please don't lie to me/-Isaac Lahey (Befejezett)

9.

- Biztos ne vigyelek inkább haza? Nem egy átlagos randira megyünk, mint a normális tinik - pillantott rám Isaac, miután elindultunk. Már vagy harmadjára kérdezte meg és nekem kezdett az idegeimre menni.
- Először is, ez egyáltalán nem randi! - förmedtem rá, de csak mosolygott. - Másodszor meg...Nem akarok haza menni!
Isaac egy percig csendben vezetett tovább. Fogalmam se volt, mi járhatott a fejében, de nem is izgatott. Csak azon kattogott az agyam, hogy hogyan nézzek a szüleim szemébe, ha hazaérek.
- Tudom már miért vagy itt...Azért mert kedvelsz engem! Tudtam én! - vigyorgott szórakozottan. Szája sarkában kivillantak hatalmas gödröcskéi.
Megforgattam a szemem. Egek!
- Kedvel téged a halál! - vágtam rá rögtön.
Zeus a hátsó ülésen kuncogó hangot hallatott, és még Isaac is csak vigyorgott.
A kertváros végén ráfordultunk a négysávos útra. Némán figyeltem a járdán közlekedő embereket, akik sietve igyekeztek az otthonukba az este sötétjében. Az útmenti világítás teljesen megvilágította előttünk az utat.
- Jól vagy? - kérdezett tíz perccel később. Nem létezik, hogy nem tudja befogni!
Legszívesebben azt válaszoltam volna, hogy persze, semmi gond. De nem így éreztem, és ezt ő is tudta. Hazudni meg nem akartam, valahogy nem ment volna.
Az úton haladva, csak bámultam ki az ablakon. Nem szoktam a belvárosban járni este hat után, így meglepődve tapasztaltam, mekkora forgalom volt az utakon negyed kilenckor.
A hátsó ülésen Zeus középre csúszott, hogy még véletlenül se maradjon le semmiről. Isaac viszonylag türhetően vezetett. Na, jó! Jól vezetett, amin meg is lepődtem. Néha éreztem magamon a pillantását, de nem foglalkoztam vele. Legalábbis megpróbáltam.
- Nem. Így utólag visszagondolva, elég gáz, hogy végig kellett hallgatnod a beszélgetésünket az anyámmal - feleltem halkan.
- Szerintem normális, hogy néha veszekedtek a szüleiddel - mondta kedvesen.
Felnevettem.
- Valóban? És az is normális, hogy konkrétan emberszámba se vesznek, a többi rokonom meg szintúgy?
- Neked legalább vannak ilyen gondjaid! - nevette el magát ő is, majd rám pillantott.
Volt valami a nevetésében és abban, ahogy rám nézett. Megtört volt. Összeszorult a szivem szavai hallatán.
- Ezt meg miért mondod? - a hangom olyan halkan csengett, hogy azt hittem meg se hallotta.
Zeus, aki eddig megállás nélkül lihegett, most elcsendesült. Ő is kíváncsi lett, akárcsak én.
A göndör fiú nagyot sóhajtott, s csak pár perc múlva válaszolt.
- Nekem nincs senkim szóval...Jó dolog lehet, ha az embernek van családja. Lehet, hogy nem mindig úgy bánnad vele, mint ahogy azt megérdemelné. De ha baj adódna, legalább lenne mellette valaki, aki támogatja - magyarázta.
Ekkor piros lámpát kaptunk, így mikor végre megálltunk, felém fordította a fejét és a szemembe nézett.
- Hogy érted azt, hogy senkid nincs? Mi van az apáddal? - kérdések tömkelege kavarogtak a fejemben.
- Az...Az apámat megölték, úgy másfél éve. Anyámat meg nem ismertem - sütötte le a szemét.
Eltátottam a szám. Akartam mondani valamit, de nem jutott eszembe semmi normális. Mondhatnám azt, hogy sajnálom. De mi mást lehet mondani annak a fiúnak, akinek nincsenek már szülei? Azzal, hogy éreztetem vele a sajnálatom, nem tér vissza az apja.
- Részvétem! - feleltem végül a szemébe nézve. A gyér közúti világításban szinte feketén világítottak a szemei, mégis láttam bennük a szomorú csillogást.
Elmosolyodott. - Nem kell részvétet nyilvánítanod. Nem is ismerted őket!
Összevont szemöldökkel bámultam őt.
- Bocs, csak kedves akartam lenni! - pislogtam értetlenül. Nem értettem a hirtelen hangulatváltását.
