Miért pont ő? (Mercutio ff.)/SZÜNETEL/

12.rész

"-Mi a baj? - kérdezte egy kicsit kérdő tekintettel.
-M...Mercutio... Tudom ki írta a levelet..."

Mercutio csak meredten nézett rám. Látszott a szemében, hogy nem érti kire gondolok. Ezt később szavakba is hallottam.
-K...ki?..
Vettem egy mély levegőt, és ránéztem.
-Daario... vele találkoztam ma hosszú idő után először... - szorítottam ökölbe a kezem. - én kinyírom. Ha megtalálom... N-nem éli meg a holnapot. - könnyeztem be egy kicsit. Mercutio csak csendben odasétált és magához ölelt. Egy szó se hagyta el a száját.
Bár...igazából belegondolva most a csendje volt a legnagyobb vigaszom.
Tudta jól, ha most akarna visszatartani, az csak felesleges időpazarlás lenne a részéről.
Lassan leültem az ágyra.
Angela miatta halt meg. Az az undorító mocsok elàrulta.
Megfizet....mindenképp.
Mercutio csak egy aggódó pillantást vetett rám. Még mindig nem szólt egy árva szót sem.
Lassan ráemeltem a tekintetem. Az arckifejezéséből láttam hogy minden meglátszódik az arcomon. A harag, az utálat és a bosszúvágy, de közben a lelki gyengeségem is. Lassan odalépett hozzám, leült mellém és szorosan magához ölelt. A száján még mindig zipzár volt, csak egy puszit nyomott a fejem búbjára. Én vettem egy mély levegőt és igyekeztem minél inkább józanul gondolkodni. Persze több-kevesebb sikerrel. De ebben az ő ölelése nagyon sokat segített.
Pár perc néma csend után megszólalt.
-Majd én megkeresem. Tudsz valami biztos pontot adni?

Lassan elengedtem és felnéztem rá. Kicsit szúrós tekintettel figyeltem.
-Ne. Ne csinálj hülyeséget...-sóhajtottam egy nagyot.

-Ezt én is mondhatnám ifjú hölgy. Nem fogom hagyni ha megutálsz se, hogy fogd magad és a vesztedbe rohanj. Jól tudod, ha nem Daario nyír ki, a herceg  keze fog eljárni rajtad. - mondta komoly hangvétellel. Ijesztően komoly és érett viselkedése volt. Nem megszokott tőle az egyszer biztos.
Újabb pár perc néma csend után ismét megszólalt.
-Szóval. Azt javaslom értesítsük Escalust a történtekről. Ő bármit megtehet, ő a főmufti úgymond.
Némán néztem őt.

-Nem.- mondtam szűkszavúan. Tudtam, ha a herceg segítségére várnánk, valószínűleg Daario magától meghalna öregségben. Még Mercutio se olyan fontos a számára hogy megemelje a seggét, és a kezeibe vegyen egy fontos ügyet.
-Miért nem? - kérdezte.

-Ha Escalusra várunk, megpusztulunk. Nem segítene. Lehet nem mondaná ki, de pont leszarná hogy mi is történt a másik városban, ahol nem ő uralkodik, és mégcsak az áldozat se volt egy fontos személy. - mondtam kicsit fájdalmasan. De akármennyire volt szar, ez volt a szörnyű igazság. Ez van.
Mercutio kicsit hezitálva ugyan, de belátta az igazamat.
Nála jobban ugyanis senki nem ismerhette Escalust. Maximum Paris, de őt most pont lekakilom.
-Kitervelünk valamit, és megússzuk. Téged úgyse végeztet ki. Az unokaöccse vagy.

-Az szipiszupi hogy én nem halok meg, de azér na...a te épséged sincs az utólsó előtti helyen a fontossági listán. - kelt fel.
-Elmondom mi lesz - kezdett fel-alá járkálni a szobában. - Megvárjuk míg lenyugodnak a kedélyek, megkeressük azt a kis férget, kinyírjuk, és azt mondjuk hogy megtámadott téged, és csak megvédtelek. A herceg valszeg el fogja fogadni. Vagyis nagyon remélem.

-És mégis meddig várunk? - vontam fel az egyik szemöldököm kérdőn, kicsit hitetlenkedve.
-Nem tudom. 1-2..nap...hét...hónap...é..
-Az utolsót el is felejtheted. - vágtam bele a szavába - éveket tuti fix hogy nem fogok várni.

-Rendben van. - bólintott egyet, és felemelte a kezeit "megadóan". -Várjunk másfél hónapot. Valszeg ő is azt fogja hinni hogy elengedtük ezt a történetet.  Aztán egyszercsak BAMM lecsapunk rá! Hát mi ez ha nem tökéletes terv? - mosolygott büszkén.
Lassan én is felkeltem majd bólintottam egyet. Egész büszke voltam rá, hogy milyen okos dolgokat ki tud találni.. én meg azt hittem róla hogy csak hülyéskedni tud.
Annyira örülök hogy kezdem egyre jobban megismerni. Minél jobban ismerem, annál jobban kötődöm hozzá.
Adtam neki egy arcra puszit, és kimentem a szobából.
Azért még nem nyugodtam le teljesen. Elmentem egy hosszabb sétára.
Nagyjából 1-1,5 oráig tartott, de sikerült kiszellőztetni a fejemet.
Mikor visszamentem, hangos sírást hallottam, veszekedéssel és kiabálással.
Kìváncsian indultam el a hang irányába. A veszekedés Júlia szobája felől jött.

-NEM ÉRDEKEL MIT AKARTOK! ELŐBB VEZEKLEK VÉGIG AZ UTCÁN ANYASZÜLT MESZTELENÜL, MINTHOGY FÉRJHEZ MENJEK AHHOZ A GRÓFHOZ! - hallottam Júlia kiabálását, keserves sírással vegyítve.

-Márpedig hozzámész. Téma lezárva. - a mondat vége után Capuletné jött ki a szobából. Mikor becsukódott az ajtó, hallani lehetett hogy valami neki vágódik teljes erőből. A nő elment mellettem, én pedig utána pillantottam.  Mégis mi a fészked fene folyik itt?
Lassan bementem Júliához, hátha választ kapok a kérdésemre.

-Júlia...-szóltam lágy hangom majd becsuktam az ajtót. -Mi a baj?...- mentem oda hozzá lassú léptekkel.

-Az a barom anyám...eladott Paris grófnak...-zokogott keservesen térdre rogyva - De én nem mehetek hozzá... Én...Rómeóhoz tartozom.. és ennek így is kell maradnia..-nézett rám fájdalmas tekintettel. Szemeiből mindent ki lehetett olvasni.
Lassan letérdeltem hozzá, és magamhoz öleltem.

-Shh..semmi baj..megoldju...
-Hogy mondom le ezt Rómeónak?! - vágott a szavamba. - Meg fog utálni..undorodni fog tőlem...

-Ugyan ne butáskodj...-öleltem szorosan - szeret...mindennél jobban...segíteni fog...

Lassan cipők érkezését lehetett hallani az erkélyen. Lassan odaemeltem a tekintetem
-Na...az emlegetett szamár...-mosolyogtam egy aprót, viszont Júlia arcáról leírt a félelem. Lehet, hogy jogosan.