Lélektárs a mennyből / Larry Stylinson ff / BEFEJEZETT

3.

 Louis:

Három éve, hogy megváltozott az életem. Amúgy sem voltam népszerű, de miután kedves osztálytársaim közzétették a videót Jackről és rólam, minden rosszra fordult. Állandósultak a verések, és miután megunták, lecsitult ez a dolog, immáron tudatosan kezdtem magamban elfojtani az érzéseimet. Randizgatni kezdtem lányokkal. Már csak amiatt is, hogy lássák, az csak egy botlás volt az életemben, és én is normális vagyok, mint ők. Az már más kérdés, hogy egyre inkább csúszok bele egy mélységes mély gödörbe, ahonnan nincs kiút. Alig múltam tizenöt éves, amikor rászoktam a cigarettára. Azóta láncdohányos vagyok, és bizony a suliból is rendre kimaradok. Már arra sem emlékszem, mit is jelent a szeretet. Anyám rendre visszafogadja apámat, aki csak használja, majd lelép. Undorító ember. Koszos, büdös, és azt hiszi, ha jópofizik velem fél órát, az apámmá válik. Már többször el akart megint vinni közösen kurvázni, de nem mentem vele. Többé már nem. A lányokkal el randizgatok, még talán egy csókot is legyűrök komolyabb hányingerrel kísérve, de mást nem vagyok képes. Éjjelenként, ha már nagyon kivagyok, fölveszem a kis rózsaszín bugyimat, bebújok a paplan alá és úgy simogatom magam, ahogyan szeretném, hogy egy igazi férfi tegye velem azt. Annyira vágyakozom a szeretetre, hogy rendre az orgazmusaim sírásba torkollanak. Keserves sírásba, és nincs mellettem egy férfi, akire vágynék, hogy megvigasztaljon, lecsókolja könnyeim és birtokló érintéseivel és szavaival tudassa velem, hogy én is fontos vagyok, én is kellek valakinek. Néha olyan érzésem van, hogy figyelnek. Hogy valaki velem sír éjszakánként, de ezt csak beképzelem. A magány sok mindenre képes.

Most épp egy haveromra várok, a neve Zayn. Elmegyünk egy buliba. Nincsenek menő ruháim, hiszen szegény vagyok, de próbálok beilleszkedni a többiekhez. Vajon milyen lesz? Cikizni fognak? Vagy befogadnak? Zayn azt mondja, ne aggódjak, nem lesz baj. Nem tudom, én félek. Egy piros fehér csíkos póló van rajtam és egy fekete csőnadrág, valamint a régi Vansom. Kopottasak a ruháim, de hát ez van. Haverom egy hatalmas BMW-vel állít be lepukkant kis házunk kapufeljárójába. Mikor meghallom a dudát, kirohanok hozzá.

- Cső haver! Készen állsz? - kérdezi tőlem.

- Cső Zayn! Igen.

- Szuper. Szétrúgjuk a ház oldalát!

Ahogy lassan megérkezünk a puccos villa elé, a gyomrom a torkomba ugrik egy csomót képezve. Haverom pillanatok alatt hagy magamra, amint belépünk. Sok fiatal már részegen fetreng, és van, aki már az egykoron nappalinak titulált helyiségben szexel is. Zayn egy fura, rózsaszín löttyöt ad a kezembe, és néhány tablettát.

- Ez segít belazulni, és elengedni magad! - kacsint, és érzem, ez az, ami most nekem kell. Szó nélkül nyelem le a gyógyszert, és szinte azonnal érzek is egy fura bizsergést a bőrömön.

- Huhh tesó... ez jó cucc! Kaphatok még? - nézek Zaynre, aki rám mered, és furán méreget.

- Milyen színűt is adtam neked?

- Hát.. Olyan pirosat.

- Oh, baszd ki! Gyere, felviszlek egy szobába, és ott kell maradj! Érted?

- De.. most miért? Te is jössz velünk? - nézek a válla mögé, amikor meglátom, hogy egy magas, barna, göndörhajú szépfiú méregeti gyilkos tekintetekkel Zaynt. Amikor rájön, hogy neki beszélek, hirtelen rám mered, és a tekintete kérdő, és zavarodott.

- Igen, neked beszélek! Gyere te is, ne legyek már olyan egyedül! - mondom, amíg Zayn karon ragad, és elindul velem.

- Semmi baj Louis, csak hallucinálsz. El fog múlni. Csak feküdj le és próbálj meg aludni! - mondja nekem a haverom, de én vissza vissza nézek, hogy lássam, jön e a szépség vagy sem. Mintha dróton rángatnám, amint távolodok tőle, követ minket. Zayn felcibál a lépcsőn, és bevisz egy szobába.

