LIMITLESS

:: 𝟭𝟲𝗧𝗛 - toxikusság

A LIGHT BULB tartózkodási helye és gyakorlópályája sem sokban tér el más körzetekétől, már ami a küllemi jellemvonásokat illeti. Ők sem merészkedtek beljebb a városba, hanem egy külső szeglet részét alakították ki, hogy funkcionálissá váljon a gyakorlásra, s nem olyan túl messze van egy meglehetősen romos állapotban ácsorgó ház is, melyet Kun és Doyoung bérelnek, hogy ott tarthassák a szükséges holmijaikat, na meg legyen színtere a körzetet érintő megbeszéléseknek ㅡ mondjuk az utóbbira nem sokszor kerül sor, hisz' ami az igazat illeti, nem olyan nagy számmal vannak az olyan elintézendő dolgok, melyek az egész körzetre hatással vannak; valahogy ebben roppant módon eltérnek másoktól.

Mert tény s való, hogy sem a MISFIT, sem pedig a MAD DOG nem híres arról, hogy a csapat összetartása erősítse őket, azonban mégis gyakorta összegyűlnek, hogy ha mást nem is, de a taktikai lépéseket megvitassák ㅡ ez itt teljességgel kimarad, hiszen minden egyes tag a maga módján igyekszik teljesíteni futamait, s az igazság az, hogy ez a teljesítményen is látszik. Nem túl sok alkalom adódott, hogy elől végeztek egy versenyen, sőt, igazából majdhogynem az egyik legelhanyagolhatóbb részt képezik, de mindez nem szegi kedvüket, hanem továbbra is a pályára mennek, mégha esélyük majdnem a nullával egyenlő.

Kun ennek ellenére is hisz a körzetben, s leginkább abban, hogy egy nap ők is sokra viszik ㅡ szeretné, hogy azok, akiknek nincsen esélyük máshova bekerülni, kapjanak itt némi reményt, s ezáltal egyre jobbá és jobbá válhassanak közösen. Emlékszik, hogy ő maga is csak egy kevéske bátorításra vágyott egész élete során, és bizonyára ez ösztökéli arra, hogy másokat előszeretettel buzdítson. Pont úgy, mint Chenlét. A fiatalabb annak idején a MISFITbe szeretett volna bekerülni, azonban mégcsak esélyt sem kapott, ezáltal pedig Kun volt az, aki hitt benne, s aki felkarolta.

Így került a LIGHT BULBba a fekete hajú, s már hosszú ideje ebben a körzetben próbál jobbá válni, fejlődni, hiszen örökös álma a legjobbá válni. Egyszerűen nem elégszik meg ennyivel, nem éri be kevesebbel, hanem mindig többre vágyik annál, mint amit az élet nyújt neki ㅡ titkon a mai napig a MISFIThez akar tartozni, a nyertesek közé, viszont ezt precízen titkolja; tudja, hogy egy darabig még muszáj itt lennie, tartoznia valahova, hogy aztán egy futam során az élen lévő csapat meglássa benne az egykor csiszolatlan, mára már majdhogynem tiszta gyémántként ragyogó tehetséget. Szüntelen hiszi azt, hogy ez egy olyan álom, mely képes valóra válni, hiszen a jelenlegi állapot neki jócskán csekély, mégha ezen vágya által tulajdonképpen roppant hálátlannak is bizonyul ㅡ véleménye szerint a versenyzéshez tartozó létben nincs olyan, hogy az érzések és az erkölcs irányítsanak, ahogyan az autó sem tesz így a sofőrrel.

Ezekről pedig meglepő módon Renjun sem tud, aki végigkísérte legjobb barátjának pályafutását szinte minden pillanatban. Tisztában van azzal, hogy milyen hatalmas ambíciókkal rendelkezik, hogy neki ez a valaha volt álma, de azt igazából nem sejti, hogy tényleg soha nem éri be, s nincs számára, mi fontosabb. Renjun úgy véli, hogy Chenle ebben a körzetben helyére lelt és csakis fejlődni kíván; mit sem sejt arról, hogy a másik gondolkodás nélkül maga mögött hagyná, ha éppen arról lenne szó. Pedig miatta van itt ő is ㅡ a narancssárga hajú bizonyára nem az illegális autóversenyzés különös közegében kötött volna ki, ha nem követte volna legjobb barátját vakon is, ám jobb támpontja nem akadt; családja és a többi ismerőse szinte nem is vette figyelembe a puszta létezését sem, szóval ha nincsen számára Chenle ㅡ és most már a körzet ㅡ, akkor bizonyára egyes egyedül lenne a magány kiapadni nem kívánó, peremtelen óceánjában.