- Akkor sajnálom, de nem kell a kedvességed! - mondta a szemembe, majd megrázta a fejét. Idő közben a lámpa zöldre váltott, így gázt adott és elindultunk.
Zeus ekkor morogni kezdett, de lecsendesítettem. Nem szeretném, ha Isaac kidobna minket az autóból, főleg azután, hogy megmondta Zeus-nak, ha összekoszolja a hátsó üléseket kivág minket az útra.
Micsoda barom! Mégis mi ütött belé? Egyszer kedves és őszinte, aztán egy másodperc múlva egy utolsó paraszt!

~~~

Ahogy haladtunk a forgalmas belváros közepébe, sok dolgon megakadt a figyelmem. Sikátorok sötétje nyelt el embereket, mint egy hatalmas fenevad szája fogak nélkül. Minden második sarkon utcalányok hebzseltek, mini ruhában és cigivel a kezükben. A négysávoson befordultunk jobbra egy utcába. Kis üzletek húzódtak egymás mellett, volt köztük néhány éjjel-nappali, ahol a késő esti forgalmat eltekintve sokan fordulhatnak meg.
Végül Isaac megállt egy négyemeletes épület előtt.  A homlokzaton még látszottak a felujítás nyomai, néhány tartóoszlop is ott maradt. Az utcára néző ablakok nagy részéből világosság szökött ki. Leállította a motort, s szó nélkül kiszállt. Követtem a példáját, majd Zeust is kiengedtem. A fekete farkas halk huppanással érkezett a járdára, s árnyékként követett minket. Az épület felé fordulva egy kőlépcső vezetett fel minket a bejárati ajtóig. Isaac-et követve benyitottunk a lépcsőházba.
- Raven! - szólított meg először azóta, hogy csendkirályt játszottunk az autóban.
- Mi az? - fordultam felé unottan.
A fiú maga mögé mutatott egy táblára, amin egy kutya volt piros körben, áthúzva. Vagyis állatot behozni tilos! Zeus-ra nézett, aki farkasszemet nézett vele. Gúnyosan rámosolyogtam Isaac-re.
- Hát már mindegy! - vontam meg a vállam.
- Siessünk, nehogy meglássák! - bólintott Isaac és elindult fel a lépcsőn.
Zeus fújtatott, mire mi is utána indultunk. A lépcsőház viszhangzott a lépteinktől, és a lakásokból kiszűrődő különféle hangoktól. Felérve a negyedik emeletre már éreztem, hogy kimelegedtem, íhy a folyosón lehúztam a kabátom cipzárját. Isaac egészen a folyosó legvégéig vezetett minket az egyetlen ajtóig, amit sárga rendőrségi szalagok védtek, nehogy valaki bemenjen. Isaac a kilincsre tette a kezét, majd benyitott az ajtón. A lakásban sötétség honolt.
- Várj! - ragadtam meg a göndör fiú karját mielőtt beléett volna.
Felvont szemöldökkel bámult le rám.
- Nyugi, nem lesz gáz. A rendőrök nem jönnek vissza egy darabig. Legalábbis ezen az estén biztosan nem - mondta halk, de határozott hangon.
Ettől egyáltalán nem nyugodtam meg. Mi van, ha a rendőrök mégis visszajönnek? Szólni akartam, hogy ezzel kicsit sem segített lenyugodni, de mielőtt bármit szólhattam volna, belépett a szalagok alatt. Ott álltam a folyosón tehetetlenül, Zeus pedig engem figyelt. Várta a döntő lépésem. Tudtam, hogy ha én nem megyek be, akkor Zeus se. Őt valószínüleg nem is érdekli ez az egész. De nekem segítenem kell Isaac-nek. Ha el akarja kapni a gyilkost, akkor nem fogom hagyni, hogy baja essen.
Oké, ez a gondolat még tőlem is fura volt. Te jó ég!
Ekkor a mellettünk lévő ajtó megmozdult. Sietve ugrottam át a szalagokat, Zeus magam után húzva és gyorsan becsuktam az ajtót. A hangokból ítélve szerencsére nem vettek minket észre.
- Te meg mit csinálsz? - kérdezte mögöttem Isaac, mire megugrottam ijedtemben és megfordultam.
- Ööh... Az egyik szomszéd jött ki - feleltem szaporám emelkedő melkassal.
A fiú bólintott, de nem fordult el, hanem tovább figyelt engem. Levettem Zeus-ról a pórázt, mire a farkas bosszankodva rázta meg a bundáját. Levettem a kabátom és a karomra terítettem, idegenkedve pillantottam körbe.

