please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

8.

"-Te meg mi a francot keresel itt?!"

- Beszélnünk kell! - jelentette ki Isaac köszönés nélkül. Magabiztosan állt az ajtóban, fekete nadrágban, kabátja alatt fekete pulcsiban, nyakában pedig egy sötétkék sál védte a hideg ellen. Hátrapillantottam a vállam felett, nehogy valaki kijöjjön a konyhából.
- Most nem a legalkalmasabb! - mondtam halkabb hangon.
A göndörhajú átnézett a vállam felett, majd ismét a szemembe.
- Ez fontos! Kérlek! - tette hozzá olyan halkan, hogy azt hittem képzelődtem.
Azt mondta kérlek?
Szinte könyörögve nézett rám, néhány másodperc múlva azonban rábólintottam. Vállait elengedve nagyot sóhajtott, és felvette a féloldalas vigyorát. Előre lépett, azzal a szándékkal, hogy elmenjen mellettem. Azonnal a mellkasára tettem a kezem, ezzel megállítva őt.
Isaac kérdőn tekintett le rám.
- Van egy fa a házunk mögött, pont az én ablakom előtt. Remélem tudsz fára mászni - közöltem vele mosolyogva.
- Te szórakozol...?! - a végét már nem hallottam, mert becsaptam az ajtót, de jót mosolyogtam rajta.
Kicsit bunkó voltam, de nem hagyhattam, hogy a családom meglássa Isaac-et. De legfőképpen azt nem akartam, hogy Isaac találkozzon a családommal. Még nem.
Visszaballagtam a konyhába, felkaptam a csontos tányért és indulni készültem.
- Ki volt az? - kérdezte anya kíváncsian.
- Ó, csak egy szánalmas alak. Azt mondta híres modell lehetek, ha most vele megyek. De elküldtem melegebb éghajlatra - hazudtam azonnal.
Rose néni résnyire húzott szemekkel vizslatott. Nagyon menni akartam már, de próbáltam úgy tenni, mint aki nagyon ráér. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor apa és anya egyszerre bólintottak, ezzel elengedve a konyhából. Rámosolyogtam Rose nénire, megköszöntem a vacsodát és elindultam a lépcső felé. Szerencsére ott már takarásban voltam, így nem láthatták, ahogy felrohamok a lépcsőn. Ekkor jutott eszembe Zeus is, aki a szobámban van. Te jó ég!

Lihegve zuhantam be a szobámba, rögtön bezárva magam mögött az ajtót. Megfordultam és az üvegajtón át észrevettem a göndör hajút, amint beugrik a teraszomra és halk puffanással földet ér.
Zeus ebben a pillanatban pattant fel a különös hangra és a teraszajtóra nézve morgott. Észrevette a göndör fiút, aki lefagyva állt vele szemben.
Szóltam Isaac-nek, hogy még ne jöjjön be. Letettem a kezemben lévő tálat az íróasztalomra, aztán Zeus elé álltam, de kihajolt, hogy lássa Isaac-et. A fekete farkas felvette a támadó pózt, amit csak nagyon ritkán látok. Ellenségként tekintett Isaac-re.
- Haver, nyugi! Ő jó ember, egy barát! Rendben? - mondtam, de mintha elengedte volna a füle mellett, tovább vicsorított. - Zeus! - szóltam rá erősebben.
Egy percig még morgott, aztán hirtelen elhalkult. Megnyalta a száját, leült és felnézett rám. Ilyen se volt még, hogy ilyen gyorsan lenyugodott volna. Mindezt betudtam annak fantasztikus kapcsolatnak, ami kettőnk közt van és beengedtem Isaac-et.
- Szóval ő Zeus! - biccentett a farkasnak, aki fújtatott egyet, majd visszafeküdt a helyére. De a szemét végig Isaac-en tartotta.
- Elmondanád mit keresel itt? Nincs jobb dolgod péntek este? - fordultam a fiú felé, aki levette a kabátját és az ágyamra dobta. De otthonosan érzi magát. Megáll az eszem!
- Használhatom a géped? Mutatnom kell valamit - mondta nem is reagálva a kérdéseimre.
Elindult az íróasztalomhoz, de elé álltam.
- Előbb válaszolj! És lehetőleg most ne hazudj! - mondtam a szemébe nézve.
Összevonta a szemöldökét.
- Mi az, hogy most ne hazudjak?
- Jól hallottad! Tudom, hogy hazudtál, amikor azt mondtad apád rendőr! - ahogy ezt kimondtam megfeszült az állkapcsa.
Nagyon felidegesíthettem, de nem érdekelt. Engem is felidegesített, amiért hazudott. Vett egy mély levegőt, miközben lehunyta a szemét. Amikor ismét kinyitotta, tekintetében észrevettem valamit az idegesség mellett; szomorú volt.
- Sajnálom, hogy hazudtam - mondta végül halkan. - De semmi közöd ahhoz, hogy az apám dolgozik-e egyáltalán, és pontosan mit. Te se beszéltél a szüleidről.
- Mert nem kérdezted! - vágtam közbe, de azonnal meg is bántam.
-Talán mert nem érdekel? - vigyorodott el hamiskásan. Én is elmosolyodtam, azzal a különbséggel, hogy az én mosolyom őszinte volt.
- Ó, hogyne! - bólogattam, aztán a gépemre mutattam. - Na, halljam. Mi olyan fontos, hogy megzavartad a csodálatos péntek estémet? - forgattam meg a szemem.
Isaac szó nelkül kikerült, kihúzta a gurulós székemet és leült a gép elé.
- Ez mi? - fordult felém undorodva, miközben a tányérra mutatott.
- Azt Zeus-nak hoztam - legyintettem, majd oda is tettem az említett farkasnak a tányért. - Eléggé hisztizett, amiért itt kellett maradnia.
Néztem, ahogy Zeus dacosan enni kezd, még mindig Isaac-et figyelve. Mintha azt mondaná, "figyeld milyen mázlista vagyok". Kis felvágós!
- És azért hisztizett mert...
- Mert a családom nem normális - fejeztem be a mondatát. Ekkor Zeus is felemelte a fejét a tányérból és bólintott. Isaac nem reagált semmit, csak bekapcsolta a számítógépem.