Az Élő Bölcsek Köve

Érkezés (A)

Jó olvasást! ❤✨

A vékony, fehérbőrű nő kinyútóztatva elgémberedett tagjait száll ki a szépen megmunkált hintóból. Bár szerinte a zsupszkulcs sokkal gyorsabb lett volna a férjét ez egyátalán nem érdekelte. Ő úgy vélekedett erről, hogy ha már a rokonaihoz jönnek, akkor megadja a módját az utazásnak. Miközben Anahid a gyönyörűen zöldellő növényeket figyeli, amik között apró állatok játszanak a házimanók kipakolják az apróra zsugorított csomagjaikat a hátsó ülésről. A lány közelebb lép a virágágyásban nyíló rózsákhoz és lehajolva megszagolja őket. Az arcát takaró, apró, arany lácokból álló maszkja vidáman csilingel a lágy szellőben. Ana családja a Közel-Keletről származik és családja hitéhez és tradíciójihoz hozzátartozik, hogy a nőknek el kell takarniuk az arcukat és a hajukat. Emiatt a lány arcát egy már új fajta gyonyorű maszk fedi, haját pedig egy csadorhoz hasonlatos fehér kendő rejti el. Hátrafordul, hogy megnézze, hogy állnak a bepakolással, de meglepetésére már senki sem tartókodik lent. Szinte az összes csomagjukat felvitték, kivéve a lány több mint tíz kilós bőröndjét, amiben a férje ruháinak egy része is helyet kapott. Anahid lehunyja a szemeit. Mégis mire gondolt, hogy most az egyszer nem kezelik cselédként? Nagyot sóhajtva lép a hófehér bőröndhöz, majd kezdi maga után húzni. Addig nincs is gond, amíg csak a víszintes járdán kell boldogulni, de hamarosan az ajtóhoz vezető több, mint negyven lépcsőfokhoz ér. Makacsul sóhajt egyet és minden erejét bevetve indul neki az előtte húzódó kihívásnak. A bőrönd súlya miatt többször is majdnem visszaesik, de végül sikeresen feljut az ajtóig. Némán ad hálát az istennek, hogy ma egy lengébb fehér inget és egy fehér farmert választott magának reggel. Egy erőteljes lökéssel nyitja ki a nagy faajtót, majd lép be a hűvös, barátságtalan épületbe. Mire is számított? Hiszen az összes Malfoy ház ugyanolyan lelketlen és hideg, mint a gazdáik.
-Áh itt is van! -hallja meg a férje semleges hangját -Lucius, Narcissa hadd mutassam, be a feleségemet Anahid Sadariát. -a lány mosolyogva lép közelebb a két alakhoz, bár ez csak a szemein látszik és hajol meg előttük.
-Örvendek a találkozásnak! Önök biztosan Lucius és Narcissa Malfoy. Már sokat hallottam Önökről.
-Mi viszont még sosem hallotunk rólad. -válaszolja keményen a hoszzú szőke hajú férfi és bár ezzel a lány lelkébe gázol Ana nem mutat semmilyen érzelmet. Ezt már megtanulta kezelni.
-Remélem akkor majd megismerhetjük egymást jobban. -mosolyog és igyekszik nem mutatni az ellenszenvét, de valószínűleg nem fedi el elég jól, ugyanis a következő pillanatban egy erős kéz markol a vállára. A lány kiegyenesedik a hirtelen fájdalom hatására.
-Ne merj így beszélni a rokonaimmal.
-Elnézést, én nem akartam semmi rosszat sem.
-Ajánlom is. Menj pakolj ki a szobámba aztán a sajátodba is!
-Külön szobánk lesz?
-Mégis mit gondoltál, hogy veled alszom?!
-Nem, dehogy. Csak nem akarom feleslegesen foglalni a helyet.
-Van elég szobánk, ha erre célzol. -érkezik a csípős válasz Narcissa irányából.
