Lila és a Tündérek Birodalma

Egy furcsa nap kezdete

Lila számára ez a nap is ugyanúgy kezdődött mint az összes többi. Ugyanúgy háromszor nyomott az ébresztőre, mire fel tudott kelni. Ugyanúgy, egy hatalmas bögre tejeskávéval kezdte a napot és ugyanolyan lassan készülődött mint bármely más hétköznapi reggel. Ám ez a nap más volt.

Miközben sminkjét igazgatta, halk neszezésre lett figyelmes.

- Anya! Te vagy az?- kiáltott ki a szobájából. De nem érkezett válasz.  Édesanyja már rég nem volt otthon. Minden nap korán kelt, ő volt ugyanis a helyi tv, reggeli műsorának háziasszonya.

Szavaira a zörej azonnal elhalt. Lila visszafordult a tükörhöz, hogy még egy pillantást vessen magára. Közben arra gondolt biztos csak képzelte az előbbit.
Ahogy elkészült, felkapta az iskolatáskáját és átment a nappaliba. Lehuppant a kanapéra és kezébe vette a mobilját, hogy még suli előtt beszélni tudjon Naomival a legjobb barátnőjével.

Azonban még az első mondatot se tudta leírni, ismét meghallotta a neszezést. Körbenézett, de semmi különlegeset nem vett észre. Felpattant, hogy benézzen a szülői hálóba, viszont ott sem talált semmit. Ahogy a konyhában és a fürdőben sem.

Ekkor kintről éles dudaszót hallott. A barátja, Ben volt az. Visszatért a nappaliba gyorsan felkapta a táskáját é az elmaradhatatlan fekete bőrdzsekijét és már kint is volt a házból. Odaballagott a szürke járműhöz és bepattant.

Bennel ugyan még csak pár hónapja alkottak egy párt, de fülig szerelmes volt a jóképű focistába. Már suli első napján feltűnt neki  a srác és titokban reménykedett, hogy egyszer összejönnek. Nem is kellett neki sokat várnia, már a karácsonyi bálra őt kérte fel párnak a fiú és azóta együtt vannak. Persze néha nehéz, egy focista csajának lenni, sokan lennének a helyében. Egy- két lány néha be is próbálkozik Bennél, de Lila teljesen megbízik a fiúban, tudja,  érzi, hogy viszont szereti őt.

- Jó reggelt! - köszöntötte és egy gyors csókot váltott szerelmével.

- Reggelt, neked is tündérem! - mosolygott rá a fiú. - Van egy rossz hírem. Ma délután sajna mégsem tudunk moziba menni. A fater kitalálta, hogy át kellene ugrani Edinburgh-ba. Tegyük át holnapra a randit.

- Persze, semmi gond. Úgy is sokat kell tanulnom, holnap dogát kell írnom. Tudod a múltkorit be kell pótolnom, amikor anyával dokinál voltunk.

Közben megérkeztek a sulihoz, ahol már kezdtek gyülekezni a diákok.

- Szállj ki nyugodtan, keresek egy helyet és majd utolérlek - nyomott egy puszit Lila arcára, majd megvárta míg a lány kiszáll és elindult a parkolóba.

Lila vetett még egy pillantást felé, majd elindult a bejárathoz. Ahogy odaért meglátta Naomit aki egy -számára ismeretlen - fiúval beszélgetett.

- Sziasztok! - köszöntötte őket, ahogy odaért.

- Szia, csajszi- mosolygott rá a barátnője.

- Szia! - köszönt a srác is. - Viszont most mennem kell. Később talizunk Nao. - búcsúzott és már el is tűnt.

- Na, ki volt ez a srác? - kacsintott Lila Naomira - elég szexi.

- Csak Dave - mosolygott Naomi és talán egy kicsit zavarba is jött.

- Csak Dave? Na és miért is becézget téged, Nao? - kezdett csipkelődni Lila.

- Igen, tudod, együtt járunk infó szakkörre, csak átdumáltuk mi lesz délután. Egyébként pedig, már New Yorkban is hívtak így - próbált kitérni Naomi.

- Okés, ha te mondod, de azért egy kicsit csaj tetszik, tévedek? - cukkolta tovább Lila.

- Nem rossz, viszont most nincs időm a pasikra. Tudod ott a verseny,  a suli meg a lovaglás. Meg még annyi minden más.

