Vér és szerelem...- A vér az én szerelmem!!

9. fejezet: a megszegett ígéret

Saeko szemszöge:

Miután kiment a doktor, gondolataim közé zuhantam...

Kérdéseim százaira sose kaphatok választ, viszont a maradék ezerre még igen. Van még esély...

De...miért? Miért jött ide az apám?

Könnyek szöktek a szemembe, de hamar vissza is nyeltem őket. Nem sírhatok. Ennyitől nem.

Lecsuktam szemeimet, majd egy nagyot sóhajtva elengedtem a dolgot. Ha már csak ennyitől elpityeredem, mi lesz ha elkap Shiro?

Lelkemet lehúzta a bánat súlya, de nem hagytam, hogy ez látszódjon. Inkább ugrottam a következő témára.

Miért hozott, és kérte Hiroshi a doktort, hogy mentsen meg engem? Megkínoz, aztán meg könyörög a másiknak, hogy mentsen meg?

Miután felkeltem mégis olyan volt, mintha bántotta volna...ezek szerint mégis van benne valamennyi emberség?

Lehunytam a szemeimet úgy gondolkodtam tovább.

Nem értem, mi történik körülöttem...

Aito szemszöge:

Másnap vasárnap volt így nyugodtan aludhattam. Ha fel is keltem, inkább visszaejtettem a fejemet a párnára és az álomvilágomba menekültem a valóság elől. Végül délután kettőkor győzött az éhség, és lementem a konyhába egy kis elemózsiáért.

Véletlenül sem akartam látni apámat, de sajnos mégis megjelent mögöttem a konyhában.

-Na, mi az? Már el sem akarsz fogadni? Tudod, még mindig én vagyok az apád...-mondta piszkálódva. Én csak csöndben megcsináltam néhány szendvicset, majd azokat elcsomagolva felvittem a szobámba.

Beledobtam azokat egy táskába, majd fekete farmeremet, és egy fekete pólót felkapva elindultam a közeli parkba.

Délután négy volt, de a nyárnak köszönhetően a Nap még mindig fényesen ragyogott majdnem az égbolt közepén.

Kerestem egy nagy fát, majd annak tövébe leülve neki láttam az evésnek. Sokáig ücsörögtem ott, és csodáltam a nevetgélő embereket ahogy frisbeeznek, vagy épp labdáznak.

Kutyák százai mentek el szemem előtt s mindegyik olyan boldog volt, hogy a gazdájával lehetett. Én meg csak ültem ott, és néztem őket...

Már a nap is lemenőben volt, mikor végre felálltam. Zene szólt valahonnan, ezért a hang irányába mentem. Jó lenne végre kikapcsolni az agyamat...

Nem sokára meg is találtam a szórakozóhelyet, ahová pár Jen-ért cserébe bemehettem, és még a táskámat is megőrzőbe tudtam rakni.

A zene ordított, és gyönyörű lányok voltak a buliban. Oh igen...ez kell nekem!

Hiroshi szemszöge:

(vissza az időben: Hiroshi közli Saeko-val, hogy nem ő öli meg)

Megfordultam, és kimentem. Mellkasomba valamilyen ismeretlen érzés költözött, mégis de ja vu érzésem támadt. Mintha már éreztem volna hasonlót...

„Apám anyám hátába állította a kést..."

Azt hiszem, már tudom honnan ismerős ez az érzés...

Végig csoszogtam a folyosón, majd ki az épületből, és beültem az autóba. A kormányra hajtva fejemet eleredtek könnyeim.

Mérgemben ráütöttem a kormányra, majd megint, és megint, végül hatalmasat ordítva előtörtek rég nem látott, hallott, érzelmeim.