Unattainable | solangelo royalty au (fordítás) /BEFEJEZETT/

Harmincadik fejezet

Will's POV

Ahogy felébredek, valami nekem nyomódik. Fel vagyok kendőve a falra, majd lassan visszacsúszok a saját oldalamra. 

- Francba... Jól vagy? - kinyitva a szememet szemben találom magamat Nico aggódó pillantásával.

- Aham - felülök és rámosolygok. A fájdalmat a hátamban teljesen elnyomja a tény, hogy épségben láthatom őt.

- Elnézést - pirul el. - Csak nagyon izgatott lettem... És rád ugrottam.

- Semmi baj - nyugtatom meg és finoman a keze után nyúlok. Nem vagyok biztos benne, hogy meddig mehetek el. Közelebb húz, a nyakam köré fonja a kezét, én pedig viszonzom az ölelést és a nyakába temetem az arcomat és megkönnyebbülten sóhajtok.

- Hé - az egyik nővér, Hylla, azt hiszem, megböki a lábamat a sajátjával. - Igazán nem akarom megszakítani ezt a mesébe illő egyesülést - láthatóan és hallhatóan holtponton van -, de mennünk kell.

- A szüleitek válaszoltak - tájékoztat Reyna. Már látom a különbséget közte és a nővére között. Reyna egy-, vagy másfél fejjel alacsonyabb és egy helyett két fonatot visel a hajában. - Embereket küldenek értetek, akik kereskedőnek álcázva visznek el titeket.

- Mennyi az idő? - kérdezem, miközben kinézek a koszos ablakon. Csak egy kicsit van világosabb, mint amikor korábban megérkeztem.

- Szürkület van.

- Átaludtam az egész napot? - meredek rájuk hitetlenül. Reyna bólint.

- Nagyon köszönjük a segítséget - mormolja gunyorosan.

- Felébreszthettetek volna!

- Bianca nem hagyta - dünnyög.

- Láttam, hogy szükséged van a pihenésre - mondja Bianca lágyan

Nico elenged és elismerő mosolyt küld a nővérének. Nincs testvérem, így elképzelni sem tudom, hogy hogyan élték meg az elmúlt néhány napot. Azt sem tudták, hogy a másikuk életben van e.

Az ajtó felől érkező kopogásra felugrok. Reyna rozsdás tőrt, Hylla egy ahhoz hasonló kést húz elő. Nico guggolva az ajtó felé fordul, készen arra, hogy akcióba lendüljön. Én ezalatt csak ülök, teljesen kővé válva attól, hogy ránk találtak. Bianca a kisfiút, Jászont, egy sötét, félreeső sarokba húzza, miközben Thalia megkockáztat egy pillantást az ablak felé.

- Egy sovány kis pajtás van odakint - mondja. - Nem tűnik túl fenyegetőnek, de a szeme nagyon vad.

Hylla kikukkant, majd vissza.

- Az a gyerek a fogdából. Leo.

- Engedjétek be - szólal meg Nico.

- Nincs az az Isten - rázza a fejét Reyna. - Talán követték őt. Vagy ez csak csapda. Egyébként pedig, nagyon idegesítő!

- Szerintem jelenleg mindenkit inkább az foglal le, hogy minket kézre kerítsenek, nem fogják őt követgetni. És nem tudják, hogy Leo velünk van - mutat rá Nico.

- Nem, nincs velünk - kardoskodik Hylla. Nico komoran mered rá.

- Ez nem csapda. Miért működne együtt olyanokkal, akik bebörtönözték őt? - folytatja. - Ami az idegesítőségét illeti... Rendben. De segített nekünk.

- Nem kell a segítsége! És különben is, csak ki akart szabadulni.

- Akkor is elterelte az őröket, pedig simán kereket oldhatott volna! - fortyan fel Nico. - Ennyivel tartozunk neki. És ez Thalia háza. Hagyjuk őt dönteni.

Thalia egy pillanatig még gondolkodik, aztán kinyitja az ajtót. Hylla és Reyna felnyögnek, ahogy a jövevény berobban, hangosan rikkant egy köszönömöt és már bele is bonyolódik egy sztoriba, hogy mi történt a szabadulása után. Néhány perc izgatott és veszett gyors mesélés után leállítom, mert alig értem, amit mond.

A figyelmemet Nicónak szentelem, aki nyugodtan ül a lábaim között, anélkül, hogy rám nézne.

- Nagyszerű király leszel - szólítom meg, lazán körbefonva a kezemmel a derekát. Megrázza a fejét.

- Kétlem. Nézd meg, mit műveltem azzal, hogy nem tudtam kontrollálni az érzelmeimet.

- Ez nem a te hibád - felelem, miközben a mellkasomat a hátának simítom. - Egyébként is, még mindig fejlődésben vagy. Diplomatikus és nagylelkű voltál - lassan megcsókolom a nyaka hátsó részét. Megfogja az egyik kezem és megszorítja. - Ezek fontos erényei egy uralkodónak.

Pontosan ez az, ami a szüleimben nincs meg.

- Nekem is tudnom kellene ezeket - folytatom. - A szüleim az előtt kezdtek arra nevelni, hogy milyen egy uralkodó, hogy beszélni kezdtem volna.

- A szüleim látszólag úgy gondolják, hogy örökké uralkodhatnak. Voltaképpen engem és a nővéremet teljesen figyelmen kívül hagynak. Kiházasítják őt, én meg... Fogalmam sincs. Gondolom, végül én uralkodom majd, mint az egyetlen, és tőlük elég távol álló fiuk.

- Vannak még esetleg nővéreid? - ráncolom a homlokomat kérdőn. Bólint.

- Van egy fiatalabb féltestvérem, az apám második feleségétől. A neve Hazel. És apám harmadik felesége másállapotban van.

- Hű. Bárcsak nekem is lettek volna testvéreim - sóhajtok.

- Will... Ez az utolsó alkalom, hogy látlak? - kérdezi csendesen. Próbaképpen. Mintha attól félne, hogy a válaszom igen lesz. Makacsul megrázom a fejemet.

- Nem engedem. Mindent megteszek, hogy ennek a háborúnak vége legyen, még mielőtt minden kicsúszik a kezünkből. Aztán visszahívlak ide és... A fenébe is, elveszlek, ha te is akarod! - mélyen elpirulok. Királyként az lesz az első dolgom, hogy legalizálom a melegházasságot. A családom elnyomása pedig általam le fog zárulni.

Nico pirulva felém fordul, de a mosolya szomorú.

- És ha nem teheted majd?

- Akkor megszökök veled - felelem. Már egy ideje megvan bennem ez a döntés.

- Ez az otthonod! - tiltkozik.

- Nekem itt nincs semmim, ha nem vagy velem.

- Ez nagyon veszélyes, Will!

- Érted kockáztatok - ragaszkodok az álláspontomhoz. Nico felnéz rám, a szeme meg van telve könnyekkel, amiket dühösen letöröl.

- Nem hinném, hogy érek ennyit - motyogja.

- Pedig nagyon is - csitítom el. - Azt hittem, már bizonyítottam, de boldogan mondom újra. Megtennék érted bármit, Neeks. Bármit. Esküszöm.  

***

Egymást talált a kis gerlepár, végre, végre, megtörtént a "lánykérés", úgyhogy juhú! 😍🏳️‍🌈

Nos, ez volt az utolsó előtti rész, már csak egy befejező részünk van hátra, amit holnap hozok és ezzel hivatalosan is lezárjuk majd ezt a kis könyvet.

All the love!

Solangelo 🏳️‍🌈❣️