Pirosba csomagolva

4. fejezet

Másnap kora reggel Hermione még vizes hajjal, köntösben járkált fel-alá a nappaliban. Egy bögre teát szürcsölgetett, ami nagyon nehezen akart elfogyni. Igyekezett a dohányzóasztalt kerülni, amin piros csomagolásban Draco ajándéka lapult. Néha fél szemmel rá-ránézett a csomagra, de mindig a varázsló jutott eszébe, majd ezzel egy időben megérkezett a bizsergés, végül semmi más nem járt a fejében csak a véletlenül elcsattant csók. A szíve kalapált, a gyomrában táncoltak a pillangók, kicsit talán még szédült is. Mérgesen huppant le a fotelba, s letette a bögréjét. Mikor újra a látószögébe került a csomag, elkeseredetten nyögött fel. Előrehajolt, aztán megpöccintette az ezüst masnit. Egy ideig még farkasszemet nézett vele, elfintorodott, majd mély sóhajtással dőlt hátra, felhúzta a térdeit, s a körmét rágva gondolkodott.

– Oh, hogy az a rőtsipkás vinné el! – csattant fel végül. Beletúrt a nedves hajába, amit aztán egy pálcamozdulattal megszárított. Már éppen arra a döntésre jutott, amikor meglátta a tépett pergament az asztal másik szélén. Még onnan is el tudta olvasni a nevet.

D-R-A-C-O M-A-L-F-O-Y

Nem bírt nem gondolni a tegnap esti csókra. Egyszeriben csak azt vette észre, hogy az ajkát simította végig az ujjbegyével. Mérgesen tette hátra kezét. Halkan morogva saját magát korholta azért, ami történt, a csók, Malfoy érintése, kedves mosolya, igéző szeme.

– Igéző a szeme? – korholta magát. – Merlinre, teljesen megbolondultam!

Nem volt elég, hogy hajnali háromig álmatlanul forgolódott. Most teljesen ébren is róla kellett fantáziálnia. Küzdött ellene, mert... Miért is? Oh, igen, mert Malfoy Malfoy volt, és sosem jöttek ki egymással. Felnevetett. Mekkora marhaságok jutottak az eszébe. Pár óra alvás után, hogy is lehetett volna kipihent? Fáradt volt, összezavarodott, és muszáj volt beszélnie Malfoyjal, Tisztáznia kellett, hogy a tegnapi csók véletlen volt, semmi jelentőséget ne tulajdonítsanak neki.

Miután ezt eldöntötte magában. Néhány varázslattal sikeresen felöltözött. A szürke ruha helyett, inkább egy másikat választott. Jó ideig tépelődött a szekrény előtt. A mélybordó szatén szalagos ruháját választotta végül, amiben Harryékhez készült menni, de igazából most a legjobb formáját kellett hoznia. Leheletnyi sminket tett fel, kiválasztott egy fekete harisnyáját, amit egy vékony ezüst csík díszített, aztán belebújt a fekete magas sarkújába.

– Borzalmas – mondta ki hangosan, de amikor az órájára nézett, már nem volt idő felvenni a szürke ruhát. Így nem maradt más választása, belebújt a kabátjába, aztán már éppen ment volna, amikor megint csak összetalálkozott a piros csomaggal. Végül legyőzte minden ellenérzését, megragadta az ajándékot, aztán elviharzott. Kint még mindig esett a hó, és nem volt egyszerű eljutni a Foltozott Üstig, de Hermione úgy gondolta, hogy a hideg és a magas sarkúban elszenvedett lépések észhez térítik majd. Hopporral érkezett meg a Minisztériumban, amikor kilépett a kandallóból egyszeriben minden kiröppent a fejéből.

Az előcsarnokban borzalmasabb dekorációt még életében nem látott. Akár egy karácsonyi lidércnyomás, ami végül egy giccsparádéba torkollott. Edyth valószínűleg átvette az uralmat a bizottság felett, akinek minden évben az volt a feladata, hogy feldíszítse az előcsarnokot. Most a szokásossal ellentétben valami borzalom került fel a falakra. Zenélő, óriási neon rénszarvas, két méteres ijesztő integető télapó, éneklő mókusok, csillámpor eső. Sárga, piros, zöld, kék neon girlandok és a lehető legrosszabb karácsonyi zene töltötte be a teret. A boszorkány a sokkhatástól kissé megilletődve nézett körbe. Az egyetlen, ami idézte a hagyomány szellemét, az a hatalmas háromméteres karácsonyfa volt.