Az Élő Bölcsek Köve

Új barát... (A)

Jó olvasást! ❤✨

Anahid érdeklődve figyeli a terem közepén álldogálló apró alakot. Flitwick professzor, ha jól hallotta az óra eleji zsivalyban alig érte el az asztalt, így könyvekre állva igyekszik elcsitítani a hangos diáksereget. Beletelik pár percbe mire az óra nyugodtan elkezdődhet, de Ana már az első pillanattól élvezi.
-Ma a geminio bűbájt fogjuk megtanulni, ami egy közönséges másoló bűbáj. A legfontosabb, mint mindegyik varázsigénél a kézmozdulat. Úgyhogy pálcákat elő és utánozzanak engem. -Ana előhúzza zsebéből a vékony, hófehér, szépen megmunkált varázspálcát, aminek végén egy apró kristályból faragott virág és egy róka foglal helyet. Figyelmesen tanulmányozza a tanára mozdulatait, majd gondolva egyet pálcáját az előtte pihenő almára szegezi és kimondja a varázsigét.  A zöld gyümölcs mellett azonnal megjelenik a másik és Flitwick professzor elismerően biccent. Anahid büszkén engedi le pálcját és mosolyogva fordul a mellette ülőfelé, ám amikor meglátja Draco arcát elkomorodik. A fiú arcán egy megmagyarázhatatlan, de barátságtalan kifejezés húzódik.
-Tanulni fogunk valami hasznosat is vagy csak ilyen semmiségeket? -mordul fel ingerülten a szőke mardekáros mire a lány szemei elkerekednek. Hogy lehet valaki ilyen bunkó? Mégis mit képzel magáról?
-Jaj Malfoy fogd már be! Te még a legalapabb bűbájokat se tudod megcsinálni! Mégis mit akarsz tanulni? -szólal fel egy fésületlen, de mégis gyönyörű boszorkány. Testén griffendéles talár feszül és szemei értelmesen csillognak.
-Ki engedte meg, hogy hozzám szólj te kis sárvérű?!
-Nem szorulok rá az engedélyedre Malfoy!
-Jobb, ha befogod a szád Granger!
-Mint a csatlósaid teszik? Látom szereztél egy újat! - Ana szégyenkezve kezdi az öreg fa padot bámulni. Nem akar ezek közé az emberek közé tartozni.
-Gyerekek -kezd bele idegesen a tanár- elég legyen! Ha nem fejezitek be, mindketten büntetésbe mentek! -erre mindkét diák elcsenedesedik és újra az előttük elhelyezkedő almákra kezd összpontosítani. Az óra további része a bűbáj gyakorlásával telik, aminek végén Ana úgy érzi, hogy már álmából felkeltve is képes lenne használni. Amikor Flitwick professzor elengedi őket a diákok hangosan kezdenek kiözönleni a nagy, öreg faajtón.
-Te várj meg itt! Majd jövök. -kapja el Anahid kezét Draco, mire a lány csak csendesen bólint. Amint a fiú eltűnik a folyosó végén megdörzsöli a fájó pontot, majd tekintetét a hömpölygő embertömegre szegezi. Egyszer csak megpillantja a fésületlen boszorkányt és úgy érzi muszáj bocsánatot kérnie. Elindul, de szinte azonnal meg is áll. Vajon mit kap érte, ha meglátjál egy sárvérűvel? Félelménél már csak az igazságérzete a nagyobb így végül mégis a társasághoz lép.
-Elnézést! - a három alak azonnal megfordul és amint felismerik arcuk barátságtalanná válik.
-Mit akarsz? Megszégyeníteni? Vgy sárvérűnek nevezni?
-Nem gondolom, hogy az illendő lenne. Senkit nem szabad elítélni a származása alapján. Ezúton is bocsánatot kérekezért az egészért. -hajol meg mélyen a lány. A griffendélesek sokáig figyelik a furcsa, maszkos lányt, de végül a fésületlen boszorkány megszólal.
-Te is bocsáss meg nekem. Nem kellett volna megítélnelek iylen hamar.
-Köszönöm.
-Hermione.
-Anahid Sada-vagyid Malfoy. Örvendek!
-Nem is tudtam, hogy Malfoynak van testvére. -dönti oldalra fejét a szemüveges fiú. Harry Potter. Sosem látta még ilyen közelről a fiút, csak történeteket hallott róla. Azt, hogy az ellensége és mégis sosem tudta annak tekinteni.
-Nincs is, de most mennem kell. Kérlek titeket ne mondjátok el senkinek, hogy beszéltem veletek. Nem tudom mit kapnék érte.
-Számíthatsz ránk!
-Köszönöm. -int a lány, majd otthagyja a Griffendéleseket. Draco pár percen belül feltűnik, majd elindulnak a kastély udvarra. A nap további része már nem annyira izgalmas. Késő délután lehet, amikor Ana a hófehér vászontáskájával a vállán elhagyja a Roxfort kapuit és a tóhoz indul, amit már annyiszor látott alulról. Odaérve leül a partjára és a vizet kezdi kémlelni. Figyeli a lemenő nap sugarainak a játékát, miközben fejben egészen máshol jár. Valahol, ahol szabad, valahol ahol ott van Bria is. Frusztráltan fújja ki a levegőt, ám ekkor orrát erős barack szag csapja meg. Azonnal hátrafordul és meg is pillant egy a közeli fán ülő madarat. Egy animágus. Az animágusoknak is van egy saját illata. Akárcsak a vámpíroknak, vérfarkasoknak vagy a félvéreknek. Kiskora óta érzékeny az orra, megérzi az emberek származását, a különböző lényeket és az emberek hangulatának változását is.
