Így lettünk mi

Epilógus

– Mindjárt itt vannak – pánikolt Lily. – Te jó ég, miért csináltuk ezt?!
– Hogyhogy miért? És mit csináltunk? – értetlenkedett.
– Szilveszteri bulit rendezünk, miközben van egy fél éves csecsemőnk – méltatlankodott a lány. – Miért nem April és Remus rendezi?! Nekik nincs gyerekük, sokkal inkább ráérnének kaszinótojást készíteni.
– April és Holdsáp lakása túl kicsi ahhoz, hogy mindannyian elférjünk benne – kezdte nyugodtan James, miközben magához vonta tajtékzó feleségét. Lily egy pillanatig tiltakozott, aztán megadóan belesimult a karjaiba. – Egyébként pedig azért érnek ide mindjárt, hogy segítsenek előkészülni nekünk, legalábbis ez volt a terv, amíg neki nem álltál három órával ezelőtt főzni. Ők csak a barátaink, miattunk jönnek, a tökéletes vacsora egy cseppet sem érdekli őket.
Ebben a pillanatban megszólalt a csengő, mire a másik szobából nyomban gyereksírás hallatszott.
– Én felveszem Harryt, te pedig beengeded őket, oké? – osztotta ki a feladatokat. Lily bólintott, majd az ajtóhoz lépett, és szélesre tárta azt.

Amikor James visszaért a gyerekszobából a könnyektől maszatos arcú Harryvel a karjában, Lily épp megölelte Remust. Barátja sápadt volt, és egy kicsivel soványabb, mint amikor utoljára látta, de pillanatnyilag igazán boldognak – és büszkének – tűnt Aprillel az oldalán.

– Valaki délutáni alvással készült az esti mulatságra – mondta a lány, majd széles mosollyal az arcán átnyújtotta Lilynek a kezében tartott salátástálat, hogy aztán átvehesse Harryt.
– Jól néztek ki – ujjongott Lily. James előre tudta, hogy kétségei csak addig tartanak majd ki, amíg barátaik be nem futnak, láthatóan már el is feledkezett róluk. – Azt hittem, Peter is veletek jön.
– Féregfark az utolsó pillanatban visszamondta – hangzott a válasz. James figyelmét nem kerülte el az aggódó pillantás, amit April és Remus váltottak. – Nem érzi jól magát. Sajnálja, és mindenkit üdvözöl.

Lilyre nézett, aki láthatóan elszontyolodott a hírtől, mostanában erősen ingadozott a hangulata. Hosszú ideje nem aludták ki magukat, és bár az elmúlt hónapokban ők ketten jobbára csak „veszélytelen" akciókban vettek részt Harry miatt, túlságosan is tisztában voltak vele, hogy a Rend szénája rosszul áll.

– Mondom a menetrendet – kezdte April. Bár úgy tett, mintha Harryhez beszélne, James sejtette, hogy szavai valójában Lilynek szólnak. – Mi most felmegyünk az emeletre, megcsináljuk a sminkünket és felöltözünk.

James Aprilre nézett, aki combközépig érő sötétkék ruhát viselt, azt a fajtát, ami cseppet sem feltűnő, mégis nagyon csinos, és amennyire meg tudta állapítani, smink is volt rajta. Ebből kikövetkeztette, hogy a királyi többes kizárólag Lilyre vonatkozik, akinek még nem volt ideje ilyesmivel törődni.

