Így lettünk mi

8. fejezet

„Kezdetben még szabad a szívünk - mi sem természetesebb, mint hogy egyik személyt jobban kedveljük a másiknál; de igazán beleszeretni valakibe, minden bátorítás nélkül: ehhez kevés embernek van mersze."
/Jane Austen/

§R§

Remus felkelt, órákra ment, tanult, aztán kezdte az egészet elölről. Hetek teltek el, és ő arra eszmélt, hogy nem tudja felidézni, melyik nap mit csinált, képtelen volt megkülönböztetni egyiket a másiktól.

April nem kereste őt többet. Úgy tettek, mintha nem történt volna semmi, és buzgón kerülték egymást. Ez rendben volt így. Egy röpke másodpercig, egy pillanatig tényleg elhitte, hogy neki is jár a boldog vég, Sirius vallomása azonban magához térítette. A jobb keze még mindig sajgott kicsit ott, ahol találkozott barátja járomcsontjával. Azonnal megbánta tettét, és rögtön bocsánatot is kért, ráadásul Sirius – rá egyáltalán nem jellemző módon – egyetlen szóval sem fejezte ki szemrehányását, mégis rémesen érezte magát miatta. Egy kezén meg tudta számlálni, hányszor keveredett egyáltalán párbajba roxfortos évei során, olyan még sosem történt, hogy valakit megütött volna. Sirius pedig nem valaki volt, hanem az egyik legjobb, és legrégibb barátja.

- Szerintem ebben semmi furcsa nincs – vigyorgott Lily alig palástolva jókedvét, amikor kelletlenül elismerte előtte, hogy a Sirius arcán éktelenkedő folt tőle származik. – Mindenki fel akarja képelni Blacket, bár nem mindenkinek akad rá ilyen jó indoka.
- Nagyon vicces – morogta. Épp a harmadik számú üvegházban szüretelték Bimba egyik kedvenc növényét, a haragos egrest. – Te is tudod, hogy nem érdemelte meg.
- Talán ezért nem – vonta meg a vállát a lány. – Akkor is ráfért már.
- Ha már az oktalan bűnhődésnél tartunk, meddig tervezed kínozni Jamest?
- Nem kínzom, szakítottunk – jelentette ki Lily, színtelen hangneme éles kontrasztot alkotott eddigi hangulatával. Sztoikus nyugalommal csiklandozta meg a soron következő bokrot, mire az a magasba emelte szúrós hajtásait, így Remus hozzáférhetett az alatta megbúvó terméshez.
- Tudom, hogy nem vagy oda a kviddicsért – kezdte –, de közeledik a Hollóhát-Griffendél meccs, és Ágas... Nos, tudod, hogy nincs túl jól. Ha addigra kibékülnétek... Aú!

Méltatlankodva kapta el a kezét: ahol a hajtások apró tüskéi a bőréhez értek, máris kirajzolódott néhány égővörös kiütés. Lily nyilván idő előtt abbahagyta a csiklandozást, az egres pedig észrevette, hogy meglopják.

- Hoppá, bocsánat – mondta, tekintete azonban arról árulkodott, cseppet sem sajnálja. – A döntésem, ahogy már ezerszer elmondtam, végleges, a kviddicsre pedig magasról teszek.
- Nem teljesen értelek – nyögte egyre jobban sajgó ujjait rázogatva. – James csak meg akart védeni.
- James csak birtokolni akart engem, mivel ezek szerint nem tart képesnek rá, hogy megvédjem magam.
- Szerintem félreérted a helyzetet, Lily. Gondolj bele, mit csináltál volna, ha James elmondja neked, hogy Piton tudod mi.
- Megpróbáltam volna jobb belátásra téríteni, akkor még talán nem lett volna késő – vágta rá a lány.
- Ahogy mondod – helyeselt. – Rohantál volna hozzá, nem törődve a saját biztonságoddal, meg akartad volna menteni, ahogy mindenkit meg akarsz. James ismer téged, tudta ezt.
- Ezért úgy döntött, inkább teljesen hülyének néz, és megfenyegeti az egyik legjobb barátomat, engem pedig kihagy a döntésből.
- Nem mondom, hogy jó döntést hozott – ingatta a fejét. – De próbáld meg magad a helyébe képzelni. Te mit tettél volna? Hagyod, hogy akit szeretsz, veszélybe sodorja magát, vagy megpróbálod elszigetelni őt a veszély forrásától?
- Piton a barátom volt – mondta Lily, de a hangja immár kevésbé magabiztosan csengett.
- Fel is adhatta volna Dumbledore-nál, és akkor azonnal kicsapják, de nem tette. James megveti Pitont, szerinte megérdemelte volna ezt a sorsot, de szem előtt tartotta, hogy neked fontos.

