Miért pont ő? (Mercutio ff.)/SZÜNETEL/

3. Rész

Reggel későn, viszont boldogan és kipihenten keltem. Felültem ágyam szélére, és kócos hajam igazgattam. A nap sugarai besütöttek ablakomon, szinte már vakítottak. Nagyot sóhajtottam és felkeltem, majd fésümért nyúltam, hisz ezzel a madárfészekkel fejemen kezdenem kéne valamit, de nagyon gyorsan. Kifésültem a hajam, és felvettem egy random ruhát. A tükör elé álltam, és pár perc erejéig magamat néztem. Sóhajtottam majd élindultam az ajtó felé. Lefordítottam a kulcsot ezzel kinyitva az ajtót. Nyúltam volna a kilincs felé, ám Tybalt előbb benyitott.
-Istenem Tia megint lemaradtál a reggeliről-dühöngött kicsit, sóhajtott egyet majd kihúzta magá- Capulet a dolgozószobájában vár. - nézett le rám, halványan elmosolyodott majd kiviharzott. Capulet? Rám? Mégis mi a francot akarhat tőlem? Megigazítottam ruhám, majd elindultam az említett szoba felé. Nem volt messze a hálószobámtól, így hát seperc alatt az ajtó elé értem. Mély levegőt vettem majd kopogtattam.
-Nyitva-szólt ki Capulet a szokásos enyhén rekedtes hangján.
Benyitottam, beléptem a szobába majd becsuktam magam mögött az ajtót és beljebb merészkedtem.
-Ülj le kérlek - mutatott az asztala másik oldalán elhelyezkedő székre.
Lassan a székhez mentem és leültem.
-Tudod-e miért vagy most itt?
Megráztam fejem, ezzel jelezve hogy nem.
-Nos-folytatta- Kérdezni szeretnék tőled egy igen egyszerű dolgot.
-Hallgatom-mondtam kicsit meglepődötten.
-Mégis mi a jó fészkes fenét gondoltál amikor felvitted a herceg rokonát, aki mellesleg Montague párti, a saját szobádba etyepetyélni?! - Förmedt rám idegesen.
Hirtelen köpni nyelni nem tudtam. Mégis honnan tudja? Pedig direkt az erkélyen keresztül mentünk hogy senki ne vegye észre... Vajon ki láthatott meg?
-Én... - kezdtem bele mondandómba ijedt hangsúllyal- én... Hidd el kérlek nem történt semmi rossz! Nem történt meg amire te gondolsz! - kezdtem hirtelen ellenkezni.
-Oh csakugyan! Akkor mégis mi a francért vitted fel a szobádba?! - Csapott az asztalra
-Megtörtént volna de szerencsére bealudt! És leittam magam elég rendesen borral egyeltalán nem tudtam tiszta fejjel gondolkodni! Meg amúgy is... Honnan tudod te mindezt?! - förmedtem rá a Capulet ház fejére.
-Méghogy bealudt. Ennél jobb hazugság nem jutott az eszedbe?
Sóhajtottam majd felkeltem a székből.
-Válaszolj kérlek. Honnan a francból tudsz te erről?
-Amikor felmászott az erkélyre. Nos akkor Capuletné épp elindult téged keresni és meglátott.  Te kis szajha - harapta el az utolsó mondat végét.
Ledöbbentem. Capuletné? Észrevett? De... Miért nem jött utánunk? Hisz az  ellensége a rokona ágyában töltötte az éjszakát. Miért nem akarta kinyiratni? Nem mintha annyira ezt kívánnám. 
-Most elmehetsz - mondta idegesen majd kezével az ajtó felé mutatott. Visszamentem szobámba.

Egyszerűen nem akartam elhinni. Capuletné... Csodálkozom hogy ezek után nem hallottam még Mercutio halálhírét. Bár ha jobban belegondolok.. Nem volt tegnap a barátaival... Nem lehet hogy... Gyorsan elhesegettem ezt a gondolatot. Ha Capuletné kivégeztette volna biztos nagy port kavart volna egész Veronában. Nem tudta volna olyan hű de könnyen eltusolni az ügyet. Na meg csak van ennyi esze hogy tudja, hogyha embert ölet, főleg ha az a herceg hozzátartozója, az életével fizet. Nem mintha annyira félne a haláltól. Csak úgy kavarogtak a gondolataim. Szerintem most az egész Capulet ház meggyűlölt egy egész életre. Legalábbis az biztos hogy én ezt a pletykát soha nem fogom tudni lemosni magamról, hogy összefeküdtem Mercutioval. Sóhajtottam majd felkeltem és elmentem a tegnap kitegeretett ruhámért. Alkaromra hajtottam, majd elindultam vissza. Visszafele menet Tybalt jött velem szembe, rám nézett de egy szót se szólt. Amit hát..megértek. Visszaértem a szobámba majd elraktam a ruhát és leültem az ágyam szélére. Nem sokkal később kopogtattak az ajtón, és szinte azonnal a kopogtatás után a dada rontott be rajta.
-Leveled érkezett-nyújtott oda egy borítékot
-Köszönöm - vettem el tőle, majd szinte azonnal távozott.
Becsuktam mögötte az ajtót és kulcsra zártam, majd az asztalomhoz mentem.
Feltéptem a borítékot, kivettem a papírt és olvasni kezdtem.