Naomi az afroamerikai lány, csak nem rég költözött Skóciába a szüleivel. Korábban az Államokban éltek.  Viszont a cég, ahol Naomi  apja dolgozott, elkezdett terjeszkedni és felajánlottak neki egy igazgatói széket. Így hát szedelőzködtek és átköltöztek ide. Még pont a legjobbkor, gimi kezdés előtt, így a lány remekül be tudott illeszkedni a többiek közé.

- Na jó, menjünk órára, mert még elkésünk - szólt ismét Naomi.

- De hol marad Ben? - nézett körül Lila. Pár méterrel mögöttük meg is pillantotta barátját aki időközben a haverjaihoz csapódott. - Jól van, menjünk, majd jönnek - ezzel elindult az osztályterem felé.

Második órájuk töri volt, ami eléggé untatta a lányt. Nem szerette a történelmet, úgy volt, vele, hogy az már úgyis megtörtént minek tanulni róla. Megigazgatta sűrű, hullámos, barna tincseit és rajzolni kezdett a füzetébe. A  tanár szavai nem értek el hozzá. Megvolt az a különleges képessége, hogy amikor csak akarta teljesen ki tudta zárni a külvilágot. Ilyenkor minden elcsendesedett, csak ő volt és a végtelen csend.

-Lila, Lila - valaki a nevét ismételgette. De olyan távolról, olyan halkan, hogy alig lehetett érteni.

-Hm? - fordult Naomi felé.

- Nem szóltam - suttogta a lány.

Lila megráncolta a homlokát, akkor mégis ki lehetett az -  kérdezte magától gondolatban.

-Lila, Lila - hallotta újra a hangot de mintha ez már egy fiú hangja lett volna.

- Kár is érte, nem hall minket - szólt az előbbi.

- Dehogynem, hiszen látod, már az előbb is felkapta a fejét - szólt ismét a fiú hang.

- Lila, ha hallasz minket, jelezz - kérte a lány.

Lila közben ide - oda jártatta szemét, hogy megtalálja a hang forrásait. Pechjére a tanárnak is feltűnt, aki felszólította. De ezt persze nem vette észre, már csak arra figyelt fel, hogy Naomi oldalba böki és a tanár felé mutat.

- Elnézést tanár úr, megismételni, sajnos nem hallottam - nézett bűnbánóan a férfira.

- Azt kérdeztem tudna- e nekünk mesélni valamit az Oszmán Birodalomról? - hallatszott újra a kérdés.

- Sajnos nem - sütötte le a szemeit, a lány.

- Akkor megkérhetném, hogy figyeljen az órámon, persze amennyiben nem kíván évet ismételni - vetett még egy pillantást a lányra, majd folytatta az órát.

Lila igyekezett rá figyelni, több- kevesebb sikerrel. Annak viszont örült, hogy nem hallja újra a hangokat. Pár perc után viszont feltűnt neki, hogy újra a reggeli neszezést hallja. Kezdte úgy érezni magát, mint aki mindjárt megbolondul. Hirtelen rátört az érzés, hogy haza kell mennie, nem maradhat itt tovább. Ki kell derítenie mi folyik körülötte.

Ahogy az órának vége lett, szinte szaladt az orvosi szobába, hogy igazolást szerezzen. Mielőtt belépett volna, próbálta kitalálni, hogy mi is lenne a megfelelő indok, hogy hazaengedjék. Majd fejfájásra, szédülésre és hányingerre panaszkodott. A doktornő megvizsgálta, de nem talált semmi komoly problémát. A mai napra ugyan megkapta az igazolást, de az orvos szerint holnapra jobban lesz. Így még a mai napon rá kell jönnie, hogy mi ez az egész ami körülötte zajlik.

Maga elé meredve tette meg az utat az orvosi szobától, a házukig. Még csak  el sem köszönt senkitől. Biztos  keresni fogják, de ezzel ráér később is foglalkozni.  Bevonult a szobájába, a táskáját az íróasztalára dobta, majd miután megszabadult cipőjétől, törökülésben elhelyezkedett az ágyán.

- Ha itt vagytok, most beszélhetünk, biztonságban vagytok - az utóbbi két szót maga se értette, miért fűzte hozzá, de valamiért úgy érezte a hangok talán félhetnek.

Várt egy- két percet, de nem történt semmi. Azon kezdett magában tanakodni, hogy vajon az egészet csak képzelte? Az egész nap meg se történt és tényleg kezd becsavarodni?
De ami a következő percben történt, az lepte meg csak igazán. Egy hangos pukkanás kíséretében egyszer csak ott állt előtte egy fiú és egy lány.