron csináltunk egy kisfilmet. Naru hozta a témát, én feldolgoztam, Aito meg bajlódott a technikai dolgokkal. Micsoda gyönyörű évek voltak... Ám ez mind nem tartott sokáig. Tizedik nyarán elkapta őt ez a vadállat...

Éppen haza felé ment tőlem egy későig elhúzódott átjövetelről, mikor másnap hívták a szülei az enyémeket, hogy nem ért haza. Már ekkor sejtettem, hogy itt valami nincsen rendben, majd még aznap délben megtalálta egy öreg néni a kukájába rejtve Naru holttestét. Az esemény mindenkit rosszul érintett, engem különösen, bár mindenki más azt mondja, én bírtam a legjobban.

Ha azt mondom, elkísérem... ha azt mondom, maradjon még...ha bármit másként teszek azon az estén, vagy csak egy kicsit többet húzom az időt, még mindig a köreinkben lenne... az én hibám, hogy nincs itt, és az én hibám, hogy úgy végezte.

Most komolyan?! Egy kukába belegyömöszlték, miután megerőszakolták, ráadásul egy idős néninek kellett megtalálnia őt!! Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen?

Sokadjára is térdre estem a falam előtt, és tenyerembe temetve az arcomat zokogni kezdtem. Ha csak egy dolgot másképp csinálok...mondjuk, leöntöm egy pohár vízzel, vagy azt mondom neki, hogy segítsen kincset keresni a kertben, vagy bármit, akkor még itt lenne... de nem. Egyszer bénázhatnék, csak egyetlen egyszer, akkor biztosan nem fogok! Borzasztó, amit tettem...

Nagyokat szipogva felkeltem a földről, és letöröltem a könnyeimet. Oldalra fordulva belenéztem a tükörbe. Rövid sötét barna hajam kócos az állandó rázkódástól, amit a sírás, vagy a dührohamaim okoznak, kék szemeim alatt akkora táskák helyezkedtek el, hogy egy hat személyes családnak elég lett volna belőlük egy is egy egész hetes nyaralásra, bőröm hófehér az állandó szobában tartózkodástól. Nagyot sóhajtottam a tájkép láttán, majd visszapillantottam a falamra. Ha egyszer megtalálom ezt a rohadékot...nem fogok csínyán bánni a horrorfilmekből szerzett tudásommal.

Ismét felpillantottam a falamra, s ekkor vettem észre valamit...akármilyen szemfüles és óvatos, mégis ördögi, és kiszámíthatatlan, még ő is hibázhat...féloldalas, gonosz mosoly jelent meg az ajkaimon.

"Shi-nek" szokása mindig kiposztolni egy képet mielőtt gyilkol. Sajnos ezt még Naru-nál nem tudtam, mert ő még csak a 3. áldozata volt ennek a... tehát, mindegyik szelfijén kivágja az arcát a képről, de a tükröződéssel nem számolt...

Letéptem a képet falamról, majd az azzal az esettel kapcsolatos újság cikkeket is kezembe gyűjtve rohantam volna felvenni a cipőmet, mikor is átgondoltam a dolgot. Ez egy ünnepélyes alkalom. Végre megtudtam, kiölte meg a barátnőmet, úgy hogy alkalomhoz illően kell öltöznöm.

Szépen nyugodtan letettem a rongyosra gyűrt papírcafatokat, majd kitártam szekrényem ajtajait. Mivel én mindig is más voltam egy kicsit, így az alkalomhoz illő öltözködés is mást takart, mint az általában szokott. Kivettem egy bő, piros hosszúujjút, majd egy fekete rövidnadrágot, és egy necc harisnyát. Először a harisnya, aztán nadrág, majd a gatyába betűrve a pulcsit, és végül, de nem utolsó sorban, nyakamra kötöttem a fekete kis szalagunkat. Mindenkinek volt egy. Aito-nak sárga, és a tolltartójára kötötte, Naru-nak fehér, és a nyakába kötötte, pont úgy mint én, csak az enyém fekete volt. Azon a napon is viselte a szalagunkat...