Lily hosszú ideig nem válaszolt, és amikor újra megszólalt, a haragos egresről kezdett beszélni, így Remus annyiban hagyta a dolgot, de látta, hogy a lány elgondolkodik a hallottakon. Bízott benne, hogy csak türelmesen kell várniuk, míg Lilyben megérik a megbocsájtás, de reményei, miszerint ez még a nagy nap előtt megtörténik, csalárdnak bizonyultak.
A lány ugyan megjelent a Nagyteremben a meccs reggelén, ám miután befejezte a pirítósát, a pálya helyett a Griffendél-torony felé indult, kellően színpadiasan ahhoz, hogy egyértelművé tegye, nem fogja tiszteletét tenni a mérkőzésen.

- Haver, te vagy a csapatkapitány – emlékeztette Sirius Jamest, aki tányérján egy adag érintetlen rántottával bámult a távozó lány után. – Kapd össze magad!
- Felöltöztem – mutatott rezignáltan kviddicstalárjára az említett.
- Ennél azért többre lesz szükség – szúrta közbe Peter aggodalmasan.
- Sima meccs, ne aggódjatok – legyintett James félig a többieket, félig magát győzködve.

Nem lett igaza. Pocsékabbul játszott, mint valaha: hiába a csapat stabil teljesítménye, a Hollóhát fogója még azelőtt elkapta a cikeszt, hogy James egyáltalán a közelébe került volna. Miután a játékosok földet értek, és néhányan vigasztalóan meglapogatták Ágas hátát, Remus figyelte, ahogy barátja lógó orral az öltözőbe indul. A kastély felé pislogott, mintha várná, hogy valaki mégis ellátogat a meccsre, aminek már egyébként is vége volt. Különösen kegyetlennek találta ezt a húzást Lilytől, ugyanakkor már számára sem volt meglepő, hogy a lányok tényleg bármire képesek, ha szerelemről van szó.

Lily a szakítás óta következetesen levegőnek nézte Jamest, és hiába próbálták többen is meggyőzni, makacsul kitartott a döntése mellett. Remus szeretett volna beszélni Aprillel a dologról, de jelen körülmények között erre sem kínálkozott lehetőség.

Miközben Peter társaságában a kastély felé tartott, a néhány méterrel előttük haladó lányt figyelte. April és Mary eljöttek megnézni a meccset, és most, kiélvezve a kora márciusi napfényt, ráérősen sétáltak vissza. April sárga kabátot viselt, ami azt jelentette, hivatalosan is megérkezett a tavasz. Fejét rázva nevetett valamin, amit Mary mondott, sötétbarna tincsei vidáman röpködtek az arca körül.

Ha nem lett volna hidegháború, most valószínűleg együtt teszik meg ezt az utat, a dupla belső konfliktus azonban meglehetősen szétzilálta a társaságot. Nem hitte, hogy így ér véget az utolsó roxfortos évük: ő és April mérföldekre eltávolodva, Siriusszal udvariasan kerülgetik egymást, James letargiában, Lily pedig dühösebb, mint valaha. Jamesnek igaza lett: a február első péntekjére eső buli talán valóban búcsúbuli volt.

A helyzet kínosságát fokozta, hogy korábban gyanútlanul elvállalták az évkönyv összeállítását. A tennivalókat már gondosan szétosztották: James és Lily feladata az volt, hogy minden hetedévesről portrét készítsenek, Siriusnak pillanatképeket kellett csinálnia, April és ő pedig a beosztásért feleltek, ugyanis hamar kiderült, hogy a hetedévesek egyáltalán nem érnek rá ilyesmivel foglalkozni, és egyébként sem lehet őket csak úgy akármikor lefényképezni. McGalagony talán abban bízott, hogy a vizsgákra való készülés és az évkönyv elég elfoglaltságot biztosít a Tekergőknek ahhoz, hogy ne keverjenek bajt.
Lily természetesen nem volt hajlandó Jamesszel közösen dolgozni, így helyet cseréltek Aprillel. Remus próbálta megfejteni, mit is érez ezzel kapcsolatban, de nem jutott dűlőre. Egyszerre volt csalódott és megkönnyebbült.
A beosztás ellenére kénytelenek voltak legalább egy előzetes megbeszélést tartani, egyrészt mert McGalagony nyomatékosan megkérte őket, másrészt mert Remusnak voltak kétségei a csapat hatékonyságát illetően, és pontosan tudta, kit vonnak majd felelősségre, ha nem készülnek el időben.

