Unattainable | solangelo royalty au (fordítás) /BEFEJEZETT/

Nyolcadik fejezet

Nico' POV:
Másnap

Úgy döntöttem, ismételten felkerestem a könyvtártermet. Csak néhány hétig vagyok itt, szeretném a lehető legjobban kihasználni a lehetőségeimet.

Magban mosolyogva képek be a hatalmas szobába. Egyenesen a fantasztikus könyvek felé veszem az irányt, miközben halkan dúdolok magamban. Ahogy válogatok a polcokon lévő kötetek között, a halk kis zümmögésem csendes énekké erősödik.

Hirtelen a saját hangom mellett valaki másét is meghallom. Azonnal abba hagyom az eddigi tevékenységeimet, mire a másik hang is elnémult. Szeretném azt hinni, hogy ez csak visszhang volt, de mélyebb volt, mint az én hangom.

- Ki van... Ki van itt? - kérdezem. Nem értekezik válasz, így megismétlem a kérdésem és nagyon igyekszem fenyegetően hangzani.

- Ne félj. Csak én vagyok - a válasz mögülem érkezik. Ahogy megfordulok, szemtől szemben találom magam Will-lel. Lehetetlenül közel áll hozzá, én pedig  hátrálok egy lépést. A vér az arcomba szökik. Will zavartan vakarja meg a tarkóját. - Szép hangod van - mosolyog felénken.

- Uhm... Köszönöm, a tiéd sem rossz - motyogok idegesen. A mosolya megnő és majdnem megvakít. - Köszönöm.

- Tudod, nagyon szépen énekelsz - folytatja. Érzem, ahogy arcom újra kezd felforrósodni. Fogalmam sincs, hogy hogyan kéne reagálnom a bókjára. Soha senki sem mondott nekem ilyen szépet ez előtt, kivéve Biancát.

- Köszönöm - felelem. - Táncolni is tudok egy kicsit. Bianca szerint jó vagyok benne.

- Tényleg? - Will reménykedve fürkészi az arcomat. Magabiztosan bólintok, mire újra elővillantja a fogait. - Ez pompás!

- Hogy?

- Szükségem lenne néhány tánc leckére és te tudsz nekem segíteni!

- Hohó, lassíts! - vágom rá gyorsan. - Ki mondta, hogy megtanítanálak?

Figyelem, ahogy Will arca elkomorul, én pedig alig tudom elviselni ezt az arckifejezést. Mintha összetört volna a szíve. Minden, amit mondtam, csak annyi volt, hogy nem fogom megtanítani táncolni!

- Elnézést - motyog. - Csak reméltem, hogy esetleg...

- Rendben, segítek! - sóhajtok.

- Igazán?

- Igen - már most tudom, hogy ezt meg fogom bánni.

- Köszönöm! - Will előre lép és a karjait körém fonja. Szorosan ölel magához, belőlem pedig egy meglepett nyüszítés szakad fel. Ő csak nevet és elenged. - Találkozzunk holnap itt, jó? - néz rám.

-M-miért? - dadogok idegesen.

- Az első tánc lecke miatt, természetesen!

- Igaz is - bólintok. 

- Nico! - Bianca beront a könyvtárba és ahogy megpillant, rögtön felém iramodik. - Hát itt vagy! Már mindent átkutattam utánad! - ahogy a szeme megtalálja Willt, lefagy, majd a lehető leggyorsabban változtatja meg az arckifejezését, hogy az nyulagmat sugározzon. - Szervusz neked is, William.

- Csak Will - emlékezteti. A nővérem bólint, majd megragadja a csuklóm.

- Szükségem van a segítségedre! - kezdi.

- Miben? - pislogok rá. Ő Willre pillant, aki továbbra is töretlenül bámul minket.

- Én... Itt nem mondhatom el!

Will felvonja a fél szemöldökét.

- Gyere velem! - és ellentmondást nem tűrve kezd kifelé rángatni a könyvtárból.

Visszapillantok Willre, aki csak figyeli az eseményeket. Küldök neki egy bocsánatkérő pillanatást, majd teljesen összezavarodva botladozok a nővérem után.