please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

7.

Mr. Johnson anyjának halálhíre futótűzként terjedt az iskolában, annak ellenére, hogy a tanításnak már korábban vége lett. A focicsapat a hírt követően azonnal a tanárhoz rohantak, hogy kifejezzék együttérzésüket. Isaac kivételével, aki miután elmondta nekem, elrohant telefonálni. Nem értettem mi lehet annál fontosabb, minthogy ő is részvétet nyílvánítson. Mikor ezt megkérdeztem tőle, azt mondta csak az apját hívta fel.
Most őszintén. Minek hívja fel az apját, ha ő egyébként is rendőr? Valószínüleg a rendőrség már értesült az asszony halála felől. Ahogy talán egész Portland is.
Miért hazudik? Ráadásul nekem?
Láttam rajta, hogy a hívás eléggé felzaklatta (megint), ezért inkább nem is kérdezősködtem tovább. Elköszöntünk egymástól, ő ment átöltözni, én pedig haza. Már nem volt kedvem visszamenni a könyvtárba.
Alig vártam, hogy hazaérjek és jobban utánanézzek az öreg Mrs. Johnson halálának. Van egy olyan sejtésem, hogy őt is ugyanúgy gyilkolták meg. Portland sorozatgyilkosa tehát folytatja ámokfutását.

Beléptem a házunkba, s azonnal megcsapott a sültcsirke illata. Meg valami másé, talán krumpli? Összeráncolt szemöldökkel néztem Zeusra, aki unottan lépkedett hozzám. Megnyalogatta a kezem, mire letérdeltem elé.
- Mi történt? Anya ivott, vagy mi? - kérdeztem tőle, mire fújtatott egyet.
Mosolyogtam Zeus válaszán és a konyhába mentem. Érdeklődve figyeltem, ahogy sürög-forog a tűzhely és az asztal között. Használt tálak, evőeszközök sokasága telepedett az asztalon, mindegyik mosogatásra várva. A tűzhelyen egy hatalmas lábosban valami halkan forgyogott. Gondolom az a leves. A sütőben pedig a csirke sült éppen aranybarnára.
- Ó, Raven! De jó, hogy jössz! - fordult hirtelen felém egy hatalmas mosollyal.
- Te meg mit csinálsz? - kérdeztem gyanakodva. - Csak azt ne mondd, hogy a nagynénémék jönnek! - tettem hozzá szenvedő arccal.
- Pedig de! - bólogatott vidáman. - Hat körül érnek ide, addigra apád is hazaér!
Először is. Le kell szögeznem, hogy én és Rose néni nagyon nem jövünk ki jól egymással. Bob bácsival viszont tökéletesen elviseljük a másik társaságát. Legfőképpen Zeus miatt. Nem tetszett neki az, hogy én magamhoz vettem egy "vadállatot", ami bármikor széttépheti az egész családot.
De nem csak emiatt neheztel rám. Mindig is én voltam a család fekete báránya, aki nem vegyült el a családi bulikon, hanem leült egy csendes sarokban és Stephen Kinget olvasott. Mindig mondogatta anyunak, hogy küldjön el pszichológushoz, mert nem normális viselkedés ez egy tinilánytól. Zeus befogadása pedig csak rátett egy lapáttal. Csodálkozom, hogy anyámék még nem tettek ki az utcára Zeusszal együtt.
- Minek jönnek át? - kérdeztem fintorogva, aztán leültem az asztalhoz.
Anya abbahagyta a zeves kevergetését, amíg hátrafordult hozzám.
- Mert utoljára tavasszal találkoztunk, és apáddal úgy gondoltuk, jó lenne már összeülni egy kicsit - mondta mosolyogva, majd odalépett hozzám és megsimogatta a hajam. - Legyél kedves Rose nénikéddel.
- Miért legyek kedves azzal, aki utál? - néztem fel rá.
- Rose dehogy utál téged, ő csak...
- Neheztel rám. Szebben fogalmazva - bólintottam.
- Hát... Igen - anya elhúzta a száját, majd hozzátette. - Ó, és még valami! Zeusnak a szobádban kell maradnia!
- Micsoda? Miért? - pattantam fel azonnal a székről.
Nem mintha Zeus utálna a szobámba lenni, de bezárni oda, mint egy ketrecbe. Nos, köszönöm szépen, de vele ezt nem csinálom meg.
- Mert Rose nénikéd így biztonságban érzi magát! - felelte felém se fordulva.
- Igen? En meg akkor érezném magam biztonságban, ha el se jönnének, mondjuk...Soha! - idegesen meredtem anyára, aki ekkor megfordult.
- Elég legyen! Zeus kibír egy estét a szobádban. Te pedig szépen előveszed a kedves éned! Rendben? - nyugodt hamgon beszélt, ennek ellenére látszott rajta az idegesség. Tudtam, hogy kicsit messzire mentem.
Szó nélkül felsiettem a szobámba. Zeus az ágyamon feküdve várt. Mikor beléptem, ledobtam a táskámat a földre, aztán az ágyhoz lépve eldőltem rajta. A farkas érdeklődve nézett engem, mire idegesen fújtattam egyet. Miután közöltem vele anyám parancsát, felháborodva morogni kezdett.
- Igen, tudom! - bólintottam.
Teljesen megértettem a felháborodását. Rose nénivel ellentétben a nagyiék imádják Zeust, mindig hoznak neki valami finomságot, ha meglátogatnak minket. Legutóbb szárított marhahús falatokat hoztak, és azóta ez a kedvenc nasija.
- Sajnálom, de ezt az estét kibírod! - mondtam neki, de semmi változást nem értem el; ugyanúgy morgott tovább. Megsimogattam a fejét, hogy kicsit megnyugodjon.

