Ragyogás (BEFEJEZETT)

13. fejezet

Nem akartam elhinni, mikor Rosa kijelentette, hogy mehetek, ahova akarok, de csak csínján bánjak a testemmel. A sebem külsőleg összeforrt, de egy nagyon csúnya véraláfutás vonult végig a mellem alatt a hátamon végződve. A többiek állandóan feljártak a felszínre. Számomra annyinak tűnt, hogy egy-két órát távol voltak, miközben heteket töltöttek fent.

A legszörnyűbb híreket Jeruzsálem felől kaptuk, a Ragyogók nagyobb csoportja elesett. Jungkook betartotta az ígéretét, nem volt távol tőlem, míg a többiek harcolni mentek, ő lent ült mellettem az edzőteremben, és próbált ellátni tanácsokkal, mit, hogyan tegyek. A kezdeti harcom a „Dummy" bábuval, kimerítő volt, a legkisebb mozdulatra, rándulásra, úgy belenyilallt a gyomrom, hogy azt hittem összepisilem magam. Az étkezés – ezek miatt a dolgok miatt – nagyrészt ki is maradt, nagyon keveset tudtam csak enni, így sikerült fogynom öt kilót, az amúgy sem nevezhető túlsúlyomból, hisz általában ötvenöt kiló vagyok, de most, jó, ha vaságyastól vagyok ötven.

Jungkook az edző partnerem lett ismét, a háborúnak annyi előnyét élveztem, hogy Lisa, Yoongi társa lett egy kis időre. Mindig óvatosan karolt át hátulról, hogy finom mozdulatokkal irányítsa a kezemben lévő kardot. Nehezen tudtam koncentrálni, mikor erős mellkasának feszült a hátam, és körbelengett a kellemes fűszeres illata. Volt, hogy fogta a zsákot, melyen a feszültséget is kellemesen le lehetett vezetni. Jungkook a lenti időt számította két hétnek, ami fent fél évnek felelt meg. Az agyam kezdett állandóan a számokkal foglalkozni, ki hány éves, hogyan telik az idő, meg ilyesmik.

A csoda, hogy Ragyogó vagyok, abban is megnyilvánult, hogy rövid idő alatt a szervezetem kezdett regenerálódni, és apró izmok jelentek meg rajtam. Igen, ennyire rövid idő alatt. Minden olyan dolgot, melyet nem tudok megmagyarázni, ajándékként élem meg. Különleges vagyok, ahogy azt anya mindig is mondta.

Kicsit nyugtalan voltam, aznap mikor Jungkookot kiküldték, aggódtam érte, hisz pont azután volt, hogy több tucat Ragyogó lelte halálát. Az edzőterem izzadságtól túlfűtött levegőjét szívtam be, a gyöngyöző verejtéket a halántékomról nem győztem letörölni. Megszoktam már a fekete együttesemet is, harcolni tényleg nagyon kényelmes. Jennie két botos technikáját, és Jungkook kardforgató tudományát összeöltöttem, és a kedvenc harcformám a két tőrös lett. A tőrjeim mind negyven centis vékony pengék, markolata kényelmesen elfeküdt az ujjaim között, lekanyarodó része, szinte átölelte a kézfejemet. A levegővel és a tűzzel kombinálva egész ütős kis csaj lettem, már hogy szerénységemet fényezzem is egy kicsit. Ugyanis rájöttem, hogy ahogy a tenyerembe vagyok képes koncentrálni az erőmet, ugyanúgy vagyok képes azt átvezetni a kezemben lévő tárgyon. De szem előtt tartandó, hogy az adott tárgy ki is bírja azt.

A próbababámat már rojtosra metszettem, mikor veszekedés hangja csapta meg a fülemet, kiléptem az edzőterem ajtaján, és Jungkook állt a folyosó végén, visszatért, épen és egészségesen, bár itt-ott véres hegek húzódtak a karján, és az arcán.

- Befejezted! – kiáltott Lisára. – Kezdem ezt rohadtul unni!

- Te unod? Tudtommal együtt vagyunk, meg kéne beszélned velem a terveidet, de te mostanában jóformán a kis hercegnőn kívül mással nem is foglalkozol! – Ez kicsit féltékenyen hangzott, és persze, megint én voltam a téma, vagy csak rám akarta fogni, mint minden mást. A kedves és bájos, a gyönyörű lány, akit első pillantásra megláttam, megismertem, már korán sem volt olyan szép és kedves.

- Nem gondolod, hogy ezt unom a legjobban. Állandóan számonkérsz, a társam vagy, ez igaz, de nem vagy a feleségem, ezt vésd az eszedbe. Nem tartozom neked magyarázattal a döntéseimmel kapcsolatban. Ha ott rosszul döntök, most mind a ketten halottak vagyunk! Ahelyett, hogy felelőtlennek kezelsz, mert fiatalabb vagyok, próbálj meg egyenrangúként rám tekintetni, mert amint magad is láthattad, Vadász volnék! – fordított hátat a lánynak.