Így lettünk mi

2. fejezet

„Egyetlen férfi sem ütközik meg azon, ha egy másik férfi szemet vet szerelme tárgyára. Egyedül a nő viselkedése képes ezt égető kínná változtatni."

/Jane Austen/

§A§

April egy marék gyömbért dobott az üstjébe, mikor észrevette, hogy Sirius őt nézi. Remushoz fordult, aki épp saját bájitala fölé hajolt, a felszálló gőz finoman lengette világosbarna tincseit.

- Miért bámul engem Sirius? – tette fel a magától értetődő kérdést.
- Tulajdonképpen miattam – válaszolta Remus kelletlenül, miközben April háta mögé nézett, ellenőrizve az állítás igazságtartalmát.
- Miattad? – April gyomra bukfencezett egyet, a következő mondatnál azonban ismét alábbhagyott a lelkesedése.
- Maradjon köztünk, de a fejébe vette, hogy bebizonyítja, okos lányokat is fel tud szedni.
- Milyen nemes cél – vigyorgott. – De mi köze ennek hozzád?
- Azt találtam mondani neki, hogy sosem állnál le vele. Az én hibám, tudom, hogy imádja a kihívásokat, ráadásul épp válságban van a kapcsolatuk Ágassal...
- Már miért lenne válságban a kapcsolatuk? – érdeklődött, és ismét hátrapislogott. Amikor a tekintetük találkozott, Sirius felhúzta a szemöldökét, és féloldalasan elmosolyodott. Közvetlenül mellette James kevergette a maga üstjét. – Úgy néznek ki, mint rendesen.
Remus hümmögött, mintha tűnődne, mennyit áruljon el, végül rövid szünet után belevágott:
- Csak azért mondom el, mert köze van hozzád. Nem lenne jó, ha Lily megtudná, így is elég feszült a hangulat.
- Hallgatok, mint a sír – ígérte. Remus kevert egyet a fortyogó bájitalon, mire ciklámenszínű sűrű pára borította be őket.
- Sirius nehezen viseli, hogy Lily és James együtt vannak – nyögte ki, mikor néhány másodperc legyezés után újra levegőhöz jutottak.
- Ez a nagy titok? – kérdezte csalódottan. Visszafordult a vágódeszkájához, hogy folytassa a százszorszépgyökér aprítását. – Ezt mindenki tudja. Majd túlteszi magát rajta.
- Duzzog, és amikor Tapmancs duzzog, annak mindig valami hatalmas balhé a vége. Csak mert unatkozik, és én hülye provokáltam, most mindent meg fog tenni, hogy a bűvkörébe vonjon téged.
- És ez miért is akkora probléma? – vonta fel a szemöldökét.
Remus hirtelen felnézett, egyenesen rá, meglepettnek tűnt.
- Nem probléma – mondta egész más hangszínben, mint ahogy eddig beszélt. – Mármint, nekem nem az, ha neked sem. Csak figyelmeztetni akartalak.
- Hát, köszi a figyelmeztetést – felelte. Visszafordult a gyökerekhez, amiket az imént már megfelelően széttrancsírozottnak ítélt, és újra aprítani kezdte őket, az eddiginél jóval nagyobb elánnal.

A feltétlenül szükséges „Ideadnád azt a kést?" vagy „Kéne még egy kis doxitojás." mondatokon kívül nem esett köztük több szó.
Ahogy mindig, Remus ezúttal is előbb elkészült, sietve leadta az apró fiolába töltött – tökéletes halványkék színben gomolygó – bájitalát, és mire ő is átadta a saját mintáját Lumpsluck professzornak, a fiú szép csendben kereket oldott.

Ők ketten már jó ideje barátok voltak, mostanában azonban megváltoztak a dolgok. April szórakozottan nekilátott, hogy a táskájába gyömöszölje bájitaltan könyvét, miközben azon tűnődött, hogy lehet, hogy minden esetben probléma nélkül tud fiúkkal kommunikálni, leszámítva azt az egyet, aki elvileg az egyik legjobb barátja. Remus reakciója persze nagyon is beszédes volt, és majdnem teljesen biztosra vette, hogy azt jelenti, amit gyanított – na jó, remélt –, hogy nem csak az ő baráti érzései kezdtek el átalakulni az utóbbi időben.
Ettől azonban mégsem lett bizakodóbb.
Nem azt akarta elérni, hogy Remus azt higgye, örül Sirius közeledésének, épp ellenkezőleg, azt szerette volna, ha a fiú eltűnődik, vajon miért vannak ezzel kapcsolatban ellenérzései. Ehelyett annyira zavarba hozta őt, hogy köszönés nélkül kirohant a teremből. Remek.