-Nem erre céloztam. Megyek kipakolok. -markol rá a bőrönd foggantyújára, majd keresi meg a nekik kijelölt szobákat. Először a férje lakosztályát találja meg, ahol kinyitva a bőröndöt behajtogatja annak ruháit a hatalmas kétajtós szekrénybe. Miután végzett a dolgával a saját szobájához, ami bár jóval kisebb, de így sincs oka a panaszra. Csöndben a gondolataiba mélyedve pakolja helyére a magával hozott, apró értékeit. Szemei felcsillannak, amikor a hegedű tokját is megtalálja. Kiskora óta imádja ezt a hangszert, de az utóbbi egy évben megtiltották neki, hogy használja így kénytelen volt elrejteni. Már csak ritkán tud játszani. Akkor is egyedül és magányosan. Régen sokan hallgatták a zenéjét és ő boldog volt mikor látta, hogy ezzel mosolyt tud csakni az embrek arcára. Kislányként egészen más volt az élete. Voltak barátai, játszhatott, tarthatott állatokat és következmény nélkül segíthetett bárkinek. Ám szülei úgy gondolták ez a viselkedés nem illő egy halálfaló leendő feleségéhez, így amint betöltötte a tizennégyet megfosztották ezektől. Ez pontosan két éve volt. Két éve tették teljesen tönkre. Az ajtó lassú nyikorgással nyílik résnyire és egy apró házimanó lép be rajta.
-Jó napot Gazdám!
-Gazdám?
-Ön az új gazdám kisasszony. Lucius Gazda utasítására.
-Értem. -mosolyodik el a nő, majd leül a földre, hogy közelebb legyen az apró szerzethez. A manó láthatóan megijed és apró sebes kezeit maga elé kapja -nem foglak bántani. Ne aggódj! Először is, mi a neved?
-Bix. -makogja a házimanó, akit meglep a lányból áradó jóság.
-Szép neved van. Ettél már ma?
-Még nem Gazdám.
-Hiszen már majdnem dél van. -ráncolja össze a homlokát Ana, majd feltápászkodik és elvesz egy almát a szekrényén pihenő gyümölcskosárból -Parancsolj! - a kis szerzet bizalmatlanul veszi el a lány kezáből a neki szánt ételt. Amikor viszont látja, hogy nem akarják bántani mosolyogva harap nagyot az édes almából.
-Köszönöm Gazdám!
-Semmiség és kérhetnék tőled valamit?
-Bármit Gazdám.
-Ne hívj gazdának, ha csak ketten vagyunk. A nevem Ana.
-Ana Gazdám!
-Nem. Csak szimplán Ana.
-Ana?
-Pontosan.
-Köszönöm az almát Ana. Ha bármire szüksége lenne csak szóljon.
-Rendben Bix. Örülök, hogy megismertelek!
-Én is Ga...Ana. -lép ki mosolyogva a szobából a házi manó, a lány pedig ismét boldognak érzi magát. Megint jót tehetett valakivel. Túl sok szenvedést látott már ahhoz, hogy ne akarjon egy kis jót csempészni ebbe a romlott világba. Emlékszik fiatalabb korában megkérdezte a bátyját-az egyetlent a családból, aki minden hibája ellenére szerette- hogy  ő nem látja- e az emberek arcát, akiket megölt. A férfi válsza rövid és lényegretörő volt. Nem. Nem látta őket és nem volt lelkiismeret furdalása. Az akkor még kislány Anahid elgondolkodott. Ő mindenki arcát látta, akinek a szülei elvitték a kivégzésére és ez a mai napig nem vváltozott Lefekvés előtt látja az ijedt, kétségbeesett vagy üres tekintetű embereket, akik élettelenül fekszenek a hideg földön. Jól ismeri a halál hidegét, az utlsó pillanatot, amikor az emberekből kiszáll a lelkük, a megsemmisülést. Néha beszökött éjszakánként a rabokhoz. Vitt nekik enni, inni takarót és volt akinek a szökésben is segített. Amikor a szülei rájöttek , hogy mit tett eszméletlenül dühösek lettek és megverték. Sosem felejti el azt a napot. Azután már nem ment le többet a halálra várókhoz. Csak a kivégzésükön látta őket. Fáradtan hajtja le a fejét, majd feltápászkodik. Lassan csatlakoznia kell a délutáni teázáshoz. Lesiet a gyönyörű kovácsoltvas korláttal rendelkező lépcsőn. Mielőtt belépne a nagyterembe még megigazítja a ruháját és a maszkját, majd belép a szobába. Az első, ami feltűnik neki az az eddig általa nem látott helyes, szürkés szemű, fegyelmezett fiú.
