LIMITLESS

:: 𝟭𝟮𝗧𝗛 - megbeszélés a MISFITben

- Nem lesz ez így jó - YangYang dönti hátra fejét a krémszínű fotelben üldögélve, miként Taeyong nappalijában tart ezúttal fontos megbeszélést a MISFIT.

Nem gyakori, hogy a vezető otthonában gyűlnek össze, hiszen ez mégiscsak egy meglehetősen személyes tér, ám most valahogy ez bizonyult egyszerűnek, szóval jelenleg az egész csapat a kanapén, fotelekben vagy éppen a szőnyegen foglal helyet. Egyedül a zöld hajú az, ki fel-alá járkál, hogy valamiféle ötletre leljen, ami által biztosnak tűnő, mégis ingatag lábakon álló presztízsét erősítse. Tisztában van azzal, hogy a MAD DOG hamarosan lépéseket fog tenni, s az is biztos, hogy ez rájuk tekintve lesújtó lesz, de mégsem tudják, most mi lenne a legcélravezetőbb cselekedet.

Egyedül, mi számít, az a dicsőség, a győzelem mámora, s a tekintély, melyet most olyannyira habzsolnak ㅡ nem akarnak lemondani ezekről, viszont abban az esetben, ha a legellenségesebb körzet tesz valamit a sikerért, bizony a MISFIT meginog. Így is már szövetségre szorulnak, ami éppen a legutóbbi versenyen vált kérdésessé. Senki sem tudja, Hendery meddig tartja a száját, hogy mikor elégeli meg a győzeleméhes modort a 119, s ők mikor maradnak ismét maguk, ami által egyhamar a második helyre csúsznának vissza. De mégis ki akarna második lenni?

- Henderynek akkor is versenyeznie kell - torpan meg Taeyong, ahogyan csapatán néz végig.

- És szerinted, ha ismét odamegyek, az jó ötlet? - húzza fel szemöldökét a lila hajú. - Szerintem már kiátkoznának. Utálnak ott engem, te is tudod. Pláne Hendery a múltkori miatt.

- Akkor menjen beszélni más - ránt vállat Jungwoo, kinek néhány szőke tincse szemei elé hull. Vonásai édesek, s megtéveszetőek éppen emiatt. Minden egyes porcikája angyali, de lelke mint démon irányítja elméjét, mely csak a siker és a reflektorfény irányába törtet. A legtöbben talán éppen emiatt ismerték félre, de számára ez nem gond; sosem zavarta, ha csalódást okozott valakinek, elvégre az nem az ő problémája. - Nem hiszem, hogy ez olyan embertpróbáltató feladat.

- Eddig mindig én mentem - feleli a lila hajú semleges hangnemben, ám mielőtt még Jungwoo ismét szólásra nyitná ajkait, folytatja a beszédet. - Viszont lehet, most jobb is lenne, ha mást küldenénk.

- És kit? - vonja fel szemöldökét Sungchan. - Nekem nincs túl jó hírem. Csak a srác vagyok, akinek van pénze.

- Figyelj, Jungwoo az, aki otthagyott egy másik körzetet - ránt vállat YangYang. - Az sem jobb - teszi hozzá, s szeme sarkából látja, ahogyan a szőke csak szemeit forgatja meg ezen szavak hallatán.

- Oké, akkor már hárman ki vagytok zárva - bólogat Taeyong, hogy ezen továbblendüljenek kissé, s a lényegre térjenek rá végre valahára. - Meg egyébként az sem mindegy, hogy ki tudna leghamarabb menni. Akár már ma - gondolkozik el, s fejben kizárja Jisungot fiatalsága és tapasztalatlansága miatt, így pedig tulajdonképpen egyetlen lehetőség maradt, az utolsó szavait pedig mindössze sürgetésnek szánta. - Mark, te mész.

- Miért nem te? - azonnal visszakérdez, hiszen egyáltalán nincs ínyére ez a feladat, noha tudja, kibúvót aligha találhat.

- Mert dolgom van.