Egy üres teremben gyűltek össze a meccset követő második nap délutánján. Kivételesen ők hárman érkeztek időben, és a lányok késtek, ami merőben szokatlannak számított. Mikor végre befutottak sem lett jobb a helyzet. Lily nem nézett Jamesre, James révetegen bámulta Lilyt, April kerülte Sirius tekintetét, csakúgy, mint az övét.
Remus egyszerűen csak szeretett volna senkire sem nézni, de sajnos nem akadt jelentkező a szóvivő szerepére, így kénytelen volt magára vállalni a feladatot.

- Oké, tehát Lily és én elkészítettük a beosztást. A jövő pénteken lesz az első alkalom, itt látjátok a névsort – nyújtott át Jamesnek és Aprilnek egy-egy példányt. Ahogy a lány a listáért nyúlt, egy pillanatra összeért a kezük, mire Remus idejekorán elengedte a pergament. Mindannyian követték a szemükkel, ahogy lassan földet ért.

Lily néhány másodperc késéssel felkapta, majd barátnője kezébe nyomta, aztán türelmetlenül dobolni kezdett ujjaival a padon, amin addig támaszkodott. April enyhén elpirult, és az ő arca is égett, zavarában megköszörülte a torkát, mire mindenki ránézett, nyilván azt hitték, folytatni akarja a beszámolót, azonban hirtelen elfelejtette, mit is akart mondani. Máskor Lily magához ragadta volna az irányítást, most azonban úgy tűnt, nincs kedve még csak beszélni sem James előtt. Végül Siriushoz fordult, aki tőlük kicsit távolabb foglalt helyet, és feltette neki az egyetlen kérdést, ami eszébe jutott:
- Tapmancs, te hogy állsz a pillanatképekkel?
Barátja abbahagyta a szokásos hintázást, amit idestova hét éve művelt minden egyes tanórán – McGalagony jóslata ellenére anélkül, hogy akár egyetlen egyszer hanyatt esett volna –, és feléjük fordult. Az arcán ott virított az immár sárgás színben pompázó véraláfutás, ám nem ez volt a legkülönösebb rajta. Remus csak most vette észre, milyen bosszús képet vág.
- Pazarul, szerintem most azonnal lövök egyet rólatok – fintorgott. – Tükrözni fogják ezt a fergeteges tanévet.
- Van valami problémád, Black? – sziszegte Lily.
Pontosan ettől tartott. Lily már érkezésükkor úgy festett, mint aki bármelyik percben felrobbanhat, és Sirius megjegyzései máskor is érzékenyen érintették.
- Problémám? Dehogy. Minden szuper, te is láthatod, ha csak körülnézel a teremben.
- Ehhez semmi kedvem – pattant fel Lily.
- Nem lehetne, hogy... – kezdte Remus Siriusra pillantva, de az a szavába vágott.
- Látnotok kéne magatokat kívülről – tárta szét a kezeit, majd a meghökkent Jamesre mutatott: – Megmondom, mi van. Ti ketten nyilvánvalóan újra össze fogtok jönni.
Lily némán hápogott, az arca lángvörösre gyúlt, látszólag annyira meglepte a kirohanás, hogy hirtelen nem tudta eldönteni, megátkozza a fiút, vagy puszta kézzel fojtsa meg. Sirius most a lányra irányította a tekintetét, úgy folytatta:
- Miért teszel úgy hetek óta, mintha a világon sem lenne ez a szerencsétlen, ha már egyáltalán nem érdekel, mi? – Remus döbbenten bámulta a tajtékzó Siriust, még soha nem látta ilyennek, azonban barátja még koránt sem végzett. – És ti ketten – fordult feléjük – mi a szentséges szalamandrát műveltek? April rég tudja, hogy vérfarkas vagy, Holdsáp, és arra vár, hogy te magad mondd el neki! – James felpattant a padról, amin addig támaszkodott, és már nyitotta volna a száját, de Sirius megelőzte. – Nekem pedig semmi kedvem elvinni a balhét azért, mert képtelenek vagytok feldolgozni, hogy egymásba estetek!
- Tapmancs – nyögte James elkerekedett szemekkel, kihasználva a hirtelen támadt csendet.
Remus April arcára pillantott, de az kifürkészhetetlen volt, mint mindig.
- Szívesen mindenkinek – mondta Sirius gunyorosan, majd az ajtó felé indult, négy szempár döbbent tekintete kísérte. – Egyébként, ha valakit érdekelne – fordult vissza az ajtóból –, az anyám kitagadott. Kösz, hogy kérdeztétek, milyen volt a karácsony.