Sebesség vonzásában (Charles Leclerc fanfiction)

29. Fejezet

Charles szemszöge

Reggel furcsa volt úgy ébrednem, hogy Ams nem volt mellettem. Lementem futni a partra, lezuhanyoztam majd megreggeliztem. Megnéztem az e-mailjeim majd felhívtam Mattiát telefonon, hogy csütörtökön szeretnék vele beszélni egy fontos ügyben.
- Részleteket nem árulsz el Char? – kérdezte a vonal túlsó végén
- Nem éppen telefontéma. – válaszoltam határozottan
- Köze van Seb döntéséhez? – puhatolózott
- Nincsen. – nyugtattam meg
- A következő szezonnal kapcsolatos?
- Igen, de az ideivel is.
- Nem könnyíted meg a dolgom. Aggódnom kell?
- Cseppet sem.
- Oké. Tudom jól, hogy többet nem húzok ki belőled. Tizenegyre várunk titeket a gyárban.
- Ott leszünk. Szia!
- Szia! – köszönt el
Nézegetni kezdtem a mobilom fotóalbumát. A képek nagy része Amyről és rólam készültek, de voltak köztük olyanok is, amelyek pillanatképek róla.

Merengésemet egy bejövő hívás zavarta meg.
- Szia anya! – emeltem a fülemhez a készüléket
- Helló Char! Délre jössz?
- Igen, ahogy megbeszéltük, de plusz egy fővel számolj!
- Talán Amyt is hozod? – csilingelt a hangja és örömteli volt a neve említésekor
- Titok. – mosolyogtam
- Charles Leclerc nem szeretem az ilyen meglepetéseket!
- Tudom anya, de szeretnék nektek bemutatni valakit, aki nagyon fontos számomra. – próbáltam titokzatos maradni
- Ó, rendben van. – kenődött el egy picit a hangja
- Délre ott leszünk. Remélem jól kijöttök vele.
- Örülök, hogy végre együtt lesz a család. Hozzad csak! – mondta izgatottan
- Rendben anya. Délben ott leszünk. Szia!
- Szia! – nyomtam ki a telefont

Fél tizenegykor bementem a szobámba átöltözni. Egy háromnegyedes drappszínű sokzsebes nadrágot vettem fel, világoskék inggel. Beállítottam a hajam a fürdőszoba tükörnél. Felvettem a napszemüvegemet, hogy védjem a tekintetem a nap káros sugaraitól majd a kezembe kaptam a Scuderia Ferrari 488-asom kulcsát. Bezártam a bejárati ajtót majd lesétáltam a mélygarázsba. Beszálltam a kocsiba és kihangosítón hívtam Amsyt.
- Helló édes! – köszönt belőle a telefonba – Két perc és kész vagyok.
- Szia kicsim! Pár perc és ott vagyok. – indítottam el az autót
- Oké. Alig várom.
- Siess! – álltam ki a mélygarázsból
Kigurultam a Monte - Carlo utcai forgalmába. A nap hét ágra sütött, miközben a La Colle negyed felé tartottam, ahol Amy lakott. Az út körülbelül öt percet vett igénybe. A járda szélén megláttam a gyönyörű barátnőmet. Egy hófehér térdig érő ejtett vállú ruha volt rajta. Lapos talpú hófehér szandált viselt és napszemüveget vett fel a napsugarai ellen. Leparkoltam mellette és beszállt mellém. Becsukta az ajtót majd odahajoltam hozzá, hogy csókot lopjak tőle üdvözlésképpen.
- Helló kicsim! – mosolyogtam rá
- Szia szívem! Jó leszek így? – kérdezte izgatottan
- Tökéletes. – simítottam végig a combján
- Nem lesz sok?
- Gyönyörű vagy mint mindig.
- Köszönöm. – csókolt meg lágyan
Becsatolta az övét majd az ölébe helyezte a fehér táskáját. Sebességbe raktam az autót majd elindultunk a Fontvieille negyed felé, ahol a szüleim laktak.
- Sikerült mindent elintézned? – kérdeztem tőle, miközben az útra figyeltem
- Persze. Rendet raktam, összeszedtem pár holmim és átküldtem az anyagokat a központnak.
- Beszéltem Mattiával. – világosítottam fel, miközben megálltam a piros lámpánál
- Miről? – kérdezte meglepetten
- Mondtam neki, hogy beszélni akarok velük.
- Gondolom egyből agyalni kezdett. – nevetett fel
- Naná. Köze van-e Sebhez? A következő szezonhoz? Hasonlók.
- Nem mondtál neki semmit?
- Hagyj rágja a kefét! – mosolyogtam rá majd indultam tovább az előttem haladó autó után, ahogy a jelzőlámpa zöldre váltott.
- Kicsit sajnálom. – bukott ki belőle a nevetés
- Jobb szeretném ezt személyesen közölni velük, úgy fair velük szemben.
- Mégiscsak két alkalmazottjukról van szó. – egészítette ki
- Pontosan. Ja és anyáéknak csak annyit mondtam, hogy viszek bemutatni valakit. – vigyorogtam
- Charles Leclerc ma nagyon elemedben vagy. – nevetett fel mellettem és végigsimított a combomon
- Még ha tudnád mennyire! – álltam meg a szülői ház előtt, ahol felnőttem. Lágy csókot leheltem az ajkaira majd kérdeztem tőle: - Készen állsz?
- Bevallom kicsit izgulok.
- Ismered őket.
- Az oké, de eddig a trénered voltam.
- Most meg a barátnőm is. – egészítettem ki
- Pontosan.
- Imádni fognak, mint eddig. – lágyan rámosolyogtam majd kiszálltam a kocsiból.