Miért pont ő? (Mercutio ff.)/SZÜNETEL/

2. Rész

Elkezdte levenni ingét. Annyira gyorsan gombolta ki a ruhadarabot, hogy néhány gomb leszakadt. Elvált ajkaimtól és az ágy szélére ült. Hosszan szemeimbe nézett majd eldőlt az ágyon, és a fal felé fordult. Pár percel később már mélyen aludt. Az érzések csak úgy kavarogtak bennem. Leginkább megkönnyebbültem, de volt bennem egy kis csalódottság is, valami megmagyarázhatatlan okból. Kihúztam alóla takaróm, befeküdtem mellé majd betakartam magunk. Megpróbáltam tisztes távolságban feküdni tőle. Aludt mint a bunda. Még egy atombomba se ébresztené fel.

Reggel korán felkeltem. Előbb mint Mercutio. Kikeltem az ágyból és lementem az ebédlőbe. A család többi tagja már az asztalnál ült. Odamentem az asztalhoz, felkaptam néhány péksütit, bocsánatot kértem és felrohantam a szobámba. Becsuktam magam mögött az ajtót majd bezártam azt. A vöröske már fent volt, az ágyon ült és nézelődött mint egy óvodás a planetáriumban. Adtam neki egy Croissant és ingét kezdtem keresni. Amint megtaláltam a kezébe nyomtam. Nem szóltam semmit de látszott rajtam hogy sürgetem. Féltem hogy Tybalt észrevesz, hiába volt zárva az ajtó.

Felvette ingét és az ablakhoz lépett és kinyitotta azt.
-Viszlát drága hölgyem-azzal a lendülettel leugrott és elrohant. Csak néztem utána ahogy távolodik a messzeségbe. Biztosan Rómeóékhoz ment, bár ez szinte már alap. Becsuktam az ablakot és leültem az ágyam szélére. A tegnapi napon gondolkodtam. Mi lett volna ha megtörténik? És ha... Élvezem is?...
Gyorsan eltereltem ezeket a gondolatokat. A múlt elmúlt, felesleges a mi lett volna ha kérdéseken gondolkodni. De hiába próbáltam elhesegetni ezeket a gondolatokat, nem akartak eltűnni. A végén az őrülerbe kergettek volna, szóval úgy döntöttem lemegyek egyet sétálni. Felkaptam egy ruhát, ami épp a kezembe akadt és felöltöztem . Kinyitottam ajtóm, és lerohantam a lépcsőn. Kiviharzottam a Capulet ház kapuin és lassítottam a tempón. Sőt, már inkább csak gyalogoltam.

Igazából csak azért rohantam hogy nehogy valaki megállítson. Nehezen tudok titkot tartani, főleg akkor ha azt a titkot még nem emésztettem meg. Tuti elcsacsogtam volna a történteket, akaratlanul is. Szépen lassan jártam Verona utcáin. Gyönyörű város, egyszerűen imádom. Az emberek többsége mosolygós, boldog természetű. Imádom a város kisugárzását és hangulatát is. Olyan magával ragadó. Szépen sütött a nap, a hőmérséklet pedig tökéletes volt. Se túl forró se túl fagyos. Kisgyerekek rohangáltak fakardot lengetve, a lányok meg egymás haját fonták, vagy pedig rongybabájukkal játszottak. Néhány szerelmes pár kézenfogva battyogott szépen lassan, egymás szemeiben elveszve. Megnyugtató volt. Itt egyszerűen ki tudom szellőztetni fejem. Mély levegőt vettem, a különböző virágok illata csiklandozták orromat. Aprókat szökkentem, úgy haladtam előre. Legszivesebben énekeltem volna, akárcsak egy hercegnős mesekönyvben, de meg akartam óvni a város lakóit egy maradandó fülkárosodástól.

A nézelődés közepette elég hamar kiértem a főtérre. Ott egy kicsivel több ember volt mint út közben az utcán. Odamentem a szökőkúthoz, leültem a szélére majd egy mély lélegzetet vettem. Szinte teljesen lenyugodtam. Eszméletlen jól esett ez a séta. Lehunytam szemem és nyugalomba helyeztem magam. Így is volt amíg egy férfi hang nem zavart meg.
-Ugyanmár Rómeó! Én is akárkit megkaphatok. Akár ezt a lányt is itt-
Kinyitottam szemem és Benvoliot láttam magam előtt ahogy épp felém mutat.
-Végülis akit Mercutionak sikerült megfűzni annak nem lehetnek nagy elvárásai-Nevetett egy nagyot Rómeó.
Undor ült arcomra. Végignéztem rajtuk. Valami furcsa volt... Hát persze... A vörös. Nincs köztük. De ha a hülye csapatával nincs... Akkor mégis hol a francban lehet? És... Egyeltalán miért foglalkozom vele? Egyeltalán nem az én dolgom. Biztos talált egy belevaló szajhát, aki pár szép szóért az ágyában terem. Kiéli rajta a tegnap este elmaradt dolgokat..