Finoman végig simítottam a barátságunkat jelképező szalagocskán, ami már a nyakamat díszítette. Visszafogtam a könnyeimet, majd a fürdőben eltűntettem a nemkívánatos táskákat a szemem alól, megfésülködtem, majd egy kis szempillaspirál, meg szájfény, és útra kész voltam. Fekete hátizsákomba beletűrtem a papírdarabokat, majd a spájzból egy üveg bort is vittem. Elvégre már 17 éves vagyok, és amúgy sem tervezek lerészegedni...

Büszkén lesétáltam a lépcsőn, majd felvettem fekete bakancsomat, és elindultam Aito-ék házához. Ő mindig egyedül van otthon, mert apukájának 12 órás műszakjai vannak, így ha haza is jön, egyből eszik, majd megy aludni. Ráadásul apukája elég engedékeny ilyen téren, és engem nagyon szeret.

Izgatottan tartottam Aito felé, mikor egy sikátor hangulatú, szűk utcán kellett keresztül mennem. Máskor félve tekintgettem volna körbe-körbe, de most túl izgatott voltam, csak úgy pörögtek a gondolataim. Egyszer csak kicsapódott előttem egy ajtó, és egy magas, fehérbőrű, fehér hajú fiú állt meg előttem.

Ez nem lehet...mikor megpillantotta csodálkozó tekintetemet kacéran elmosolyodott.

-Szép bőröd van. Jól összetartja a véred, a szerveidet és még csak nem is szivárogsz...igazán izgató, és vágy keltő látvány hogy...-sóhajtott egy mélyet, miközben megnyalta ajkait, és végig mért-szinte kívánja, hogy bepiszkítsam!-elbambult, majd folytatta, míg én a felismerés sokkjától mozdulni se bírtam.

-Amikor legutóbb olyan testet láttam, mint a tiéd, a pincémben rejtettem el...-mondta ijesztően, abnormálisan éles szemfogait megvillantva, miközben én még mindig lefagyva szorongattam a kitépett újságpapírokat a kezemben, és imádkoztam, hogy ez ne legyen igaz...

Aito szemszögéből:

A falon összerakott táblázatomat bámultam a forgós székemen forogva. Mi az, amit nem veszek észre? Mi az, ami majdnem kiveri a szememet, mégsem látom? Mi a kapcsolat? Vagy csak élvezetből, össze-vissza, itt-ott felbukkanva gyilkol egyet? Ez lenne a hobbija? Annyi biztos, hogyha egyszer elkapjuk ezt a dögöt, nem engedem Saeko-nak, hogy kiverje belőle az életet, mielőtt meg nem tudtam ezekre a kérdésekre a választ.

Még egy utolsót fordultam, majd megálltam a falammal szemben, és ekkor világosodtam meg...

-Mindegyik egyre közelebb van Saeko-hoz!!-csaptam a homlokomra, majd egy olyan adrenalin hullám söpört végig rajtam, hogy azt hittem, minden testnyílásomból a vér fog folyni perceken belül.

Lihegve szaladtam le a lépcsőn, húztam lábamra agyon taposott edzőcipőmet, majd futottam, ahogy csak a lábam bírta. Egyre csak azt mantráztam magamban, hogy meg kell előznöm ,,Shi-t".

Ha jólszámoltam, ma lesz a napja, hogy elkapja... micsoda számító dög! Ha egyszer megtalálom...

Éppen befordultam egy szűk kis utcába el egy furcsa ajtó mellett, ami 5 centivel a föld felett volt bele vágva a falba úgy, hogy még csak ki sem emelkedett a falból, mikor megláttam egy fekete szalagot. Csak egy darabját találtam meg ugyan, de egyből tudtam, hogy ez Saeko szalagja. Lassan felvettem a földről, és orromhoz emeltem. Dőlt belőle a frissen mosott ruha illata... Ez bizony Saeko-é...