" "Kedves"  Tia.
Azért írom ezt a levelet, hogy tudassam veled, látni szeretnélek. A bál estéje óta szinte csak te jársz a fejemben, és ez fogalmam sincs miért van. Próbáltam magammal elfeldtetni téged bizonyos módokon, de nem jöttek be. Szóval ha te is látni szeretnél engem (amin nem lepődnék meg) akkor este 10kor várlak a főtéri szőkőkútnál. Ha eljössz eljössz ha nem, nem. Nekem mindegy.

Aláírás: Mercutio "

Miután Végig olvastam a levelet sóhajtottam egy nagyot. Még egy levélben is mennyire egoista tud lenni. Leraktam a levelet és visszaültem az ágy szélére. Menjek? Vagy ne menjek? Le kéne tisztázni ezt a dolgot. De mivan ha Capulet megtudja? Akkor már tényleg semmi esélyem lemosni magamról ezt a mocskot. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem hogy elmegyek. Elmegyek, de csak azért hogy letisztázzam vele, hogy semmi sincs kettőnk között. Egy kicsit még rágódtam ezen, majd ismét kopogtattak, és ismét a Dajka szólt.
-A vacsora tálalva-mondta, majd hallottam ahogy sietől léptekkel eliszkol.
Vacsora? Hisz én csak a reggeliről maradtam le nem? Kinéztem az ablakon és már csak a nap utolsó sugarait láttam, amik rózsaszínné varázsolták az égbolt alját. Meglepődtem egy kicsit, hisz az ebéd is teljesen elmaradt a számomra. Egész nap nem ettem és észre se vettem. Felkeltem ágyam széléről, majd lesimítottam a ruhámon lévő ráncokat. Elindultam lefelé. Egy kicsit félve, de az ebédlőbe léptem és leültem helyemre. Az egész család szúrós szemmel mért végig. Nem ettem sokat, csak pár falatot, és gyorsan visszaiparkodtam szobámba. Felvettem egy csukját, felvettem kapucniát majd az erkélyemen keresztül távoztam. A főtér felé vettem az irányt, sietős léptekkel. Már a távolban láttam a szökőkutat, és mellette egy még alig kivehető alakot. Biztos Mercutio az. Amint odaértem az alak rám nézett. Az utcalámpák halvány pislogása megvilágították vörös haját. Igen, már biztos hogy Mercutio. Amint észrevett mosolygott egyet pimaszul, majd közelebb jött.
-Mit akarsz? - tértem a lényegre.
-Ooo hát neked is szia drága Tia.
-Bökd már ki könyörgöm-forgattam meg szemeim.
-Hát nem olvastad a levelet? Téged. - magasodott fölém. Elképesztően ijesztő volt. Szájára egy félmosoly ült. Én elkezdtem hátrálni, de minden lépéssel amivel távolodtam, ő közelebb lépett. Körül néztem, hátha valaki követett. Ezt egy kicsit feltűnően tettem.
-Mégis kit keresel ennyire? - nézett körül ő is
-Csak azt nézem hogy nem e követtek..
-Mégis miért követtek volna?
-Hogy miért? - mély levegőt vettem majd gyönyörű kék szemeibe néztem-azért mert tudják hogy a bál után nálam voltál... És azt hiszik hogy történt valami, persze ezért nem hibáztatom őket...
Mercutio egy pillanatra lefagyott.
-Hogy mi?... Mégis hogy? - hallottam döbbenetet hangján.
-Úgy hogy Capuletné meglátott amikor a szobámba lopóztál...
Nevetésben tört ki. Egyeltalán nem értettem miért.
-Mégis mi olyan vicces? - kérdeztem
-Már azt hittem hogy komoly a baj-nevetett tovább
-Miért ez nem elég nagy baj?! A családom rohadtul pikkel rám, már azt is kinézem belőlük hogy kitagadnak.
-Hát ha ez megtörténik akkor jöhetsz hozzám-húzta ismét félmosolyra száját.
-Na még mit nem! - akadtam ki.-Hogy képzeled?!
Nem szólt semmit csak közelebb lépett, és derekamnál fogva húzott közel magához.
-Akkor végre csak az enyém lennél. Csak az enyém -Suttogta fülembe.
Teljesen kirázott a hideg, egy szót se tudtam szólni. Elhajolt fülemtől és a szemeimbe nézett. Tartottuk a szemkontaktust pár percig, majd hirtelen megcsókolt. Nem viszonoztam, próbáltam menekülni karjai közül. Elvált ajkaimtól majd ismét szemembe nézett.
-Szeretlek Tia-Mondta szemében vággyal.
-Én viszont egyeltalán nem szeretlek. - jelentettem ki.
Hirtelen elengedett, én hátráltam pár lépést. Csalódottság látszódott arcán.
-N-Nem szeretsz? - mondta csalódottan egy gyermek hangjához illő csalódottsággal.
Lassan már elkezdtem sajnálni.