A hat óra elég hamar eljött. Én az idő nagy részében segítettem anyának befejezni a vacsorát, nehogy azt higyje besértődtem. Pedig így történt, ahogy Zeus is. Le se jött hozzánk, mikor szóltam neki, hogy kap húst. Anya csak moslygott rajta, én meg azon aggódtam, nehogy bedühödjön megtámadja Rose nénit és Bob bácsit. Érdekes este lesz.
A pulcsimat vettem fel éppen, mikor megszólalt a csengő. Megforgattam a szemem és felkötöttem a hajam egyszerű copfba.
- Légy jó, haver! Majd hozok fel neked valami finomat - térdeltem le Zeus elé. A helyén feküdt, morcosan bámult maga elé. - Ne dramatizáld túl, és ne szedd szét a szobámat megint! - mondtam neki komolyan és megsimítottam a fejét.
Elképesztő milyen dráma királynőt szokott alakítani rosszabb napjain. A legutóbbi családi hülyeségen bár nem volt bezárva a szobámba, mégis szétszedte a babzsákfotelem és vennem kellett egy másikat.
Kiléptem a szobámból és becsuktam magam után az ajtót. Már hallottam Rose néni idegesítő vihogását és Bob bácsi brummogó hangját, amint apával beszélget. Kedvetlenül elindultam le a földszintre, a lépcső alján magamra varázsoltam egy hatalmas kamu mosolyt, amit általába karácsonykor veszek elő, hogy lássa a családom mennyire örülök a szar ajándékaiknak.
A családomat a konyhában találtam, már leültek a megteritett asztalhoz. Apa és Bob bácsi már lefoglalták a kör alakú asztal egyik felét, Rose néni a másik oldalon ült, anyu pedig a vacsorát pakolta a vendégek elé.
- Sziasztok! - köszöntem erőltetett jókedvvel.
- Á, itt a kis Raven! - pattant fel Rose néni azonnal mikor meglátott.
Ne tévesszen meg ez a hirtelenkedés, mindjárt mond valami gorombát aztán megölel, mintha csak viccelne.
- Jaj, kisszivem! Kicsit csinosabban is öltözködhetnél, a végén még azt hiszik fiú vagy! De majd csak beérik a dolog! - mondta.
Én szóltam. Nem tudta kihagyni a beszólást, már megszoktam. Megértően megvetegette a vállam és megölelt.

Nagyokat pislogva néztem anyára, de úgy tett, mintha meg se hallotta volna. Jellemző. Köszöntem Bob bácsinak is, de annyira belemerült a beszélgetésbe apával, hogy talán meg se hallotta. Eltekintettem a kínos köszöntésektől és helyet foglaltam apa mellett, így anyu Rose néni mellé ült.
És akkor nekifogtunk a vacsorának. A felnőttek elkezdtek beszélgetni, én meg csendben ettem, közben minden csontot egy külön tányerba szedtem, azzal a szándékkal, hogy később felviszem Zeusnak. Olyan dolgokról beszélgettek, mint például politika, pénz, mi történt húsz éve...Tudjátok, amikről mindig beszélgetnek (vagy veszekednek) a felnőttek, ha összeülnek. A csirke után előkerült a bor és a sör. Már előre éreztem, hogy ebből még baj lehet.
- Hallottátok, hogy a ifjabb Johnson anyját megölték? -terelte újabb vizekre a témát Bob bácsi.
- Persze. Tele van ezzel a net - bólogatott apa, majd rám nézett. - Téged is tanít Johnson, nem?
- Igen, ő a tesitanárom - feleltem bólintva. - Szörnyű, amit az anyjával tettek.
- Szerintetek ki tette? - kérdezte elgondolkodva Rose néni.
Akaratlanul is felhorkantam.
- Biztos az a fenevad, akit remélem elzártatok! - pillantott rám szúrós szemekkel.
Igen, tudom. Megígértem anyának, hogy kedves leszek. De Rose néni mellett lehetetlenség kedvesnek lenni. Komolyan! Olyan, mint egy élő negatív papagáj. Amikor csak tud, eszetlenül löki a beszólásait.
- Nyilván. Zeus egy mutáns farkas, és tud bánni a késekkel. Mik ki nem derülnek róla! - nevettem fel öszintén, de sajnos csak én találtam ezt poénosnak.
- Raven! - szólt rám anya halkan.
Rose néni szóra nyitotta a száját, de a csengő éles hangja belé fojtotta a szót.
- Majd én kinyitom! - mondtam felpattanva az asztaltól. Meg se várva a válaszukat, elindultam a bejárati ajtó felé, de még hallottam Rose néni hangját, amint közli a szüleimmel, hogy orvosra van szükségem.
Az ajtó előtt megálltam egy pillanatra és vettem egy mély levegőt. Minden egyes családi összejövetelt Rose néni miatt utálok, egész életemben kötözködött velem; legtöbbször ok nélkül. Igaz, hogy keveset találkozunk, (szerencsére) de még azt a pár órát is kínkeservesnek élem meg.
Úgy tűnt nagyon belemreültem a gondolataiba, mert a csengő ismét felhangzott, visszarázva engem a szörnyű valóságba. Kinyitottam az ajtó és azzal a lendülettel majdnem be is vágtam.
- Te meg mi a francot keresel itt?!

~~~

Sziasztok! Itt is van következő rész! Köszönöm, hogy elolvastad, remélem tetszett! <3