Unattainable | solangelo royalty au (fordítás) /BEFEJEZETT/

Negyedik fejezet

Will's POV

Lassan sétálok a trónterem felé. A szüleimet akarom megkérdezni, hogy mikor érkezik Bianca.

Mikor belépek, szinte azonnal ledermedek. A szemem megakad a leglenyűgözőbb emberen, akit valaha láttam. Fekete haj, sötét barna szem, ami egyenesen visszabámul rám.

- Will! Bianca megérkezett - szólal meg apám.

- Lá-látom... - bólintok, miközben nem fordítom el a tekintetem.

- Tudnál végre RÁ is nézni? - csattan fel anyám ingerülten.

- Elnézést - lassan a fiú mellett álló lányra terelem a tekintetem. Nagyon hasonlítanak, leszámítva, hogy a fiú sápadtabb és alacsonyabb, mint a menyasszonyom.

- Jó napot - mosolyog Bianca hivatalosan.

- J-jó napot -  viszonzom a mosolyt, de belül szörnyen kínosan érzem magam. A Bianca mellett álló fiú halkan mormog valamit az orra alatt.

-  Oh! Ő itt az öcsém, Nico - mondja, miközben a fiúra mutat. - Itt marad velem az esküvőig. Remélem, nem baj.

- Nem, egyáltalán - anyám nyájasan felel, de látom, hogy valójában ideges.

A szemem visszaugrik Nicóra. Ő épp a trónteremben nézelődik. A fekete kabátja és némasága ellenére nem tudom nem észrevenni őt.

- Hol van a szobánk? - hallom meg Bianca hangját.

- Rögtön küldök valakit, aki oda vezet benneteket - bólint apám.

***

Miután az ajtónálló elvezette a testvérpárt a szobájukba, Bianca még az előtt az orromra csukja az ajtót, hogy bármit is mondhatnék. Nem rendít meg különösebben, azzal magyarázom, hogy csak szüksége van egy kis magányra.

- Szóval... Hány éves vagy? - fordulok Nicóhoz. A szobája ajtaja még mindig nyitva, így látom, ahogy éppen kipakol.

- Tizenhat - vászol csendesen. Ez az első alkalom, hogy hallom őt angolul beszélni. Érzem az enyhe akcentusát, ami meglepően észrevehetetlen, nem úgy, mint a nővérének. - Jobban beszélek angolul, mint a testvérem. Ezért nincs olyan akcentusom - úgy mondja, mintha olvasott volna a gondolataimban.

- Oh... Oké - bólintok.

Nico befejezi a pakolást és leül az ágyára.

- Gyere ide - mondja nekem. Idegesen képek előre, mire megragadja a kezem, lehúz, így mellé esve ülök le az ágyra. Előrébb dől és a szemembe bámul. A tekintete heves.

- Vigyázz a nővéremre - a hangja veszélyes és halk -, vagy kicsinállak.

- Rendben! - mondom gyorsan. - Vigyázni fogok rá!

- Helyes.

Nico lassan hátra dől, a szemeit percekig fel-le járatja rajtam.

- Egyébként egész jóképű vagy - mondja végül.

Teljesen elképedek.
- T-te most komolyan azt mondtad, hogy jóképű vagyok?! - kérdezem.

- Nem.

- De-

- Kifelé.

- Rendben, bocsánat! - felugrok, és kifelé iszkolok, majd miután átlépem a küszöböt, visszafordulok. - Egyébként-! - az ajtó hangosan csapódik be az orrom előtt, mielőtt befejezhetném a mondandóm. - Oh... Oké... Viszlát... - mondom halkan, és elindulok vissza a szobámba.

***

Hi! Új rész, remélem, tetszett! Hagyjatok nyomot, ha így van.🥰