please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

5.

Amikor már azt hittem bizarabb már nem lehet a napom, hazaérve rájöttem, hogy de. Lehet.
Bizonyos napokon Zeus furán viselkedik, mintha egyik pillanatról a másikra nem lenne önmaga. Ezt értsétek úgy, hogy morog rám, vicsorog, nem jön oda hozzám. De nem úgy morog, mint akinek kell valami, hanem mintha veszélyben érezné magát. Aztán egész éjjel a nappaliban alszik. Mint, akit megsértettem valamivel. Hozzáteszem ilyet soha nem csinált eddig. Azt leszámítva, mikor "serdülni" kezdett és mindenért hisztizett. Akkoriban olyan beszélgetés zajlott le köztünk, mint például:
- Megint mi bajod van? - néztem csípőre tett karokkal a fekete farkasra, aki vicsorogva kivillantotta hegyes fogait, majd fejét felemelve vonított és körbe-körbe járkált. Mint egy normális kutya a farkát kergetve. Már nem emlékszem miért volt ilyen nyughatatlan, talán nem volt elég neki az a hatalmas marhahús. - Jó, akkor hisztizzél csak! - legyintettem rá. Aztán megsértődött és másnap reggelig nem szólt hozzám.
A farkasokkal se sokkal könnyebb az élet.

Mindig úgy kezdődik, hogy hazaérek, Zeus üdvözöl, megszagolja a kezemet aztán elkezd morogni. Mindezt az elmúlt egy hétben produkálta, viszont nem minden nap.
Ahogy hazaértem, továbbra is Isaac és a fura viselkedése, valamint a meggyilkolt emberek jártak a fejemben. A szüleim szokás szerint dolgoztak, így Zeus lihegésén kívül néma csend volt a házban. A farkas átszaladt a nappalin egyenesen hozzám, közbeugrált, végül megszagolta a kezemet meg a kabátomat és elkezdett morogni.
Eldobtam mindent, ami a kezemben volt. Szegény telefonom és táskám koppanva érkeztek a padlóra.
- Zeus! - szóltam rá fáradtan. - Ismételten csak én vagyok. Ne morogj rám!
De csak morgott tovább. Eléggé elfáradtam, Isaac és a hülye kutatása lefárasztott.
Megint kivillantotta éles fogait, görnyedve felvette a támadó pózt. Egy átlagos ember ilyen helyzetben egész testében remegne a félelemtől. A vadállatok, különösen a farkasok megérzik, ha félsz. A legfontosabb, hogy ne tegyünk hirtelen mozdulatokat.
Zeus serdülős hisztijei mások voltak, most viszont... A szemében én vagyok a finom Bambi az erdőből.
- Haver! Minden rendben, én vagyok az! - szóltam halkan. Mélyen a szemébe néztem, sárgán világító íriszei fenyegetően csillogtak. Tudom, hogy tudja én vagyok az, de valamiért mégis ellenségesnek lát. Csak tudnám, hogy miért?
Mielőtt végig gondolhattam volna a mai napomat, Zeus lassan közeledi kezdett felém. Mozdulatlan maradtam, hagytam, hogy megint megszagoljon. Nem éreztem magamon, hogy fura szagom lenne.
Miután végzett, megállt előttem és leült. Letérdeltem elé, a tekintete megint olyan volt, mint azelőtt.
- Bárcsak tudnál beszélni, elmondhatnád mit éreztél rajtam - motyogtam, miközben a homlokomat az övéhez érintettem. Válaszként megnyalta az arcom, mire megvakartam a füle tövét.
Elmosolyodtam, aztán összeszedtem a cuccom és a szobámba mentem. Átvettem a ruhámat egy egyszerű szürke melegítő nadrágra és egy fekete pulcsira. Zeus rögtön tudta, mire készülök, ezért a hátsó ajtóhoz szaladt és ott várt rám. Most nem vittem pórázt, mert nem akartam végig menni az utcán.
- Jól látod, nincs póráz! - vigyorogtam, erre felemelte a fejét és vonyított.
Felvenettem. A lakáskulcsot a nyakamba akasztottam, aztán kinyitottam az ajtót és elindultunk az erdőbe.

Zeus mögött futva ismét elgondolkodtam a történteken. Elsősorban azon járt az agyam, hogy miért gyilkol valaki időseket? Egyszerűen nem fért a fejembe, hisz ők nem ártottak senkinek. Csak boldog nyugdíjasként akarták leélni a maradék életévüket, megadni minden az unokáiknak, bingózni, meg tudom is én, mit csinálnak még.
Arról pedig fogalmam sincs, hogy Isaac nagy érdeklődése Mrs. Anderson fiának megölése iránt, miként tarozik ezekhez.
Nem szoktam kémkedni mások után, de Isaac felkeltette a kíváncsiságom. Mielőtt bármi rosszat is feltételeznétek rólam, nem vagyok pszichopata. Csak egy különc lány, akinek van egy farkasa és egy idegesítő, titkolózó barátja.
Jézusom! A barátomnak hívtam Isaac Lahey-t. Igen, az első jele annak, hogy kezdek becsavarodni.
Gondolataimba merülve kerülgettem a fákat és bokrokat. Sosem félek attól, hogy Zeus elkóborol, vagy eltűnik. Tudja, hogy merre van a ház, amelyben felnőtt és sokkal jobban kiigazodik az erdőben, mint én. Azt alátámasztom, hogy a farkasok vándorló állatok, falkában élnek; ezért mi nem fogunk költözgetni. A farkas nehezen, de belátta, hogy mi (vagyis inkább én) vagyok a falkája.