Lélektárs a mennyből / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

7.

Louis:

Az én szerelmem! Itt ül a széken, amíg én elalszom és néz engem. Tudom, hogy emlékezni fog rám. Muszáj emlékeznie!

Lassú folyamként sodor el az álom, és ismét a fánál vagyok. Az időjárás szokatlanul jó. Nincsen eső, nincsen felhő az égen, és a nap is süt.

- Louis! - hallom a nevem. Ahogy megfordulok, megpillantok egy magas, barna hajú, barna szemű srácot. Kisportolt, és nagyon komolyan néz ki. Hófehér öltönyben van, és valamiféle fényes aura veszi körbe.

- Te... Angyal vagy? - kérdezek rá.

- Igen. Az Úr engedélyt adott, hogy váltsak veled néhány szót. Mint észre vehetted, Harry a Földön van, szárnyak nélkül, emberként, és nem emlékszik rád.

- De.. Mi történt?

- Engedélyt kaptam, hogy elmondhassam neked. Harry föláldozta angyali mivoltát azért, hogy te életben maradhass. Ennek viszont ára volt. Az egyik, hogy nem emlékszik rád. Az Úr most próba elé állít titeket. Már nem csak az a feladatod, hogy elfogadd önmagad, hanem az is, hogy elnyerd a szerelmét. Ha ez sikerül, új esélyt kaptok.

- És ha nem járok sikerrel?

- Arról majd beszélünk akkor. Most a te kezedben van, hogy elfogadod e Harry áldozatát, és erőt véve magadon harcolsz kettőtökért, vagy hiába vesztette el a szárnyait érted és feladod.

- Nem adom föl! Én szeretem Harryt!

- Tudom jól. Mostantól én vagyok az őrangyalod, a nevem Liam. Harryvel ellentétben viszont én tiszteletben tartom az intim szférát, szóval nyugodtan fürödj, vagy csinálj, amit a fiatalok szoktak esténként a hálóban, én diszkréten elvonulok olyankor.

- Oh, ezt jó tudni.

- Most mennem kell. De kérlek, ne fogadj el Zayntől semmit, és még valami! Harrynek nem mondhatod el, hogy ő angyal volt!

- Zayntől? De... - nem tudtam befejezni a mondatom, mert Liam eltűnt.

Lassan ismét kezdek ébredezni. Hallom a gépek csipogását, és pár mondat foszlányt.

- Árvaházba fogják dugni! Senkije nincsen! - hallom Harry hangját.

- Tudom jól. És azt is, hogy szeretnél segíteni, mint mindig, de nem tudsz mit tenni, Harold.

- Valamit pedig csak lehet! Olyan fiatal, és annyi mindent megélt már!

- Nem tudom, miért akarod ennyire megóvni. - szól az idegen.

- Én sem tudom, James. De akkor sem hagyhatjuk, hogy bedugják fél évre valami árvaházba! Most vesztette el a szüleit! Akármi is volt, akkor is a szülei voltak! Nézz utána, James, hátha találsz kiskaput.

- Rendben. De most mennem kell, lesz még egy tárgyalásom délelőtt.

- Kikísérlek.

Amint csukódik az ajtó, kinyitom a szemem, és végre mosolyra görbül a szám. Aggódik értem! Harry aggódik értem, és nem akarja, hogy valami árvaházban végezzem! Ez csak jó! A szívem megtelik melegséggel. Érzi, hogy összetartozunk, csak még azt nem tudja, hogyan és miként. A feladatom pedig nehéz. Úgy hódítsam meg, hogy nem mondhatok semmit a múltról neki. Áldozatot hozott értem. Akkor nekem is vállalnom kell kettőnkért. Neki köszönhetem az életem. Az én szerelmem.

Harry:

Amikor bejött ma reggel az az idegesítő Parker, szinte fröcsögött, amiért nem engedtem, hogy felkeltse Louist. Nem akarja megérteni, hogy most neki a pihenés a fontos, nem az, hogy ilyesmivel zaklassa, hogy árvaházzal fenyegeti! Ha be kell valljam legalább magamnak, azt el kell ismerjem, hogy időt akartam nyerni a fiúnak, hogy beszélhessek gyerekkori barátommal, Jamessel, aki jelenleg is ügyvéd, hátha talál valami kiskaput neki. Sajnos nagyon is tudom, milyen árvaházban felnőni! Nem engedem, hogy akár fél évre is, de ez a szegény srác oda kerüljön. Nem tehetem ezt vele! Csak van valami más megoldás! Bármi!

