Miért pont ő? (Mercutio ff.)/SZÜNETEL/

5. Rész

Lassan elvált ajkunk. Mélyen a szemembe nézett. Egy pár pillanat erejéig elvesztem kék szeme hatalmas tengerében, de hamar észbekaptam.
-Ezt nekünk nem szabad... Mármint... Nappal biztos nem.. - húzódtam egy kicsit hátrébb és lehajtottam fejem.
-Nem fogok úgy tenni mintha ezt nem tudnám. Csak.. Egyszerűen nem bírtam volna ki estig... - motyogta egy kissé elpirult arcal. Olyan édes amikor egy kicsit is elpirul. Olyan mint egy eszméletlen cuki eper, vörös hajjal, és magok nélkül.
Rámosolyogtam, és kicsit félve, óvatosan nyomtam puszit arcára. Ő ettől még jobban elpirult. Viszont látszott rajta hogy nem szeret zavarban lenni. Ezt még a vak is ki tudja olvasni szemeiből.
-Azért mégis meg kellett volna próbálnod... Ha Capulet észrevesz... Vagy ami mégrosszabb... Tybalt.. - be szerettem volna fejezni a mondtatom, de közbevágott.
-Ugyan már Tia. Állandóan ezt hajszolod, hogy mi van ha? Mi lesz ha? Nemhogy élveznéd a pillanatot... Szerintem megtaláltam benned az első dolgot ami nem tetszik - egy apró mosoly ült szájára. Fel néztem rá. Lehet igaza van. Tényleg túl sokat aggódom Capulet és Tybalt miatt. Pedig lehet Capulettől nincs is sok félnivalóm... Tybalttól viszont annál inkább. Ha megtudja, lehet Mercutionak annyi. De csak lehet.
-Lehet... Lehet igazad van. De mégis számolni kell minden eshetőséggel. És óvatosnak kell lennünk. Nagyon óvatosnak. Capulet még oké, de Tybalt. Azonnal kardélre hányna. - komolyodott el arcom. Sóhajtott és megforgatta szemeit. Közelebb lépett és óvatosan csípőmre helyezte kezeit. Fel néztem rá, ő pedig jó mélyen a szemembe nézett.
-Nem lesz semmi baj... Hidd el. Ha Tybalt meg is tudja, nem tehet igazából semmit. Vagyis ha egy kicsit is szeret téged. - mondta nyugodt hangon. Olyan jó volt hallani. Hangja hallatán egy kicsit én is megnyugodtam.
-De ha... - kezdtem mondandómba, de ő ajkaimra tapadt ismét. Pár perc múlva elvált és egy apró mosoly ült arcán.
-Megmondtam hogy nem lesz semmi baj. Túlértékeled Tybaltot velem szemben. Szóval inkább ne agyalj, élvezd ezt a kis időt-mosolygott
-Kis időt? - néztem rá kérdőn.
-Ha nem sietek vissza, Rómeóék keresni kezdenek. Ha véletlenül is veled látnak, ugrik a titoktartás nemde?
Szóval tényleg komolyan veszi.
-D-De meglehet-mosolygok rá.
-Akkor most jobb ha megyek. Este még visszatérek hozzád, Tia - egy puszit nyomott homlokomra, és kiiszkolt. Ez a homlokpuszi eszméletlen jól esett tőle. Melegséggel és törődéssel töltött el. Széles mosoly ült arcomon, akaratomon kívül. Csak néztem abba az irányba, amerre ő ment, és mosolyogtam. Ezt a meghitt pillanatot Tybalt kopogása zavarta meg. Gyorsan az ajtóhoz rohantam és kinyitottam neki. A mosoly ettől még mindig nem tűnt el.
-Jéé de boldog valaki! - mondta meglepett, de mégis unott hangon.
-Igen bizony... És fogalmam sincs hogy miért. Te viszont miért vagy itt? - néztem fel rá.
-Beszélni szeretnék veled. Tudok mindent rólad és Mercutioról. - komolyodott el arca.
-Ho-hogy mi? - néztem rá kikerekedett szemekkel
-Most miért nézel így rám? Mindenki tudja hogy a bál estéjén összefeküdtetek. Azt ne mond hogy megleptelek. - nézett le rám. Egy kissebb kő esett le szívemről. Hirtelen már megijedtem hogy tud a mostani dolgunkról.
