LIMITLESS

:: 𝟮𝗡𝗗 - a testvérpár

A tágas lakásba nem túl sok fény áramlik be. Minden redőny szinte le van húzva, s ebben a különös félhomályban ráadásul a rendetlenség is hatalmas. Johnny és Ten együtt élnek itt már egy jó ideje, s egyikőjük sem igazán szeret pakolni, ami bőven meg is látszik, pláne a nappalin. A barna szövetkanapén gyűrötten hever egy ㅡ talán karácsonyi mintázatú ㅡ pléd, míg az előtte lévő, üveglapú dohányzóasztalon koszos tányérok tornyosulnak, már ki tudja, milyen hosszú ideje. Emellett szinte bármi fellelhető a helyiségben, kezdve szennyessel, különféle papírfecnikkel ㅡ amiken elvileg eszméletlenül fontos, de amúgy teljességgel lényegtelen információk vannak ㅡ, indokolatlan fülhallgatókkal és telefontöltőkkel ㅡ melyek pesze, ha kellenek, folyton elszublimálnak ㅡ, na meg minden felesleges kacattal. A tv polcán ujjnyi por hever, a szekrényen a növények elszáradni kezdenek vízhiányban, s mindemellett az eredetileg hófehér szőnyegen is jókora kávéfolt ékeskedik.

Határozottan ez a ház legrumlisabb része, ugyanis itt múlatják idejük nagy részét. A hosszú és ugyanakkor szőke tincseket birtokló illető éppen a kanapét foglalja el, miközben egy reggelit fogyaszt el dél tájékán, s az idillbe éppen bele készül rondítani Ten, aki fáradtan csoszog ki szobájából, és jókora ásítása elnyomja a televízióból szóló, női hangot.

- Azt hittem, sosem kelsz már fel - jegyzi meg a szőke, mire a thai csak bemutat neki, aztán indul is a konyhába ㅡ mely egybe van nyitva a tágas nappalival ㅡ, hogy kávét főzzön le magának. - Hozz már nekem is!

- Vigyél magadnak - mogorván motyogja a fiatalabb, miközben nagyokat pislogva támaszkodik tenyereivel a pulton, majd pedig, mikor elkészült a fekete nedű, fogja a cukrot, és jókora mennyiséget beleszór.

- Hogy lehet így elrontani a kávét? - sokadjára is elszörnyed Johnny ezen a tetten. Tisztában van azzal, hogy testvére mennyire édesen issza az eredetileg kesernyés italt, de elfogadni képtelen. Vagyis, nem is elfogadni, hanem felfogni, hogy az úgy a másiknak ízlik. Emlékszik, egyszer megkóstolta, de valami borzasztóan émelyítő volt, és soha többé nem kívánja megtapasztalni, hiszen mintha egész napra elülte volna gyomrát, s egyszerűen képtelen volt elvonatkoztatni a cukor tömény ízétől. Már a gondolatra rosszul lesz szinte, és elhúzza a száját.

- Nem tudom, miről beszélsz - felel pimaszul a fiatalabb testvér, majd jókorát kortyol a kávéjából, miközben felül a pultra, ám valami ételmaradékba belenyúl eközben, s undorodva törli azt melegítőnadrágjába. - Baszki, takarítani kéne.

- Kéne.

- Nem fogsz, igaz? - sóhajt fel gondterhelten a kisebb, ám válaszra tulajdonképpen nem is számít. Tudja, hogy a másik tőle várja a takarítást, azonban Ten úgy véli, ingyen nincsen semmi sem. - Ára van annak, hogy én eltűntessem ezt a káoszt - mutat egyik kezével végig az egész, egybenyitott helyiségen, s el is húzza a száját. - Ez undorító - kortyol a koffeines löttyből.

- Ne mondd úgy, mintha csak én tehetnék róla.

- Ne tegyél úgy, mintha csak nekem kellene takarítanom.

- Inkább mondd, mit akarsz - sóhajt fel gondterhelten Johnny, hiszen tisztában van már annyira Ten makacs jellemével, hogy tudja, csak úgy, semmiért cserébe nem fogja kitakarítani a lakást.

