please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

11.

- Elárulnád az igazat? - kérdeztem Isaac-et, aki félmeztelenül ült az ágyamon, én pedig mellette, s éppen az arcán fertőtlenítettem a sebet.
Mikor hazaértünk a szüleim még ébren voltak, így valahogy be kellett nekik adnom, hogy mitől szakadt szét a kabátom, a nadrágom, és miért voltam olyan koszos, mint egy csöves. Az indokom csupán annyi volt, hogy Zeus látott valamit az erdőben, gondolom egy szarvast, amit el akarta kapni. Mikor ezt így elmondtam, Zeus rálépett a lábamra, jelezve, nem tetszik neki, hogy őt hoztam fel indokként. De nem volt más választásom, másképp nem hitték volna el. Aztán mikor anya beszélni akart a beszélgetésünkről, sietve az emelet felé indultunk a farkassal, mondván fáradtak vagyunk és nekem tusolnom is kell. Jó éjszakát kívántam, aztán Zeus-szal a nyomoban felmentem a szobámba és bezártam az ajtót.
Isaac ekkor már az erkélyen várakozott, mikor beesegítettem, közölte velem, hogy utál, de én csak mosolyogtam rajta.

Nem tehettem róla, de volt benne valami, mármint abban, hogy itt volt mellettem és én ápoltam le a sebeit...Olyan nyálas tini filmes dolog rémlett.
Micsoda ostobaságokra gondolok, te jó ég! Biztos a sokk miatt van.
- Nos, vérfarkas vagyok. Az a pasi szintén az volt, csak ő a legerősebb a fajtánk közül, egy alfa - magyarázta. Elkaptam róla a tekintetem.
Nem mertem a szemébe nézni. Olyan zavarban voltam. Bár a mellkasát kötés borította, még így is póló nélkül volt.
- Fogalmam sincs mit keresett ott - folytatta engem figyelve, majd felszisszent, ahogy ismét a sebhez értem.
- Bocsánat - szabadkoztam azonnal halkan.
- Semmi baj - válaszolta féloldalasan mosolyogva.
- Azt mondta a főnöke után takarít. Szóval a késelőnek dolgozik. De miért kérne meg egy ember egy vérfarkast ilyesmire? - magyaráztam hangosan.
Végeztem Isaac arcának lekezelésével, majd összepakoltam az elsősegélydobozt és visszavittem a fürdőbe. Mikor ismét a szobámba mentem, Isaac a pólóját próbálta felvenni.
- Segítenél? - kérte, mikor észrevett az ajtóban.
- Aha - szóltam halkan, majd odalépve hozzá felsegítettem rá a pólóját. -Ne szokj hozzá! - tettem hozzá, miután leültünk az ágyra.
- Akkor ezek szerint felőled félmeztelenül is maradhatok? - kérdezte vigyorogva, mire megforgattam a szemem.
- Mihez kezdünk most? - váltottam témát. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy tovább égessen. - Van három napunk arra, hogy megtaláljuk a késelőt.
Tanácstalanul néztem a göndör fiúra, aki szintén engem figyelt.
- És az alfát -tette hozzá. Összevontam a szemöldököm.
-De őt leszúrtam.
- Max csak megsebesítetted. Az a nyamvadt karó fikarcnyit se ártott neki, csak lelassította -legyintett. - Talán ha visszamennénk, szag alapján követhetnénk a nyomát. Zeus és én meg tudnánk találni.
- És ebbe te olyan biztos vagy? - kérdeztem tőle nevetve. Elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Te most komolyan kivenetsz?! - felháborodva Zeus-ra kapta a tekintetét, aki csendben már-már félálomban feküdt a helyén, de mikor Isaac szólt neki lustán felemelte a fejét. - Te mit szólsz ehhez, ha?
A farkas lustán szó nélkül hagyta a göndör fiút, és inkább visszaaludt.
- Őt baromira hidegen hagyja ez a téma - nevettem fel.
- Gondolom téged se érdekel annyira - elhúzta a száját, s félrenézett.
- Ezt miért mondod? - értetlenkedtem.
- Emlékszel, mikor megkérdeztem, miért volt olyan szagod? - kérdezte hirtelen, én meg bólintottam, mire folytatta. - Utána esett le, hogy Zeus miatt volt. Tudtam, hogy van benned valami... Érdekes. Kemény csaj vagy, határozott, megingathatatlan...Ezt már akkor tudtam, mikor melléd ültem az első napomon. Te jó ég, de régen volt. - nevette el magát, bár hangjában semmi jókedv nem volt. - És tudom, hogy te amúgy sem kedvelsz viszont engem, szóval ha ez az este után már nem akarsz szóba állni velem, azt megértem. A helyedben én már rég kivágtam volna magam az ablakon - magyarázta, majd a hajába túrt.
Elképedve meredtem Isaac-re, aki összezuhanva ült mellettem. Ötletem se volt, mi üthetett belé.
- Egyáltalán mit gondoltam? Belekevertelek ebbe a szar helyzetbe, ma majdnem meghaltál. És Zeus-nak is baja eshetett volna, de el kell ismernem jól harcolt- folytatta egyre hevesebben. - Ez az egész az én hibám! De jó lenne most vámpírnak lenni, hogy elfeledtessem veled ezt az egészet és eltűnhetnék innen a francba! - előre hajolt és a térdére könyökömve a tenyerébe temedte az arcát.
A vállára tettem a kezem, de nem nézett rám.
- Isaac, ne már! - elvettem az arcától a kezét és kenyszerítettem, hogy a szemembe nézzen. - Megoldjuk. És nem igaz, hogy nem kedvellek, inkább...Elvisellek. Néha idegesítesz, de rendes srác vagy - magyaráztam elmosolyodva. Halvány mosollyal nézett engem. - Nem vagyok profi a vígasztalásban, de nyugtasson a tudat, hogy megpróbáltam.