Ahogy kikísértem Jamest, láttam egy elég kétes alakot a kórház előtt, az ajtóban dohányozni, ahol ott virít a tábla, hogy Tilos a dohányzás! Mondanom sem kell, egyből szóltam is neki:

- Fiatalember! Esetleg rosszul lát és a szemészetet keresi? - kérdeztem tőle.

- Mer'? - feleselt vissza elég alpári stílusban.

- Ott van kitéve az orra előtt, hogy itt nem szabad dohányozni!

- Oszt ki nem szarja le? - röhögött.

- Itt beteg emberek próbálnak gyógyulni! Hacsak nem Ön is beteg, vagy épp valakinek a hozzátartozója, kérem, távozzon!

- Látogatóba jöttem a haveromhoz.

- Megtudhatom, hogy kihez és milyen osztályon fekszik?

- Fasz se tudja hova dugták be. Louis Tomlinson.

Ekkor megállt bennem valami. Valamiért nagyon ellenszenves volt ez a bőrkabátos, fekete hajú srác. Kinézetre szerintem pakisztáni lehet, de nem vagyok benne biztos. Mit akar ez a kétes alak Loutól? Várjunk! Mióta becézgetem én őt? Közben a srác elnyomta a cigarettát, a csikket a lábam elé dobta, majd bement a recepcióhoz. Nagyon össze kellett szedjem magam, hogy ne húzzak be neki, és tiltsam el a srác látogatásától. De miért is tenném? Hiszen nekem ő senkim.

Louis:

Bebe nővér hozott nekem ebédet. Számomra ez bőséges volt és gazdag, hiszen ritkán jutott ételre pénzem, így hálás voltam minden falatért. Kaptam levest, fasírtot, hozzá tört krumplit, és még egy kevés körte befőttet is.

- Ohh, ez nagyon finomnak tűnik, köszönöm szépen, nővér! - hálálkodtam neki serényen.

- Igazán nincs mit, Louis. De hívj csak Bebének.

- Köszönöm szépen, Bebe! Nem is tudom, mikor ettem utoljára főtt ételt! Lehet sűrűbben kéne baleseteznem, és akkor gyakrabban jutnék ilyen finom ételhez! - viccelődtem, mire kaptam egy kis szidást:

- Ilyet még viccből se mondj! Nem jó az, ha valaki kórházba kerül!

- De néha jobb a kórház, mint otthon lenni.

- Tesa! Hát mit lebzselsz te itt? - rontott be Zayn, mire Bebe rosszallóan végig nézett rajta.

- Csendesebben, fiatalember, ez egy kórház, itt...

- Beteg emberek próbálnak gyógyulni, tudom, tudom, már a göndör doki is szólt! Lazulj le, kisanyám, a haveromhoz jöttem. Utána viszont, foglalkozom veled is, ha gondolod!

- Egyenlőre még ez itt az én terepem, szóval vigyázzon a szájára, vagy kidobatom! A betegemet meg kímélje! Kap 10 percet, aztán visszajövök! Louis, edd meg az ebéded. Kell az energia, hogy gyógyulgass.

- Rendben, Bebe, köszönöm szépen! Zayn, egy kis tiszteletet, kérlek. Ezek az emberek segítenek nekem gyógyulni!

- Tesó, van egy ajánlatom a számodra! - kapja ki a kezemből a fasírtomat, majd jóízűen befalatozza...

- Azaz én ebédem volt!

- Jól mondod, volt. Szóval. Apám azt mondja, hogy lenne a gyámod, cserébe persze adnád a vevőknek a cuccot.

- Legyek díler? - képedek el.

- Pontosan. Cserébe meghúzhatod magad a szobámban, és naponta tolhatod a bogyóidat, hogy elszállhass angyalföldre. Csak igent kell mondanod.

- Sajnálom, de... - nem tudom a mondatomat befejezni, mert az ajtó kivágódik, és egy ideges és nagyon mérges Harry toppan be:

- Erre nem fog sor kerülni, Louisnak van gyámja, méghozzá én vagyok az!