Touya öccse születését követően egy speciális hősképző program részesévé válik, ahol találkozik Keigoval. Hánytatott sorsuktól menekülve egymás menedékévé válnak, és különleges kapcsolat alakul ki közöttük. Egy napon szétszakítják őket, majd évekkel...
⠀ᴄᴏᴍᴘᴀꜱꜱ⠀ ❛❛I've got something to confess I keep you in my pocket to use You're my only compass I might get lost without you❜❜
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
┍━━━━━━━┑
◃ 𝐓𝐇𝐑𝐎𝐖𝐁𝐀𝐂𝐊 ▹
┕━━━━━━━┙
//visszapillantás//
— Hiába kérdezek tőled bármit is, nem fogsz válaszolni, igaz? — Touya csendben ült a rozoga kempingasztal előtt. Testét tiszta és puha ruhák fedték az ediggi koszos rongyok helyett. Kialudta magát, gyomrában meleg és mondhatni normális étel volt. Mármint, ha a drágább fajta zacskós rament lehet annak nevezni. Immár több, mint egy hónapja bujkált az utcákon, egyedül, étel, ital és otthon nélkül. Haza ment volna legszívesebben, de szülővárosa messze volt. Pénze pedig nem volt elég, hogy utazzon. Kevés vagyonáért is keményen megdolgozott. Két hét után adta be a derekát az idegeneknek, akik pénzt ajánlottak fel bizonyos dolgokért cserébe. Általában egy szórakozóhely mosdójában történt. Ha szerencséje volt előtte/utána meghívták valamire. Az igazán jó fejek még egy szál cigivel is megkínálták. Mikor már kezdett ehhez hozzászokni, két férfi belekevert valamit az italába, aminek köszönhetően teljesen elkábult. Következő emlékében Giran ébresztgette több-kevesebb sikerrel, ahogy beülteti a kocsijába. — Tudod, ha valaki ad tiszta ruhákat, ételt és ágyat, ahol aludhatsz, legalább illik válaszolni. — A férfi Touyaval szemben ült a kopott asztal másik végén. Ott ült és végignézte, ahogy Touya megeszi mind az utolsó falatig, amit elé rakott. Nem zavartatta magát: rágyújtott a kis lakásban méghozzá anélkül, hogy ablakot nyitott volna. A három szobából álló helyiség fehér falait mindenütt szutyok lepte, a linóleum lábuk alatt ragadt, az ablakokon a rolók mind meg volt törve. — Hát nem tanítottak semmi jó modort a szüleid? — Touya gyilkos pillantással emelte tekintetét a férfira maga előtt. Hülyén érezte magát, és örült a segítségnek, de nem bízott benne. Ha nem éhezett volna még az ételt sem fogadta volna el tőle. Nem tudott rájönni, mit akarhatott tőle, de abban biztos volt, hogy nem önzetlenül segített rajta. Nem annak a fajtának tűnt, aki hátsó szándékok nélkül tenne bármi kedveset is. A férfi sóhajtott egyet, majd felkelt a rozoga viseltes székből, amit egy fülsüketítő nyikorgás követett. Az ajtó felé indult, de megtorpant Touya mellett. — Mielőtt azt hinnéd, én nem lakom ebben a lepukkant porfészekben... Áh, majd elfelejtettem. — zsebébe nyúlt és elővette Touya öngyújtóját. — Ez a zsebedben volt, mikor rád találtam-
— Add azt vissza! — kapott volna utána, de Giran reflexből feljebb rántotta kezét.
— Szóval mégis tudsz beszélni? — mosolygott. — Ezek szerint te is dohányzol, mi? Nem néztem volna ki belőled. Nem vagy még túl fiatal hozzá?
— Tizenhét vagyok, de most már add ide azt a szart! — nyúlt megint utána továbbra is a székben ülve. Hiába ette tele magát és aludt végre puha ágyban, még mindig le volt gyengülve és erőtlen volt.
— Előtte válaszolj pár kérdésemre. — Touya flegmán fordította oldalra arcát. — Mi a neved? — semmi válasz. — Hogy kerültél az utcára?... Miért borítanak mindenütt égési sérülések? — Touya még mindig némán nézett ki a fejéből. — Jól van akkor. Kíváncsi vagyok, mennyit fizetnének ezért.— zsebre vágta az öngyújtót és a bejárat kilincséért nyúlt.
— Dabi. — mondta halkan, és továbbra sem emelte tekintetét Giranra. — Dabi a nevem... átmenetileg. És megszöktem. A képességem teszi ezt a testemmel, ha használom. — Giran közelebb lépett Touyahoz. Állánál fogva megemelte fejét. Elmélyülve gondolataiban forgatta Touyat alaposan tanulmányozva beesett, sebes arcának minden egyes szegletét.
— Kár érted. Pedig egész csinos arcod van. Megfelelő ápolással meg tudjuk akadályozni, hogy súlyosbodjon az állapota, de a régi már sosem lehet.
— Nem baj. Minél jobban eltorzul annál kisebb rá az esély, hogy felismernek, nem? —
— Már ilyen fiatalon menekülnél? — rosszallóan rázta meg fejét.
— Nem menekülök, csak visszavonulok, és várok a megfelelő pillanatig. — Mosolygott büszkén egyenesen Giran szemeibe.
Giran elengedte a fiú állát. Akármennyire is hangzik viccesen, de Touya egy kóbor macskára emlékeztette: elsőre makacsul viselkedett, nem mutatott egy cseppnyi tiszteletet vagy bizalmat, sem. Még azok után se, hogy megfürdette és ételt adott neki. Hiába mosolygott, játszotta a flegmát és a felnőttet. Belül gyerek volt még és egy valódi felnőtt számára tökéletesen átlátható volt.
— Itt maradhatsz, amíg szeretnél, nem lakik itt senki. A macerás dolgokról majd én gondoskodom. — Mondta miközben magára terítette kabátját.
— Khm-khm. — nyújtotta felé kérően kezét Touya.
— Haha, ezúttal tényleg sikerült megfeledkeznem róla. — Zsebébe nyúlt és elővette az öngyújtót, majd Touya tenyerébe nyomta. Még egyszer utoljára végigmérte "Dabit", ezután egy bólintással elköszönt tőle, azzal kilépett az ajtón.
『••✎••』
Kijavítottam "pár" mondatot a 9. fejezetben. Te jó ég, hogy adhattam ki a kezeim közül így azt a fejezetet? Na mindegy, a lényeg az, hogy átírtam egy-két dolgot. Semmi létfontosságút, de gondoltam szólok.