- Jól van. Feküdj le, nem lesz baj! Később rád nézek.

Amint kimegy, látom, hogy nem vagyok egyedül. Ő, a szépség itt van az ágyam mellett és néz engem.

- De jó, hogy itt vagy! Nem szeretek egyedül lenni. Te ki vagy? És miért nézel rám ilyen furán? - kérdezem tőle, választ remélve.

- Louis...

- Te ismersz engem?

- Miért vetted be azokat a gyógyszereket? Tudod, hogy azok tudatmódosító szerek?

- Persze, baszki! Azért vettem be!

- Kérlek, Louis, ne beszélj csúnyán. Ez nem te vagy.

- Nem is ismersz.. Honnan tudnád, milyen vagyok? - érzem, amint a könnyeim a szemeimbe gyűlnek, majd lassú folyamként leszánkáznak az arcomon. A férfi mellém lép, és akkor látom meg, amit eddig nem.

- Baszki.. Ember.. Neked szárnyad nőtt! - húzódok hátra, mire lehajtja a fejét – Neked tollas a hátad! - nézek rá, választ várva a kérdéseimre.

- Louis, kérlek próbálj meg változtatni! Sokat dohányzol! A tüdődnek ártasz vele!

- Mégis.. mi vagy te? - csuklik el a hangom. Mikor felemeli a fejét, és bánatos, zöld szemeit az enyémbe fúrja, a szívem facsarodik egyet.

- Ha te sírsz, az ég is sírva fakad. Ha te nevetsz, a madarak is dalra kelnek. Reggel miattad kel föl a Nap, éjjel érted mutatnak utat az eltévedt vándornak a csillagok! Kérlek, Boo! Hallgass rám! Én a te őrangyalod vagyok. Harry vagyok! - mondja, majd föláll, és kiterjeszti a hófehér szárnyait. Smaragd íriszeiből gyémántcseppként hullnak alá könnyei, ahogy rám emeli szeretettel teli szemeit. Szeretet, és még valami. Valami mély fájdalom, amit nem tudok megmagyarázni. Minden vágyam őt ölelni, csókokkal elhalmozni. Ösztönösen megnyugtat a jelenléte.

- Harry...

- Igen, Boo. Mindig itt voltam melletted, és maradok is. Nem tudom, hogyan lehetséges, hogy most látsz engem, de kérlek, kérlek téged Boo... Szeretlek! Nem akarom, hogy szenvedj! Azt szeretném, ha nem sírnál többé, hanem mindig mosolyra görbülne az ajkad! Szeretlek Boo! Mindennél jobban! - ahogy felülök, és megszeretném érinteni, csak egy halk pukkanást hallok, és eltűnik az én égi tüneményem. Zayn ebben a percben lép be hozzám.

- Zayn.. Láttam őt! Láttam őt!

- Kit láttál, Louis?

- Egy.. angyalt... Hófehér szárnyai voltak, és... Harry volt a neve.. Az a fiú, aki felkísért minket ide...

- Lou, nem volt ott senki, hidd el nekem!

- Én.. Én láttam... - zokogok ismét. Tudom, hogy ez nem csak a drog hatása volt! Ő létezik! És... szeret engem! Engem! Istenem...

Harry:

Amint Louis megpróbált megérinteni, halálra rémültem, hogy baja eshet emiatt, és bár nem akartam magára hagyni, meg kellett tudnom az igazat. Ahogy ott álltam a hatalmas, hófehér trón előtt, Ő így szólt hozzám:

- Miért hagytad őt magára, fiam?

- Meglátott... Kábítószert vett magához, és látott engem... Oh, Uram! Meg akart érinteni! Tudnom kell, hogy ártok e vele, ha hagyom, hogy hozzám érjen?

- Nos. A válasz ott van a szívedben. Nézz mélyen magadba. Ha ő a feled, árthat e neki, ha megérinted őt?

- ... - képtelen voltam felelni, hiszen tudtam a választ. Megérinthet, és nem lesz baja belőle.

- Pontosan, fiam. Jól érzed. Segíted őt ezzel. De mindenre magatoknak kell rájönni. Légy mellette. Még nem jött el az idő.

Nem kellett kétszer mondani, egyből visszamentem a szerelmemhez. Épp egy bokor mögött támasztotta Zayn, amint a mocskos anyag távozott belőle. Felnézett, egyenesen rám, de már nem látott. Kitisztult a szervezete. Talán jobb is így. Még nem jött el a mi időnk.