Taeyong egyetlen pillanatra sem kíván magyarázkodni, ezért határozott válaszát meglehetősen rideg hangszínen ejti ki ㅡ mondjuk, ez cseppet sem meglepő az erőskezű vezetőtől. Szereti, ha ő irányít, mégha némi segítsége akad is YangYang, s esetenként Mark személyében. Attól még a főnök ő, a biztos vezető, a legjobbak legjobbja, és egyszerűen biztosra veszi, hogy ez a pozíció csak s kizárólag számára lett megteremtve.

- És mégis mit mondjak Yutának? - kérdezi meg értetlenül és elég bizonytalanul. - Sosem beszéltem még vele, meg olyan ridegnek tűnik. Nem hiszem, hogy én vagyok a megfelelő ember erre a feladatra.

- De, te vagy - jelenti ki Taeyong. - Jungwoot, Sungchant és YangYangot meg sem hallgatnák - néz végig az említetteken, majd a szőnyegen ücsörgő legfiatalabbra vezeti íriszeit. - Jisung pedig még annyira nincs benne az ilyen dolgokban.

- Egy autóversenyző vagy, ne ijedj már meg egy japán emóstól - forgatja szemeit YangYang majdhogynem felvihogva a helyzet abszurdságán, mire Mark csak hitetlenkedve néz rá, aztán pedig Taeyongra.

- Oké, akkor majd este kimegyek a 119 pályájára. Gondolom, ott lesznek.

- Remek - elégedetten biccent a zöld hajú. - Próbáld meggyőzni, hogy Hendery is versenyezzen. Vázold fel, hogy vele és nélküle milyenek az arányok, utalj arra, hogy nagyon is illene tennie a szövetségért, meg ilyenek - magyarázza eléggé vázlatosan, hiszen tudja, hogy Mark ezekkel tökéletesen tisztában van.

A fekete hajú pedig erre bólintással felel, hiszen nem igazán akad más választása. Háta közepére sem kívánja ezt a beszélgetést, viszont mivel Taeyong kéri erre, nem igazán szeretne nemet mondani. Valahogy majd igyekszik kihozni a helyzetből a maximumot, s ki tudja, talán még sikerrel is jár.

- Akkor egyébként ennyi volt a lényeges, nem? - kel fel Jungwoo utalva arra, hogy már igazán indulna haza.

- Igen - támaszkodik meg Taeyong a világos kanapé háttámláján. - Majd ha van valami, úgyis értesítelek titeket.

Ezután csak lassacskán elbúcsúznak egymástól, s a zöld hajún kívül mindannyian elhagyják a lakást, melyben ezúttal is nagy rend uralkodik. Taeyong igazából roppantul szereti a precizitást, rendszerezettséget, még a meglehetősen lázadó jelleme ellenére is ㅡ ugyan nem sokan gondolnánák ezt róla, de tényleg így van.

S éppen emiatt könnyedén elő tudja venni hatalmas szekrényéből fejben kiválasztott ruháit ㅡ miután beballagott a szobájába ㅡ, amiket a mai nap hátralévő óráiban viselni kíván. Igyekszik remek formáját nyújtani, így hát éjszínű, szaggatott farmerébe bújtatja hosszú lépegetőit, majd a hasonló árnyalatban pompázó, kicsikét selyemhatású ingjét bele is tűri, s bőrövét pedig ezen cselekedete után csatolja be. Az egészalakos tükör segítségével végignéz valóján, eztán elégedetten konstatálja, hogy így bárkit könnyedén le tud venni lábáról ㅡ mégis mindezt megfűszerezi mámorító parfümével, ennek következtében pedig a fürdőszobába ballag át, hogy megigazítsa zöldesen tündőklő hajkoronáját, azonban végül arra jut, hogy a tincseket egyszerűen csak hátratúrja, hogy ne lógjon mind homlokába, csupán csak néhány kósza szál.

Igazából úgy gondolja, hogy túl sok teendője már nem akad, hiszen immáron teljesen elkészült külsejének rendezésével. Néhány holmit még magához vesz, amik minden alkalommal elengedhetetlenek, aztán az előszobában lábbeliket húz fel, legvégül pedig a kocsikulcsot veszi markába, hogy ezután ténylegesen kiléphessen a fakó szürkületbe, és elindulhasson.