– A fiúk pedig a konyhába mennek – tette hozzá vidáman a lány, miközben átadta Harryt Remusnak, aki kissé lámpalázasan nyúlt érte, majd bizonytalanul rázogatni kezdte –, és miközben nekilátnak az ivásnak, figyelnek, hogy ne égjen szénné az, aminek ilyen isteni illata van.
Miután eltűntek a lépcsőfordulóban, James Remushoz fordult, aki immár kevésbé rémülten fogta elsőszülött fiát.
– Gyere, üljünk le a konyhában.
– Tapmancs mikor jön? – kérdezte barátja, miközben elfogadta a James által kihúzott széket.
– Merlin a megmondhatója.
– És hoz valakit...?
– Annak is. – Nevettek, James elővett két poharat, és mindkettőjüknek töltött egy kevés bort.
– Semmit sem változott – vélekedett Remus. Harrynek tetszett a csillogó pohár, apró kezeivel felé nyúlt, ahogy barátja a szájához emelte. – Mindenesetre April még mindig nem tett le róla, hogy összehozza őket Maryvel.
– Nem hiszem, hogy valaha is megkomolyodik annyira, most még biztosan nem. Mutatta a motorját? – vigyorgott.
– Életveszélyes – bólogatott Remus, de az ő tekintete is inkább elismerő volt, mint feddő. – Szerintem unatkozik. És amikor Tapmancs unatkozik...
– Annak sosincs jó vége, tudom – fejezte be az évek alatt szállóigévé érett mondatot.
Ebben a pillanatban ismét felberregett a csengő. James sietve beengedte a meglehetősen izgatott Maryt, aki először a konyhába rohant, hogy puszikkal halmozza el Harryt, majd mindkettőjüket megölelte, végül eliramodott az emelet felé.
– Ha jól meggondolom, ő sem változott sokat – nevetett, miközben igyekezett letörölni a rúzsfoltokat elsőszülött fiának arcáról.

Remus elgondolkodva az emelet felé pillantott, aztán hosszú ujjaival szórakozottan dobolni kezdett az asztalon.

– Veletek mi újság? Történt valami, mióta utoljára beszéltünk? – érdeklődött James, miközben újra helyet foglalt barátja mellett.
– Még nem – felelte Remus titokzatosan, majd rövid szünet után hozzátette: – Eredetileg ma estére terveztem, de most már örülök, hogy letettem róla, így, hogy Féregfark nem jött. Nem hiányzik neki, hogy úgy érezze, kihagyjuk valamiből.
– Mit terveztél? – pislogott értetlenül, ám a következő pillanatban egyből rá is döbbent, miről van szó. – Nem mondod komolyan?!
– Ne ordíts, kérlek, már így is gyanakszik – pisszegte le barátja szemrehányóan.
– Ami azt illeti, épp itt az ideje, Lily évezredek óta azzal nyaggat, hogy nyaggassalak téged vele...
– Nem is nyaggattál – csodálkozott Remus. – Lily sem, ez meg hogy lehet?
– April megtiltotta neki – vonta meg a vállát. – Én pedig nem akartam felesleges nyomást gyakorolni rád.
– Milyen belátó felnőtt lettél – hümmögött barátja.
– Sejtem, milyen háborúk dúlnak a fejedben, Holdsáp, nem akartam még én is bekavarni.
– Nos igen, őszintén szólva várni akartam, amíg egy kicsit biztosabbá válik az anyagi helyzetünk... Fogalmam sincs, mi lesz két vagy akár egy év múlva, és ez rohadtul zavar.
– Háború van, ki tudja, meddig – mutatott rá. – Semmi sem biztos, arra ne várjatok.
– Meg hát, tudod, vannak más kétségeim is – bökte ki kelletlenül barátja.
– Miféle kétségek?
– April akar gyerekeket – mondta szomorúan.
– Te talán nem? – kérdezte, bár sejtette, milyen választ fog kapni.
– Tudod, hogy nálam nem úgy mennek a dolgok – hangzott a válasz.
– A pénz miatt aggódsz? – James mindig kellemetlenül érezte magát, ha szóba került a téma. Míg ő tehetős családból származott, és a szülei mindig támogatták, Remus nem számíthatott ilyen segítségre, ráadásul épp az előző hónapban bocsátották el leépítésre hivatkozva, miután vérfarkassága kitudódott a Minisztériumban. Bár senki sem mondta ki konkrétan, hogy ezért kell mennie, James tudta, hogy a munkájára nem lehet panasz, mindenki számára egyértelmű volt a helyzet. April a Reggeli Prófétánál dolgozott, és egyelőre nem keresett túl sokat, Remusnak hamar új állás után kellett néznie, hogy egyáltalán ketten elboldoguljanak.
Barátja gondterhelten bólintott, majd kelletlenül hozzátette:
– Amiatt is.
– Ugye tudod, hogy bármikor kérhetsz kölcsön, felőlem vissza is fizetheted, ha ragaszkodsz hozzá.
– Ettől most sokkal jobban érzem magam – mondta lesújtó pillantást vetve rá.
– Nekem megérné, Lily végre békén hagyna – vigyorgott.
– Meglátjuk, mi lesz. A következő havi lakbér egy az egyben ráment a gyűrűre, de tudod hogy megy ez... Szeretném, ha boldog lenne, és azt hiszem, ez boldoggá tenné.
– Talán jobban is megy majd közönség nélkül, nem vall rátok. Bár Lily biztosan csalódott lesz, ha elmondom neki, mára tervezted. Csak miután megtörtént, nyugi – emelte fel védekezően a kezét Remus elkerekedő szemeinek láttán. – Tisztában vagyok a feleségem titoktartási képességeivel.