Szóval inkább úgy van ezzel a helyzettel, hogy tagadhatatlan az, hogy milyen nyomasztó olykor és zűrös, de mégis jobb, mintha csak úgy magányába roskadna. Itt van, ki meghallgassa, például Kun, aki nem is neheztel rá amiatt, hogy igazából nem ül kormány mögé; mert igen, tényleg vakon követte Chenlét, de arra sosem vette rá magát, hogy elkezdjen foglalkozni a vezetéssel olyannyira, hogy ő maga is versenyzővé váljon ㅡ ez egészen távol áll habitusától, szóval meghagyja másnak, ő maga pedig csak éli mindennapjait, s igyekszik belefolyni a körzet igencsak gyér életébe, mint például most is.

A pálya szélén várakozik, s tekintetével mustrálja, ahogyan Kun és Doyoung baráti futamot vív. Ők ketten még kisgyermek korukban ismerték meg egymást, egészen elválaszthatatlanok, s holmi kívülállók bizonyára azt állítanák, hogy teljes mértékben egy húron pendülnek, de a fájó igazság az, hogy barátságuk toxikus. Olyan, mint a méreg, s nincsenek jó hatással egymásra; mióta eszüket tudják, versengenek. Régen talán úgy voltak vele, hogy ez csak gyermeki korszak, de idővel elsúlyosbodott, és soha nem beszéltek róla komolyan. Mert mindketten tisztában vannak azzal, hogy ez milyen káros, mennyire nincsen rendben, de mára már függnek tőle ㅡ teljesen elbódítja őket, hogy jobbak legyenek, s ez már túlment annak határán, hogy pozitívan kimaxolják egymás képességeit; ez már valami egészen más, valami pusztító, valami gyűlölethez hasonlatos.

Pláne Doyoung részéről, aki úgy érzi, hogy sosem ér a vezető lábnyomába sem. Emlékszik, annak idején azért is megküzdöttek, hogy ki legyen a körzet élén, s ő vesztett ㅡ majdnem mindig vereséget szenved, ezért pedig szinte már felemészti a harag, melyet Kun irányába táplál. Csak jobb akar lenni nála, egyszerűen megmutatni, hogy mennyivel több lakozik benne, mint a vezetőben, s képtelen belátni, hogy bizony nem feltétlen van ez így. Nyilván minden ember más és más, s bizonyára vannak az életnek olyan területei, ahol Doyoung győzedelmeskedne, ám amik foglalkoztatjákㅡ és valaha foglalkoztatták ㅡ őket, nem ilyenek. Képtelen elviselni ezt, és mintha nem lenne képes már soha sem belenyugodni abba, hogy el kellene engednie azt, hogy máshoz hasonlítsa magát.

Kun pedig nyilván valamelyest másképpen áll ehhez a szituációhoz. Ő tudja, ez nagyon nem egészséges, cseppet sincsen rendjén, de mintha minden alkalommal, mikor ő nyer, kapna egy különös löketet, aminek a függőjévé vált. Mert hiába van tisztában képességeikkel, egyszerűen újra és újra bizonyítani akar; alátámasztani, hogy igenis jobb. Ám mindeközben szíve azt sugallja, hogy fel kellene hagyni ezzel, mert nem származik belőle jó; nem kell bizonygatni semmit sem, nem kell folyton Doyoung orra alá dörgölni, hogy okkal ő a vezető, de valahogy nem képes a változás útjára lépni. Titkolja még saját maga előtt is, de függője lett annak, hogy nyerjen, mégha ilyen meglehetősen kicsinyes módon is.

Renjun pedig, aki minduntalan ácsorog, tudja mindezt, de nem szól semmit. Úgy gondolja, nem az ő dolga, szóval engedi, hogy a versenyző illetők folytassák elsúlyosbodó harcukat tovább és tovább, mintha ez rendben lenne, s közben beszéljenek úgy egymással, mintha igaz baráti kötelék húzódna köztük ㅡ hiszen Renjun csak egyetlen egyszer hallott egy kisebb kiakadást Doyoungtól, de aztán semmi többet; magukba fojtják ezt az egészet, ám ahogyan Kun célba ér, látni arcán a roppant módon diadalmas és elégedett vigyort, mely csakis amiatt van, hogy ismét győzedelmeskedett és bizonyított.