Így lettünk mi

5. fejezet

Íme az ötödik fejezet , ahogy ígértem, szerdán. Még nem kívánok boldog karácsonyt, mert készülök egy kis meglepetéssel holnapra. ^^ Addig is jó olvasást és fellángoló kritikai kedvet kívánok nektek!

Ginny949

„A leggyötrőbb fájdalom: az önvád fájdalma."

/Jane Austen/

§S§

Sirius puhán földet ért a kviddicspálya hófoltokkal borított gyepén, majd senkire sem várva az öltözők felé indult. James és ő még soha nem voltak ilyen hosszú ideig fasírtban, és most láthatóan egyikük sem tudta, hogyan kezdeményezzen békülést. Jellemzően apróságokon kaptak össze, amik aztán maguktól megoldódtak, most azonban világossá vált, hogy erre hiába vár. Mégis... Bár bánta némely bűnét, túl büszke és változatlanul sértett volt ahhoz, hogy ő kérjen először bocsánatot.

A benne kavargó bosszantó érzések sem könnyítették meg a helyzetét.
Az elutasítottságot régi ismerősként üdvözölte: ha a lányokkal nem is, a családjában mindennaposnak számított az ilyesmi, most mégis nehezen tudott megbirkózni vele. Nem mintha örök szerelembe esett volna Aprillel. Csak annyi történt, hogy megkedvelte a lányt, amit különös, újszerű élménynek talált. Nem sokkal azután, hogy rájött, ami megtetszett neki, az April személyisége, konstatálta, hogy ez a valaha volt legkevésbé helyénvaló érzése. Utólag nem is értette, hogyan lehetett ilyen vak. Régóta ismeri Holdsápot, tudja, milyen marhaságokat képes kitalálni, csak hogy „megóvja magától" a körülötte lévőket. Hosszú évek kemény munkájába került, és még az animágiát is ki kellett tanulniuk hozzá, hogy Remus elhiggye, ők minden körülmények között a barátai. Vajon April ügyesebb lesz náluk, vagy épp ellenkezőleg, végül belebukik a feladatba?

Emellett ott volt még a jó öreg bűntudat is. Nehezére esett barátja szemébe nézni, tudva, hogy elhallgat előle valamit. Talán mások eltérően nyilatkoztak volna erről, de a hazugság nem volt az ő stílusa. A lányok utólag előszeretettel híresztelték, hogy Sirius ígéretekkel hitegette őket, ám ő soha nem állított valótlant egyiküknek sem, nem ígért semmi olyat, amiről tudta, nem fogja betartani. Talán időnként félrevezetően viselkedett, az igaz. Egyesek ezt megtévesztésnek nevezték volna, ám ő engedékeny volt önmagával szemben, legalábbis e téren. A barátai azonban más elbírálás alá estek.

Most, hogy már tudta, mit követett el, sokkal inkább értette James felháborodását, és duplán neheztelt rá, amiért nem igyekezett eléggé figyelmeztetni őt. Eszébe sem lett volna randira hívni egy olyan lányt, aki valamelyiküknek tetszik, ez afféle hallgatólagos megállapodás volt köztük. Csak az nem fért a fejébe, miért nem szólt neki senki más, miért nem förmedt rá Evans, vagy Peter, vagy...
Megtorpant, mire Olivia, a Griffendél egyik hajtója hátulról belé ütközött. Mert Remus megtiltotta nekik – csapott a homlokára.

- Hé, az ajtóban állsz – méltatlankodott a lány.

Félreállt, hogy utat engedjen a mögötte érkezőknek. Hát persze, hogy megtiltotta nekik.

Sirius olykor elfeledkezett barátai különbözőségeiről. Míg Jamesszel vagy Peterrel sosem kellett óvatoskodnia, Remus ritkán nyilvánította ki, mit szeretne, ő pedig nem volt túl ügyes a rejtett vágyak olvasásában. Elképzelte, mit csinált volna James, ha ő, Sirius randira hívja szíve hölgyét. Megátkozta volna, vagy nem vesződve a pálcával egyből bemos neki egyet. A képzeletbeli jelenet akaratlanul is mosolyt csalt az arcára. És mit tesz Remus ebben az esetben?
Mindent tagad, majd megtiltja a többieknek, hogy figyelmeztessék őt, mert nem akar kellemetlenséget okozni.

Hülyének érezte magát. Amíg szedelődzködtek, azon töprengett, vajon miért akarja April mindenáron titokban tartani azt az ártatlan kis csókot. Semmi visszafordíthatatlan vagy megbocsájthatatlan nem történt, amennyire ő meg tudta ítélni, de hát sosem értette túlzottan a lányok gondolkodását. Nem is ment volna bele az egyezségbe, ha April nem tűnik olyan rémültnek. Megsajnálta őt, és bár máskor óvakodott az ígéretektől, most mégis belement egy olyanba, amit nem szívesen tartott be. Jamesre pillantott, aki neki háttal állt, épp a cipőjét húzta.

Itt az idő – utasította magát gondolatban, és amikor barátja elhagyta az öltözőt, utána eredt.

Igyekezete azonban hiábavalónak bizonyult. Mire kilépett a januári szürkületbe, már csak James távolodó hátát látta. Nem volt egyedül, a jobbján ott lépkedett Evans, ujjaik egymásba fonódva, mintha összetartoznának.

Evans nem rajongott a kviddicsért, így az edzést – ahogy szinte soha – most sem nézte meg, de a végére kisétálhatott a pályához, csak hogy aztán visszakísérhesse Ágast a kastélyba. Barátja most valahogy magasabbnak tűnt, mint egyébként, talán a büszkeségtől, talán csak Evans mellett, nem tudta eldönteni. Nézte egyre zsugorodó alakjukat, és arra gondolt, Remusnak már megint igaza volt. Evans mostantól valóban az életük része lesz, akár tetszik neki, akár nem. A Tiltott Rengeteg fái hívogatóan, ismerősen hajladoztak a hűs szélben.

Alig egy hét lehetett hátra teliholdig.