-Nos... Nem történt semmi.. Tényleg... Elaludt.. Mielőtt megtörtént volna..
-Ne kamuzzd nekem is ezt... Mond el az igazat
-Ez az igazság! Tényleg bealudt.. Talán a sok bor hatására vagy nem tudom... De ez történt... - hajtottam le fejem.
-Nézz a szemeimbe - emelte fel államnál fogva fejem- Tényleg így volt? Tényleg az igazságot mondod, és nem kamuzol?
Aprót bólintottam. Csak nem hisz nekem? Meglepő... Ő lenne az első. De igazából nem nagyon hibáztatom Capuletéket se hogy nem hisznek szavaimnak. Belegondolva tényleg hihetetlen... Hogy Mercutio felvisz egy lányt a szobájába, és bealszik.
-Jó... Hiszek neked - engedte el állam, és kihúzta magát - De nem akarlak többet a Marionettecske közelében látni. Megértetted? - nézett komoly arcal szemeimbe.
-I-Igen.... Megértettem.
Fújtatott egyet majd kiviharzott.
Hogy soha többet? Nem mintha annyira akartam volna hogy egyszer észrevegye mi van köztem és Mercutio között... De így most még nagyobb veszélye van ennek az egésznek... Ha észrevesz azt ő úgy fogja venni, hogy megszegtem ígéretem. Csalódni fog bennem... És ezt minél jobban el szeretném kerülni. Sóhajtottam egyet, majd leültem az asztalomhoz. Elvettem az asztal széléről a könyvem, kinyitottam a könyvjelzőnél, és olvasni kezdtem. Nagyon belemerültem. Mondogattam magamnak hogy csak még egy oldal, csak még egy. De egyszerűen nem tudtam letenni, az események csak úgy sodortak magával, mint egy folyó erős áramlása egy kissebb ladikot. Figyelmem a könyvről egy kopogás terelte el, de nem az ajtóm felől. Az ablakomon kopogott valaki. Felpillantottam, és nem más mint Mercutio állt ott fülig érő mosollyal. Már sötét volt, szóval idő közben beesteledett. Annak tudatában voltam, hogy nagyon belemélyültem a könyv világába, de azt észre sem vettem hogy közben a nap nyugovóra tért. Felkeltem asztalomtól és kinyitottam az ablakom, Mercutio pedig szinte azonnal behuppant szobámba. Mosolya egyeltalán nem tűnt el, viszont azt láttam hogy valamit rejteget háta mögött.
-Mit rejtegetsz ennyire? - néztem kérdőn, mosolyogva.
Arcán lévő mosoly még nagyobb lett. Egy kicsit mocorgott, majd elővette háta mögül kezét. Egy doboz volt kezében, amit felém nyújtott.
-Ez a tiéd - mondta. Hallatszódott az izgatottság hangjában. Kicsit félve elvettem a dobozt, és felnyitottam. Egy gyönyörű gyöngysor volt benne. Ledöbbenve néztem. Felpillantottam Mercutiora, aki csillogó szemekkel nézte reakciómat.
-Ezt... Nekem vetted? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
-Ki másnak? Ugye tetszik? - mondta kicsit félve.
-Hogy tetszik-e? IMÁDOM - ugrottam nyakába. Átölelt, és arcon puszilt. Egy kicsit eltávolodott, elvette tőlem a dobozt és kivette a gyöngysort. Hátam mögé lépett, feltette és visszalépett élem.
-Gyönyörűen áll - mondta mosolyogva. - Ígérd meg hogy soha, de soha nem veszed le
-Megígérem - nyomtam puszit szájára. Nagyon boldog voltam. Még nem nagyon költött rám egy fiú sem. Eszméletlenül jól esett. Örömömből egy kopogás zökkentett ki, de most az ajtó felől.
-Tia ott vagy? Ki van veled? - Mondta Tybalt egész nyugodt hangon.
-Itt vagyok igen! És.. Senki nincs itt velem! - szóltam ki egy kicsit félve.
-Ugyan már. Hallottam hogy valakivel beszélgetsz. És valamiért elég ismerős a hangja
Egy kicsit megfagyott bennem a vér.