Miért pont ő? (Mercutio ff.)/SZÜNETEL/

9.rész

Közelebb lépett és derekamra helyezte a kezeit. Közelebb hajolt és megcsókolt. Azonnal viszonoztam. Pár napja még a világ összes pénzéért sem lehetett volna rávenni arra hogy én és Mercutio egy párt alkossunk. Ma meg már szinte ő jelenti nekem a világot. Lassan elvált tőlem, és a szemeimbe nézett. Annyira csodálatos ez az ember. Teljesen félreismertem. Nem az a nőfaló, egoista majom akinek hittem. Legalábbis már nem az. És számomra ez a lényeg. Hogy most milyen. Nem érdekel hány nője volt eddig. Nem érdekel milyen életet élt. Az a lényeg hogy engem szeret. Belémszeretett. Megfogta a csuklóm és az ágyra húzott. Elfeküdt rajta, én pedig mellkasára döntöttem a fejem. Nyugalmas, és csodálatos pillanat volt. Bár tovább tarthatott volna... Pár perc múlva egy ember rontott be hozzánk egy szó, vagy kopogás nélkül.
-Maga Tia Capulet?! - nézett rám kicsit kétségbeesetten.
-Öhm... Igen... Miért? Ki kérdezi? - ültem fel.
-Mantovából jöttem. Angela... Bajban van! - mondta kicsit zihálva. Gondolom idáig rohant.
-Hogy... Mi?! - pattantam ki az ágyból szinte azonnal.
-Hogy ki? - nézett rám Mercutio értetlenül.
- A nevelőm... Padovában ő viselte gondomat.... Mi történt vele?
-Legyen annyi elég hogy bajban van! Szüksége van rád!  - mondta a férfi majd kiviharzott.
-Istenem... Mennem kell. Most rögtön! - könnyeztem be és pakolni kezdtem egy táskába a cuccaim.
-Veled megyek. - jelentette ki Mercutio és kikelt az ágyból.
-Nem - mondtam könnyezve - Ezt egyedül kell elintéznem.
-Én azt nem hagyhatom hogy egyedül menj... Bajban van... A végén még te is bajba kerülsz.. - mondta nemleges választ nem tűrő hangnemben.
Sóhajtottam egyet majd behúztam a táskám és bólintottam.
-Köszönöm.. - sóhajtottam.
-Ugyan... Ez természetes - puszilt a hajamba. A hátára vette a táskát és elindult ki. Én szorosan mellette haladtam. Tybalt lent ült a hallban.
-Ti meg merre mentek? - nézett ránk kicsit unott tekintettel.
-Hát... Angeláról van szó... - mondtam letörten.
-Angela? A nevelőd?
-I... Igen.. - sóhajtottam. - egy Padovai lakos szólt hogy bajban van. Szüksége van rám. Mennem kell.
-Menj. De vigyázz magadra - sóhajtott. - Szólok Capuletnek hogy elmentél.
-Köszönöm - mosolyodtam el halványan majd kimentünk. Elmentem az istállóhoz, és kihoztam a lovam. Megsimogattam a nyakát majd felültem rá, Mercutio pedig mögém. Átölelt hátulról, én pedig akaratlanul is elmosolyodtam. Vágtázni kezdtem Verona kapui felé. Minél gyorsabban oda akartam érni. Eszméletlenül féltettem Angelát. Idős már.... Éreztem Mercutio levegővételeit a nyakamon. Kicsit megborzongtam, és ez meg is nyugtatott kicsit. De sajnos nem teljesen. A kantárra markoltam idegesen. Könnyek gyűltek a szemembe, de próbáltam minél jobban leplezni. Egy jó ideje vágtáztunk, de a távolban már megpillantottam Padova kapuit. Minél jobban közelítettünk a kapuk felé, annál hevesebben vert a szívem. Lassan elértük őket. Lassítottam, és bementem. Az utcák szinte zsúfolásig tele voltak. Ez fura.. Ennyien még sose voltak az utcákon.
-Le kell szállnunk... Itt szinte lehetetlenség lenne lóval közlekedni. - Mondta Mercutio majd leszállt mögülem és engem is lesegített. A hátára kapta a táskát, én pedig egy fához kötöztem a lovam. Megfogta a kezem és elindultunk a belváros felé.
Vezettem Mercutiot Angela háza felé, de a nagy tömeg miatt alig tudtunk előre haladni. Nagyon nehezen vergődtük végig magunk.. Ekkora tömeg még Mercutio és Tybalt párbajánál se szokott összegyűlni. Nagynehezen átverekedtem magam és Angela házához értünk. Az ajtóhoz rohantam és megpróbáltam bemenni, de zárva volt. Mercutio félretessékelt, majd vállal nekiment az ajtónak, de nem történt semmi. Egy párszor még megismételte majd hirtelen betört az ajtó. Azonnal berohantunk és körülnéztünk. Senki nem volt sehol. Istenem.... Hol a francba lehet?! Ismét bekönnyeztem és Mercutio felé fordultam aki épp a konyhából jött vissza.