Mielőtt barátja felelhetett volna, kicsapódott a bejárati ajtó, és rövidesen megjelent a konyhában Sirius, fekete bőrdzsekiben, hozzá illő bakancsban, arcán széles vigyorral. Ők ketten unalmas öregúrnak tűntek mellette konszolidált ingjeikben.

– Hogy bízhattad erre a vadállatra a keresztfiamat? – förmedt rá Jamesre köszönés helyett tettetett rosszallással, majd magabiztos mozdulattal kivette a szemét forgató Remus kezéből Harryt.

Ekkor érkeztek meg a lányok az emeletről. Hosszas örömködés következett, mindenki megölelte Siriust, amennyire tudta a kezében tartott gyerektől, James azonban Lilyt figyelte. Hirtelen kiment a fejéből barátai tervezett eljegyzése. Néha még mindig elcsodálkozott rajta, mennyire szépnek találja, és hogy valóban az ő felesége, sőt, gyermekének anyja.
Egyszerű fehér ruhát viselt, hasonlót Apriléhez, és valamit csináltak a hajával is, talán hullámosabb lett, James nem volt túl jó az ilyesmiben, csak azt látta, hogy más, mint eddig, és hogy gyönyörű.
Mary oldalba bökte Aprilt, és mindketten vigyorogva rábámultak, rajtakapták.
A vacsora a szokásos módon telt. Sirius magához ragadta a szót, és hosszas beszámolót tartott a motorja felújítási munkálatairól, míg Lily rá nem förmedt, hogy ne beszéljen teliszájjal, és hagyjon másokat is szóhoz jutni. Kihasználva az alkalmat April érdeklődött Mary új állása felől a Szent Mungóban, majd rövid blokk következett a Főnix Rendjének ügyeiről, végül a háborúról. Bár lett volna miről beszélniük, ez a rész láthatóan kedvét szegte a társaságnak, így arra jutott, legjobb lesz, ha eltereli a figyelmüket.

– Menjünk át a nappaliba – indítványozta, miközben intett a pálcájával, mire a piszkos tányérok nyomban csinos stócba rendeződtek, és ellebegtek a mosogató felé.

Lily felszaladt az emeletre, hogy ránézzen Harryre, aki egy ideje édesdeden és zavartalanul aludt a disaudio bűbáj jótékony hatásának köszönhetően, ő pedig leszedte az asztalt, miközben elmélázva hallgatta Sirius viccelődésének átszűrődő zaját a nappaliból.

– Láttátok ezt a házias férfit odakint? Vajon hogyan tanította meg erre? – kérdezte olyan hangosan, hogy James biztosra vette, barátja azt akarja, hogy meghallja. A következő mondatnál gyanúja be is igazolódott. – Ágas, ha azt akarod, hogy kimentsünk Lily zsarnoksága alól, pislogással jelezz!
– Hé, ezt hallottam – hangzott Lily méltatlankodó hangja a lépcső felől. – Egyébként gyakorlás és jutalmazás kérdése az egész. Két nap, ennyi kellene, hogy megtörjelek, Sirius. Mind tudjuk, milyen jól idomítható vagy.

A többiek felnevettek, James elvigyorodott. Sirius és Lily egykori állandó torzsalkodása az évek alatt enyhe csipkelődéssé szelídült, ami mindig a régi szép időkre emlékeztette. A nappaliban hasonlóan szívmelengető látvány fogadta. Az egyébként tágas helyiség most egészen zsúfoltnak tűnt. Remus és April egy fotelen osztoztak, Sirius egymaga terpeszkedett el a kanapén, Lily karjait összefonva, harcra készen állt mellette. Mary az egyetlen szabadon maradt ülőalkalmatosságot, az öreg karosszéket foglalta el.