Azonban annyira mégsem ismeri a kisebbet, hogy tudja, mindezt előre eltervezte. Már régóta el szeretné érni, hogy Johnny elvigye egy versenyre, mert egyszerűen kíváncsi, mert érdekli, hogyan is zajlik, mert kicsit ki akar törni a monotonitásából, és ismételten belekóstolni az újba, aztán megint és megint felfedezni valamit a nagy világban ㅡ a következő lépés most éppen az, hogy elérje, hogy ott lehessen azon a versenyen, s végignézhesse, hogyan is folyik, mi történik, és teljesen beleáshassa magát abba a világba.

Testvére eddig még egyszer sem engedte, mert elvileg félti és nem az ő közege, de Ten az utóbbit nem így hiszi. Mert igen, ő nem született bele ebbe a versenyzői családba, ő nem igazi MAD DOG tag, csupán az örökbefogadott kistestvér, ám több kíván ennél lenni; meg akarja mindenkinek mutatni, hogy igenis van kiállása, és ott a helye, mégha kormány mögé nem is ül.

- Vigyél el engem is szombaton - böki ki, s a csészéjét eközben a pultra helyezi, mely jókorát koppan a néma, kínossá váló csendben, mialatt Johnny őrlődik magában. - Na?

- Ez nem jó ötlet, Ten - rázza meg a fejét, s gondterhelt sóhajt ereszt kis vastag ajkai közt. - Nem ismered, kik lesznek ott, nem tudod, hogyan zajlik, meg utána lesz egy ilyen megbeszélésszerű dolog, ahol az emberek fele minimum lerészegedik, pedig amúgy sem megbízhatóak, és nem, ez nem neked való.

- Ne kezelj gyerekként - nevet fel Ten, s megrázza a fejét. - Alig vagyok fiatalabb nálad, és hidd el, tudok vigyázni magamra, esküszöm, láttam már autókat, meg képzeld, még alkoholt is. Sőt, ittam is, ha nem hinnéd, és amúgy eléggé bejött, szóval nyugi, én megleszek, neked törődnöd sem kell velem. Mintha ott sem lennék - hangja néhol szinte csöpög a gúnytól, na meg a cinikus hanglejtéstől, ám tudja, hogy ha egy pillanatig is habozik, Johnny már lezártnak tekinti a témát.

- Akkor sem akarom, hogy gyere - szólal meg ismét valamennyi idő múltán, mire Ten megforgatja a szemeit. - Kérj inkább mást. Miért számít neked ez ennyire?

A fekete hajú elgondolkozik, hogy mit ejtsen ki apró ajkai közül válaszul. Tudja, hogy több lehetősége is akad, ám muszáj a szavakat szinte fegyverként forgatnia célja elérésének érdekében, ezért csalódott arckifejezés álcájában nyitja szólásra beszélőkéjét:

- Csak tudod, elég szar, hogy ennyire kívülállóként kezelsz te is. Mármint, családtag vagyok vagy mi, nem? Akkor ott lenne a helyem - válik egy kicsikét ingerültebbé a hangneme, hiszen tény s való, csakis azért terelte ide a beszélgetést, hogy sikerrel járjon, meggyőzze a másikat, ám mindez ténylegesen is böki a csőrét valamilyen szinten. - És nem értem, miért van ez. Én tisztában vagyok azzal, hogy sosem leszek tényleg a MAD DOG része, meg ez ilyen hatalmas dolog, amihez én nem értek, de nem is változhat ez meg, ha nem kapok esélyt.

- Neked ez tényleg ennyire fontos? - kérdezi az idősebb, mire Ten aprót biccent, s már érzi, hogy a győzelem kapujában van, s mégcsak nem is hazudott. Oké, eléggé túlzott, mert egyébként esze ágában sincs ennyire nagyon beletartozni a családba, na meg képviselni a röhelyes, ezer éves hagyományaikat, azonban állandóan kívülállónak sem jó lenni. - Oké, akkor most az egyszer jöhetsz.

- Csak most az egyszer?

- Még meglátjuk.

- Na, fasza - elégedett vigyorral bólint, s mintha kicserélték volna, és nyoma sem lenne a csalódott, elveszett, helyét kereső Tennek, hanem csak győzedelmesen vesz magához egy üveg vizet, és már ballag is vissza szobájába, mint aki mindent tökéletesen véghez vitt.

- De a takarítást ne feledd! - szól utána Johnny, aki csak fejét ingatja, s titkon már bánja, hogy beleegyezett ebbe az egészbe, ám tudja, testvére hajthatatlan, és amúgy is találna módot arra, hogy ott legyen.