-Nincs itt... - Mondta kicsit szomorkásan.
-Tu.. Tudom... De akkor hol van?.. Alig hagyta el a lakását...
-Nem tudom - sóhajtott - De meg fogjuk találni... Higgy nekem.... Meglesz...
Halványan elmosolyodtam.
-Annyira köszönöm hogy segítesz... - töröltem le a könnyeim. Mercutio közelebb lépett és vallamra tette a kezeit.
-Ugyan... Végig itt leszek. Megtaláljuk, és épségben haza fog érni. Rendben?
Bólintottam egyet majd elindultam kifele. Elkezdtem gondolkodni hogy merre lehet, de semmire nem jutottam. Mercutioval elkezdtünk az emberek közt kérdezgetni. Sok ember szóra se méltatott. Kivéve egy férfit.
-Angela? A gyilkos öregasszony? Mit akar maga tőle?
-Gyilkos? Hogy mi? - értetlenkedtem. Ő nem lehet gyilkos...
-Igen. Maga nem hallotta? Angela meggyilkolt egy kislányt, mert nem segített neki cipelni a hülye szatyrait.
-Hogy mivan?! Ez nem lehet! Ő nem tenne ilyet soha! - könnyeztem be kicsit.  - és hol van most?!
-A herceg tartja fogva. Este lefejezik a bűne miatt. De ha most megbocsájt. - elindult. Megkeresten Mercutiot és elmondtam neki mi a helyzet.
-Akkor ezért van ez a nagy tömeg...
-Ezért... - sóhajtottam. - de ő nem lehet gyilkos. Az lehetetlen!
-Tudom... - sóhajtott. - El kell mennünk a herceghez.
-El.... - elindultam. A herceg ismer. Nagyon remélem hogy hallgatni fog a szavaimra. Mercutio jött utánam. Mutattam az irányt. Bementem a palota kapuin, és a trónterem felé vettem az irányt. Nagyon szapora léptekkel mentem, még Mercutio is alig tudta tartani az iramot. Berontottam egy kopogás nélkül.
-Felség! - lihegtem.
-Tia kisasszony! - kapta fel a fejét. - Minek köszönhetem a látogatásod?
-Angela! Nem gyilkos! Nem tett semmit!
-Dehogynem tett.... Meggyilkolt egy ártatlan lányt. Ez feletr nem hunyhatok szemet!
-De próbáljon meg... Könyörgöm!
-Sajnálom Tia... Semmit nem tehetek. Most kérlek távozz..
Nem kellett. Nekem többet mondani, kiviharzottam a teremből. Mercutio észbekapott és követett. Csak az ideg hajtott.
-Ha ő nem tesz semmit majd én megteszem - mondtam idegesen.
-Mit akarsz csinálni? - kérdezte Mercutio.
-Azt még nem tudom. De nincs is sok időm kitalálni. - mentem ki a palotából és a főtér felé vettem az irányt. A kosár már ott volt, és a faágy amire rá kellett feküdnie már fel volt állítva. A hóhér is ott állt már a bárdal. Az első sorba verekedtük magunkat. Hirtelen eszembe jutott egy ötlet. A vörös felé fordultam.
-Maradj itt. Kitaláltam valamit.
-Mégis mit?
-Majd meglátod. De ha nem sikerül, tudnod kell hogy szeretlek. És köszönöm hogy boldoggá tettél.
-M.. Mi? Tia! Mit akarsz csinálni?
Sóhajtottam és nem válaszoltam, csak arcon pusziltam és elindultam a tömeg széle felé. Idő közben a herceg is megérkezett, és nekikezdett a szokásos monológjának. Idő közben a színpad másik oldalára mentem. A herceg és a hóher is háttal voltak nekem. Lépteket hallottam és elrejtőztem egy deszka mögé. Két katona cipelte fel Angelát a kis színpad szerűségre. Mintha egy boldog kis darabot adnának elő. Látva a nevelőmet ilyen állapotban, könnyek szöktek a szemembe. Le volt fogyva, az arca be volt esve. Egyszerűen szörnyen nézett ki. Felvitték és be kellett vallania a bűneit. Kijöttem a deszka mögül és hátulról néztem. Egyszerűen szörnyű volt hallani. Hasra fektették a faágyon, és az utolsó szavait kérdezték.
-Szeretlek Tia. - hallottam tőle. Felemelték a bárdot. Itt az idő. Felrohantam a színpadra, és Angelához rohantam. Átöleltem és bőgni kezdtem. Lehet itt a vég.
-TIA! TE IDIÓTA! - hallottam Mercutio hangját.
Lehunytam a szemeim. A hóhér nem tudott megállni, suhintott egyet.