-Anahid Sadaria! -nyújt kezet az új jövevény felé, aki viszonozza a gesztust. A fiú bőre jéghideg.
-Draco Malfoy! -Dracot meglepi a törékenynek tűnő nő bőrének forrósága. Szinte éget. Már amikor a lány belépett a szobába feltűntek neki Ana világítóan jég kék szemei. Valahogy ez a lány nem illet ide, túl könnyednek, szabadnak és jónak tűnt.
-Most, hogy megismertétek egymást üljetek le. Van valami amit meg kell beszélnünk. -kínálja hellyel Ana férje a két fiatalt.
-Anahid, nem fogsz itt élni velünk. -közli egykedvűen Garetth, amikor a lány leül mellé.
-Tessék?-kerekednek ki meglepetten az említett szemei. Nem fog itt élni? Akkor mégis hol fog? Lehet, hogy eldobják? Ilyen hamar?
-Figyelj a hangsúlyodra! -sziszegi a fehér hajú férfi.
-Elnézést! -hajtja le kissé a fejét a lány- Hogy érted, hogy nem lakok majd itt?
-Tanulni fogsz.
-Tanulni?
-Igen, nem akarom, hogy tanulatlan, buta feleségem legyen.
-Értem.-feleli megtörten a lány. Buta és tanulatlan? Hiszen a szülei folymatosan tanítatták. Kiskora óta napi hat órákat tanul, ugyanis apja mindig is sokra becsülte a tudást. -És hol fogok tanulni?
-A Roxfortban.
-Mi?!-csattan fel Draco-Ezért hívtatok ide?
-Nem csak ezért. Mivel nekem kielégítik a szükségleteimet... -kezd bele Garetth és Ana pontosan tudja, hogy a háznál tartott petekre céloz- arra gondoltam neked adom és megkérlek, hogy tanítsd. -a férfi arcán elterülő vigyorban nincs semmi emberi.
-Nekem adod? Petként? -kerekednek el a fiatal Malfoy fiú szemei, majd végigméri a sokktól elállt szavú lányt, kinek teste több rétegnyi ruha alatt van elrejtve.
-Pontosan.
-Ilyen csúnya?
-Még nem láttam maszk nélkül, de nem is érdekel. -ránt vállat Garetth.
-De egy feleségnek a férje mellett a helye-kezd bele lassan Ana, de hangja bizonytalan-Én egy gazdag mágus család gyermeke vagyok, nem petnek való. -szemei rémületet tükröznek, ahogy végre belenéz Garetth hideg, érzéketlen íriszeibe.
-Annak való vagy, amit mondok. -préseli fogai között a férdi, majd egy jól irányzott ütéssel felpofozza a lányt. Ana a hirtelen lendülettől leesik a kanapéról beverve a fejét. Szemeiból némán indulnak meg a könnyek, de csak makacsul letörli őket. Nem sírhat. Draco kifejezéstelen raccal figyeli a földön ülőt, aki még mindig nem emelte fel fejét. Könnyű lesz megtörni. Nagyon jól fognak szórakozni. Év végén Garetth egy tökéletes szajhát fog visszakapni.