-Egy animágus. -suttogja mire az állat felé kapja a fejét és közelebb repülve átváltozik. A szőke, magas fiú haja lazán hullik kék szemeibe, ahogyan odalép a lányhoz.
-Honnan tudtad?
-Éreztem az illatodon.
-Az illatomon?
-Igen.
-Terry vagyok.
-Anahid.
-Hogy hogy itt?
-Kijöttem, hogy egyedül legyek.
-Elmenjek?
-Nem zavarsz.
-Akkor maradok. Rossz egyedül lenni.
-Rossz. Örülök, hogy itt vagy.
-Én is.
-Szeretem a naplementéket. Olyan szabadok.
-Te nem vagy az?
-Nem.
-Láttam a ruhádon. Ilyet az arab országokban látni a nőkön.
-Onnan származom.
-Még sosem láttalak itt.
-Most jöttem.
-Ilyet sem láttam még.
-Hajlamos vagyok meglepődést okozni.
-Azt gondolom. Én Hugrabugos vagyok, te?
-Mardekáros, bár nem osztottak be.
-Nem tűnsz annak, inkább a mi házunkba valónak.
-Köszönöm.
-Mit?
-Hogy nemítélsz el.
-Nem szokásom.
-Jó ember vagy.
-Szerintem te is.
-Mennem kell lassan. Vissza kell érnem.
-Holnap ugyanitt ugyanekkor?
-Nem ígérek semmit.
-Én itt leszek minden este.
-Jó éjszakát!
-Jó éjt! - Ana még hallja a mondatot, de aztán a fiút elnyeli az idő közben leereszkedett sötét. Sietve vág át a folyosókon, majd megérkezik a Mardekár klubhelyiséghez.
-Hol voltál? -csendül fel egy hűvös, barátságtalan hang. Az egyik oszlop mögül lassan sétál elő Draco, de Anának ezt nem kell megvárnia. A fiú illata ott van a levegőben.
-A tónál. Megnéztem a naplementét.
-Aha, szóval akkor nem beszéltél Potterékkel?
-Nem.
-Pocsékul hazudsz.
-Tudom.
-És még be is ismered. -morran fel a fiú, miközben megragadja a lány karját és elkezdi felrángatni a lépcsőkön. Ana ijedten próbálja kiszabadítani fájó végtagját Draco szorításából, de esélye sincsen. Nem tudja meddig vonszolhatja maga után a mardekáros, de egy üres fal előtt állnak meg. Anahid egy pillanatig meglepődik és döbbenete csak fokozódik mikor megjelenik egy ajtó. A fiú belöki a szobába, majd magukra zárja az ajtót.
-Vetkőzz!
-Tessék?
-Vetkőzz!
-De azt nem szabad. Hagyomány.
-A petem vagy és teszek a hagyományaitokra.
-De...-Anahid testén villámcsapásként fut végig a felismerés, hogy innen nem menekül. Le kell vetkőznie a fiú előtt. Lassan nyúl a testét takaró bő ruháért, majd szép lassan elkezdi kihámozni magát belőle. Először a vékony, régi idők nemes hölgyeire emlékeztető hófehér karjai és törékeny vállai bukkannak elő. Szemét összeszorítva, hogy Draco legeltesse testén a szemét, majd a szoknyájától kezd el megszabadulni.
-A tested szép. Már csak az arcod van hátra. Kezdek kíváncsi lenni, mit is rejt az a maszk.-Ana sírni tudna. Kisgyerekkora óta azt tanítják neki, hogy az arca a legszentebb és nem mutathatja meg senkinek csak a férjének. Ez pedig most megdőlni látszik. Először a haját takaró kendőtől válik meg, ami alól előbukkan hosszú, majdnem fenék alá érő tűzvörös haja. Draco szemei felcsillannak, az ő családjában nem gyakori csak a szőke és fekete haj. Ana szégyenlősen bontja ki maszkját, majd hagyja hogy a fém lecsússzon az ölébe. Draco egy pillanatig el is felejti, hogy hol van és ki is ez a lány előtte. Anahid finom, játékbaba szerű vonásai, apró orr, nagy kék szem és szépen íves ajak lenyűgözik. Egy pillanatra összeráncolja a homlokát és azon gondolkodik vajon miért nem kell ez a lány Garethnek? Mi a baj vele? A kinézete biztosan nem. Lassan indul a szoba közepén álló személy felé, majd kezét kinyújtva megsimítja a lány arcát. Anahid megremeg az érintésre. Régen nem ért hozzá senki. Draco ujjai végig zongoráznak az arcán, az ajkain a nyakán egészen a kulcscsontjáig. Idegesen lép egyet hátra, mire a fiú erőszakosan a hajába kap. A kemény ujjak szorosan fogják a lány tincseit, szinte már fájdalmasan. A pet felnéz az őt tartóra és szemében esdekléssel vegyes félelem csillan. Nem akarja ezt.
-Akkor mozdulsz, akkor beszélsz és akkor csinálsz bármit is, ha én mondom, értve? -sziszegi Draco, hangja indulatos és hideg. Gonosz, ijesztő, vérfagyasztó, érzéketlen, szadista...és Anahid tudná még folytatni a sort, de Draco egy jól irányzott mozdulattal az ágyra löki. Miért kell ennek így lennie?