Furcsa érzés fogott el. Mintha.. Féltékeny lennék. De mégis mire? Arra hogy Mercutio másik csajt fűz? Istenem... Azért jöttem hogy kiürítsem a fejem. Erre egy ártatlan mondatról az egyik drága Montague szájából azonnal visszaesek. Ez nálam nem normális. Amikor rá gondolok... Érzem hogy a szívem hevesen ver, és libabőrös leszek. Ez akármi lehet csak... Szerelem nem. Hisz alig ismerem.. Kb csak egy éjszakát töltöttem vele együtt, és akkor is taszítóan ittas állapotban volt. Sóhajtottam egy nagyot hátra dőltem... Vagyis inkább csak hátra akartam dőlni, de elfelejtettem az isten tudja hogyan, hogy nincs a hátam mögött semmi csak a szökőkút jéghideg vize. Mire észbe kaptam már nem volt visszaút, beleestem a vízbe. A 2 idióta srác természetesen iszonyú nagy nevetésben tört ki. De mit is várhatnék tőlük? Hisz a kor csak egy szám, agyilag egy szinten vannak a fakardal egymáson "halálos" sebeket ejtő gyermekekkel. Felültem a vízben, majd 2 lábra álltam és kimásztam a szökőkútból. Seperc alatt a kellemes nyári melegből dermesztő hideg lett.  A fiúk azóta se tudták abbahagyni a nevetést, már a hasuk fogták. Szúrós szemekkel néztem rájuk leginkább elhordtam volna őket melegebb éghajtalra, de inkább elindultam hazafele.

Hazafele való úton a hajamból csavartam ki a vizet. Amint hazaértem felmentem a szobámba egy csereruháért, és elindultam fürdeni. Jó érzés volt a meleg vízben csendben relaxálni. Amint végeztem felvettem a másik ruhám ami igazából egy hálóing volt, és kiteregettem az elázottakat. Visszamentem a szobámba és magamra zártam az ajtót. Leültem az asztalomhoz, és olvasni kezdtem. Pár óra múlva tettem csak le, csak azért mert Tybalt kopogtatott sz ajtómon, ezzel jelezve hogy menjek le vacsorázni, hisz az készen áll. Egy kis fecnit raktam könyvembe könyvjelzőnek, leraktam a könyvet az asztal szélére és felkeltem. Kimenten az ajtón, de Tybalt már nem állt ott. Lementem a lépcsőn, és az ebédlőbe indultam. Mindenki ott volt már, így hát elfoglaltam helyem. Capulet rám nézett.
-Igazak a pletykák hogy egy Montague ficsúr ma megfürdetett a főtéren lévő szökőkútban? - hagyta abba pár pillanatra az étkezést.
-Igazak bizony - mondtam unott hangon.
Láttam Tybalt szemében a düht. Sóhajtottam majd szedtem egy kis ételt. Nem igazán ettem, csak könyököltem az asztalon és piszkáltam az ételem. Capulet néha-néha rám pillantott. Biztosan bosszút tervez. De nem is igazán miattam. Hanem mert egy Montague tette. Ettem pár falatot, felkeltem az asztaltól és a szobámba mentem. Szokás szerint bezártam az ajtót. Ez volt életem legrosszabb vacsorája. A feszültség olyan nagy volt a család közt hogy késsel lehetett volna vágni. Lefeküdtem ágyamba de nem igazán aludtam. Valamiért ő járt a fejemben. Vajon hol lehetett? Vajon miért nem az idióta haverjaival lógott és nevetett a bénaságomon? De egyeltalán miért agyalok rajta? Hisz csak egy nőfaló bohóc. Csak egy futókaland lettem volna neki, aki egy éjszakára jó, de utána teljesen el lehet felejteni. Egy "indokolatlan" könnycsepp jelen meg szemem sarkában. Mély levegőt vettem, majd elhunytam szemem. Egy kis időbe telt de elaludtam. Gondolom a sok angyalás miatt, de vele álmodtam. Életem legszebb álma volt...