Sebesség vonzásában (Charles Leclerc fanfiction)

12. Fejezet

Amy szemszöge

Vasárnap reggel nyolc óra tájban ébredtem fel. A május illata bekopogtatott a szobám ablakán. A napsugarai halványan szűrődtek be a félig felhúzva hagyott redőny alatt. Felhúztam a sötételőt és kinyitottam az ablakom. Nagyot szippantottam az utolsó tavaszi hónap illatából. A madarak csicsergése nyugalommal telítették meg a lelkem. Elmerengtem Maranello békés családi utcáján, ahol a családok konyhájából fény szűrődött ki a reggelihez készülődve. A gyerekek még csendesek voltak, mivel hétvége révén igyekeztek a hétköznapi iskolai fáradalmakat kiheverni. Én is szívem szerint visszaaludtam volna, azonban reggel hat óra óta csak hánykolódtam az ágyamban és fura gondolatok fertőzték meg az elmém. Az esti vacsora semleges érzelmeket hagyott bennem. Matthew rendes srácnak tűnik és igyekezett a kedvembe járni. Igaz elég sokat beszélt magáról, de látszott, hogy zavarban van, így annak a számlájára írtam fel a történteket. Vacsora közben többször kalandoztak el a gondolataim egy bizonyos személy irányába. A monacói pilóta zavart keltett a belsőmben. Jött és felforgatta az eddig nyugodt világomat. Mindig is szerettem eltervezni a dolgokat az életemben, azonban Charles ezt felborította. Tudtam, hogy nem mehet így tovább, mivel egy ördögi körbe ragadhatok, amiből nincs kiút. Tudtam, hogy előre kell lépnem valamilyen irányba és az az irány azt jelképezi, hogy a Charles iránt fellobbanó érzéseimet mélyen el kell temetnem és a munkámra kell koncentrálnom. 

Merengésemet a telefonom csörgése törte meg. Kezembe vettem az éjjeliszekrényemről a készülékemet és elhúztam a zöld gombot.
- Jó reggelt pici!
- Jó reggelt! Korai vagy.
- Ha még tudnád mennyire! Kinyitod az ajtót?
- Megint nem működik a csengő? – kérdeztem meglepetten
- Nem próbáltam ki. – magamra vettem közben egy köpenyt a fürdőből és lesétáltam az emeleti lépcsőn
- Gondolatolvasó vagy, hogy beugrasz hozzám? – kérdeztem tőle nevetve
- Tudod árgusz szemmel figyelem a lépéseidet. Nyitod már?
- Megyek. – nyomtam ki a telefont és kinyitottam a kulcsra zárt bejárati ajtót

- Hello nővérkém! – ölelt át szorosan Enzo
- Szia öcsi! – bújtam hozzá szorosan
- Figyu, inkább menjünk be, mert nem akarom senki orrát betörni. – suttogta a fülembe
Nehezen elengedtem és becsuktam mögötte az ajtót. Megfogta a kezem és a nappaliba húzott.
- Főzök neked kávét, mert ez a fej. – mutatott rám – Hagyjuk! – nevetett fel közben
Válaszképpen kinyújtottam rá a nyelvem.
- Mire ez a nagy gondoskodás? – kérdeztem tőle, miközben követtem a konyhába
- Csak hiányoztál. – vett elő két csészét és a kávégéphez rakta. Megnyomta a gombot és az eszpresszó illata másodperceken belül betöltötte a konyhát. Rakott bele nekem két édesítőt és kevés tejet majd leültünk egymással szembe az asztalhoz.
- Minden rendben Amso? – kérdezte tőlem lágyan
Látta rajtam, hogy a gondolataim máshol járnak. Révetegen másodperceken keresztül kavartam a frissítő reggeli italomat, amelyben az édesítő már biztosan elolvadt a hő hatására.
- Amso?
- Igen? – ráztam meg a fejem
- Mesélj! – nézett rám határozottan
- Minden rendben. – próbáltam lezárni a beszélgetést
- Sofie engem nem tudsz ezzel áltatni! Megbántott az a szemét?
- Ki? – kérdeztem meglepetten
- Via mondta, hogy randizni voltál tegnap este. Csinált valamit? Mert, ha igen betöröm az orrát! – mondta indulatosan
- Nem, minden rendben volt.
- Biztos. – fogta meg a kezem az asztal felett
- Igen. – mosolyogtam rá lágyan
- Akkor Char.
- Honnan veszed? – kérdeztem tőle meglepetten
- Nem itt jársz gondolatban. Alig mosolyogsz. Nyolckor még ágyban voltál, pedig te ilyenkor már rég lefutottál 10 km-t.
- Nem volt kedvem felkelni. – húztam meg a szám
- Ez nem indok.
- Pedig csak ennyi az egész. – ittam bele a kávémba
- Utálom, ha harapófogóval kell kihúznom belőled valamit. Ismerlek, mint a rossz pénzt. Tudod nekem mindent elmondhatsz. Máskülönben miért lennék itt?
- Kíváncsiskodni. – nyögtem
- Inkább lelkileg rendbe tenni.
- Elég, ha eltereled a figyelmem. – bukott ki a számon
- Charlesról?
- Igen. - adtam meg magam
- Történt valami?
- Barcelona óta? – kérdeztem vissza
- Igen.
- Kifejezetten semmi. Tudom, hogy nekünk nincs jövőnk együtt. Munkatársak vagyunk. Ráadásul a trénere vagyok. A másik dolog pedig láttam, hogy kibékült Giadával.
- Azok a képek csak a nyilvánosságnak szólnak. – húzta le a kávéját
- Honnan veszed?
- Pasi vagyok. Figyelj, tudom, hogy ilyen téren nem vagyok valami tapasztalt, de egy dolgot mondhatok. Utálom, ha ilyennek látlak! Az egyik legjobb dolog az élemben, hogy te vagy a nővérem. Nem bírom elviselni, ha nem vagy önmagad! Ki akarlak ebből zökkenteni és már van is egy tervem rá. – kapta elő a telefonját és pötyögni kezdett rajta
- Mit tervezel? – kérdeztem tőle gyanakvóan
- Kiszakítalak a melankolikus állapotból. – vette a füléhez a készüléket – Helló haver! Otthon vagytok? Átugrunk Amsoval. Szuper! Az is kész van? Állatok vagytok! Figyu, lehelj bele életet és én is belé. Úgy egy óra múlva ott vagyunk. Tervezett valamit délutánra? Királyság! Oké, akkor ütközünk. Csá tesó! – rakta le a telefont az asztalra
- Hova akarsz vinni? – kérdeztem tőle
- Akire a legjobban szükséged van.
- Via?
- Talált süllyedt pici! Úgyhogy öltözz! Itt megvárlak.
- Imádlak! – borultam a nyakába
- Marco lezsírozza, hogy együtt legyünk négyesben egész nap. Nem akarok kifogást hallani!
- Szeretlek! – pusziltam meg az arcát
- Én is szeretlek pici. Siess!