Ez a mozzanat azonban csak ízelítő volt az aznapi fordulatokból, az este újabb meglepetéseket tartogatott számára. Az ágyán feküdt, és egy keresztrejtvényt bámult már vagy fél órája, minden eredmény nélkül. Ez mindig megnyugtatta, és most sem történt másként, bár nem haladt túl jól. A rejtvényfejtés közös játékuk volt az édesanyjával, még azelőtt. A gyomra apróra zsugorodott, ha erre az emlékre gondolt, a rejtvények szeretete azonban megmaradt neki. Amikor a betűk szép sorjában bekerültek a helyükre, mindig biztonságérzet töltötte el, olyankor úgy tűnt, mintha ezt – a dolgok helyrerakását, a megnyugtató rendet – minden mással is meg tudná tenni. A szavak takaros oszlopokat, katonás sorokat alkottak, és mindez logikus egységbe állt össze. Minden mindennel összefüggött, és ami a legfontosabb: mindennek volt értelme.

Összerezzent, amikor nyílt az ajtó.

- Hát itt vagy – huppant le mellé Lily. Az arca kipirult, és enyhén lihegett, mintha futott volna. – Téged kereslek.
- Megtaláltál – tápászkodott fel. – Mi ez a nagy sietség?
- Nem fogod elhinni, mit mondott nekem az imént James.
- Hogy te vagy a leggyönyörűbb dolog, amit valaha látott? – vigyorgott. Lily lesújtó pillantással jutalmazta.
- Blackről van szó.
- Várj – érintette meg barátnője karját, majd mintha erősen összpontosítana, behunyta a szemét –, látok valamit! Sirius és én... Igen, kéz a kézben ugrálunk egy virágos mezőn.
- April – méltatlankodott Lily.
- Ne szakítsd meg a kapcsolatot – mondta tettetett szigorúsággal. – Várjunk csak? Igen, a gyermekét hordozom a szívem alatt. Fiú!
- Nagyon vicces. Szóval már tudsz róla?
- Mármint arról, hogy Sirius és én gyermeket fogunk nemzeni? – nyitotta ki a szemeit újra, megpróbálva komolyságot erőltetni magára. Bár kettejük állandó torzsalkodása gyakran bosszantotta, olykor azért örömét lelte Lily ugratásában, és ez épp egy ilyen alkalom volt.
- Hogy kiszemelt téged magának – tárta szét kezeit barátnője.
- Igen. Csak nem közölte veled is? Nem valami diszkrét ez a srác.
- Dehogy. James mesélte, hogy ma vacsoránál Remus és Black vitába keveredtek. Méghozzá rajtad.
- Vitába? – A hangja határozott szándéka ellenére majd egy oktávval magasabban csengett a szokásosnál.
- Remus próbálta lebeszélni rólad. – April elégedetten elmosolyodott. – Ezért Sirius megvádolta, hogy beléd van zúgva.
- Tényleg? És mit mondott erre ő?
- Szeretnéd tudni, mi? – somolygott Lily mindentudóan. April érezte, hogy az arcába szökik a vér. Ugyan Remus iránti érzéseiről nem beszéltek nyíltan, az utóbbi időben barátnői gyakran célozgattak rá.
- Csak úgy kérdezem – forgatta a szemét.
- Remus biztosította Blacket, hogy erről szó sincs, úgy tekint rád, mint a húgára és felőle azzal jársz, akivel csak akarsz, de mivel jó barátok vagytok, félt téged Black agymenéseitől.
- Aha – mondta szárazon. – Jó tudni.
- Kíváncsi vagy, mit gondol erről James?
- Mint a húgára – visszhangozta, elengedve a füle mellett a kérdést.
- Szerinte Remus nem őszinte.
- Miért mondana ilyet a barátainak, ha nem gondolná komolyan?
- Mert szégyenlős? – próbálkozott Lily.
- Nos, hát akkor legalább tudom, hányadán állunk – csapta le kissé túl hevesen a rejtvényújságot. – Azzal járok, akivel csak akarok.

Lily rémülten nézett rá, pedig még nem is tudta, mi következik.