A bejárati ajtó egyenesen a nappaliba nyílt, ami tele volt képekkel, mindegyiken a tanárunk, Mr. Johnson és a szülei voltak. Jobbról egy falból nyilt ablak egy másik helységbe, ami a bútorokból ítélve a konyha lehetett. Szemben három ajtó állt. És ennyi. Elég kis lakás volt. Mr. Johnson gondolom máshova költözött egy időre.
A kezemmel jeleztem a farkasnak, hogy nézzen körül a szobákban. Zeus bólintva elindult az első szoba felé, majd két lábra állva, a kilincset lenyomva, könnyedén benyitott oda.
- Azta! Ez...
- Lenyűgöző? Tudom - vigyorodtam el. - Pontosan mit is keresünk?
- Bármit, ami természetfölötti - mondta egyszerűen, majd intett, hogy kövessem.
Mögötte lépkedve hitetlenül felnevettem.
- Mi? Csak azt ne mond, hogy hiszel az ilyen marhaságokban!
- Miért, te nem?
- Nem. Az egyetlen fura és természefölötti dolog az az, hogy most itt vagyok és neked segítek! - feleltem szórakozottan.
Beléptünk a konyhába, minden olyan nagymama stílusos volt, azokkal a tipikus régi fa bútorokkal, asztalterítővel. A konyha közepét elfoglaló asztalon egy megkezdett pite volt, benne a használt villával. Minden ugyanúgy maradt, mielőtt Mrs. Johnson meghalt.
Elmosolyodtam a bútorok láttán. A nagyszüleim konyhájára emlékeztettek. Mindig olyan jókat ettem náluk. Anya soha nem tudott olyan finom levest csinálni, mint a nagymamám. Isaac ezzel ellentétben fintorogva nyitogatta a szekrényeket.
- Mintha visszamentünk volna hatvan évet - jegyezte meg undorral a hangjában.
- Kérlek tartsd meg magadnak a gúnyos megjegyzéseidet. Senki nem kérdezte! - szóltam rá élesen. Felnevetett, de ekkor Zeus rontott be hozzánk. - Találtál valamit? - kérdeztem a farkast. Intett a fejével, hogy kövessük.

Elvezetett minket a harmadik ajtóig. Mint az pár másodperccel később kiderült, Johsnon-ék fürdőszobája volt. Semmi különleges nem volt a helyiségben, jobb oldalt egy kád, előtte egy függöny, bal oldalt mosdókagyló tükörrel és WC-vel. Csak egy dolog rontotta az összképet: a véres szőnyeg.
- Szóval itt ölték meg - szóltam a barnás foltot nézve.
- Nagy vagy Sherlock! - röhögött ki Isaac kapásból. Zeus rámorgott, mire befejezte. Magamban mosolyogtam rajtuk.
Isaac letérdelt a szőnyeghez. Megtapogatta a véres anyagot, aztán az orrához emelte és lehunyt megszagolta. Undorodva felnyögtem. Fúj! 
Hogy van gyomra ilyesmihez? Én hozzá nem értem volna! Mégis miért csinálta?
- Nagyon félt, és szenvedett. Menekülni akart, de csak idáig jutott. Csúnya halála volt - szólalt meg, majd kinyitotta a szemét és egyenesen a szemembe nézett.
Nem bírtam állni a tekintetét, másfelé néztem. A helyiségben nem volt ablak, amin kimenekülhetett volna. Mondjuk a negyedik emeletről csak egy út vezetett ki innen: a halál. Ennek híján pedig nagy szenvedés által halt meg.
- Valami nem stimmel - motyogta az orra alatt.
- Igen. Például az, hogy miért szagolgatod más vérét!? Mi vagy te, Vámpír? - förmedtem rá. Erősen kellett koncentrálnom, nehogy elhányjam magam.
Nem válaszolt a kérdésemre, csak felpattant és az ajtó felé terelt.
- El kell tűnnünk innen! - mondta komor hangon.
Nem értettem hirtelen mi történt. Isaac rámszólt, hogy tegyem fel Zeus-ra a pórázt és menjünk. Gyorsan feladtam a tiltakozó farkasra, s a végét szorosan megragadva követtem Isaac-et.
Isaac már nyúlt a kilincsért, mikor az ajtó hirtelen berobbant. Az ajtó egyenesen felénk repült, az ütközéstől pedig átestünk a nappalin.
Ekkor egy olyan vérszomjas üvöltés rázta meg a lakást, amilyet még soha életemben nem hallottam.

~~~

Sziasztok! Itt is lenne következő rész! :)
Köszönöm, hogy elolastad, remélem tetszett! <3