– Mintha csak újra a Roxfortban lennénk – szólt Mary elmélázva.
– Ha a Roxfortban lennénk, Lily ordibálna Siriusszal – szúrta közbe.
– Ne feledjük, hogy a hétből hat évben Lily veled is ugyanúgy ordított, James – jegyezte meg April derűsen.
– Azok voltak csak a szép idők – nevetett fel Sirius. – Gondoltad volna, hogy egy nap a fiad keresztapja leszek, Lily?
– Ismét jelzem, hogy én titeket akartalak – súgta Lily jól hallhatóan Aprilre pillantva. – James megzsarolt, de legközelebb ti jöttök.
– Egymagam is királyabb keresztszülő vagyok, mint ők ketten – vonta meg a vállát Sirius. – Majd Harry is megmondja, ha felnő.

Miközben a szópárbajt hallgatták, James tüzetesebben is szemügyre vette barátait. April Remus vállára hajtotta a fejét, barátja karja a lány dereka köré fonódott. Az ujjaik összekulcsolva, mintha csak így lehetnének biztosak benne, hogy nem sodródnak el egymástól. Lily időközben helyet követelt magának a kanapén, minek következtében Sirius kénytelen volt lerakni a lábát a szőnyegre, ahogy mindenki más, és most duzzogó arckifejezést öltött, de James tudta, csak a játék miatt csinálja. Mary pirosra rúzsozott ajkán mosollyal vizslatta őket, sőt, úgy látta, inkább Siriust figyeli. Tudta, hogy ők ketten néha összefutnak Londonban, de nem firtatta a részleteket, úgy gondolta, ha lesz miről tudni, valaki úgyis elpletykálja majd nekik. Maryből igazán csinos fiatal nő lett, a ruhája olyan színű volt, mint a rúzsa, göndör fekete haját elegáns csattal tűzte fel, jól néztek volna ki Siriusszal egymás mellett, de tartott tőle, hogy barátja még mindig nem gondolkodik ilyesmiben. Talán néhány év múlva, ha Mary megvárja.

– Ilyen öregek lennénk, hogy már csak a múlton tudunk anekdotázni? – figyelt fel Remus költői kérdésére.

Ezen mindannyian elgondolkodtak. James végignézett az arcukon, nem talált köztük olyat, amire ne rajzolt volna alig látható ráncokat az aggodalom. Túl hirtelen kellett felnőniük, az egyik pillanatban még nem volt nagyobb gondjuk a vizsgáknál, na meg a szerelmi ügyeiknél, a következőben pedig már a Rend oldalán harcoltak, miközben állást kerestek, költözködtek, és gyászolták eltűnt, vagy gyilkosság áldozatává vált barátaikat.

Mindezek ellenére a lényeg nem sokat változott – gondolta James. Talán Lily kevesebbszer ordít Siriusszal, Remus és April elnézőbbek önmagukkal, Marynek nincs annyi ideje romantikus irodalomra, és ő, James szívesen leszedi az asztalt vacsora után... Ám a Tekergők Térképe valahol Frics szobájában elzárva pihen, arra várva, hogy valaki megkaparintsa, olyasvalaki, aki igazán méltó rá. A köpeny is a Roxfortban, Dumbledore-nál, de nem is bánja túlzottan, hiszen úgysem sok hasznát venné a kastélyon kívül, legalábbis egyelőre. Ha eljön a nap, átadja a fiának, és a Tekergők története vele folytatódik... Hogyan is lehetne vége?

Ahogy minden más történet, ez is végtelen.

***

Kedveseim!

Ahogy 2020-nak, ennek a történetnek is vége. Réges-rég szerepelt a bakancslistámon, hogy írok valamit a Tekergőkről, kicsit hiányérzetem is támadt most, hogy vége. Hivatásos előolvasóm jelezte, hogy benne azért maradtak kérdések a sztorival kapcsolatban, például hogy miért szórta szét Sirius a lányok bugyijait a parkban, és hogy végül is kié volt a Mr. Dracys bugyi... Ki tudja, talán egyszer írok róla egy spin-off novellát. :D Ha nektek is van ilyen kérdésetek, kétségetek, írjátok meg, minden más észrevétellel együtt.

Remélem, jövőre is találkozunk.

Boldog Új Évet!

Mindannyiótokat ölel:

a roppant szentimentális Ginny949