Ragyogás (BEFEJEZETT)

17. fejezet

Emlékszem ezekre a zöld szemekre, akkoriban sokkal élénkebben csillogtak. Az arca megfáradt, szemei fakón meredtek ránk. Nem tudtam mit érezzek azzal kapcsolatban, hogy itt áll előttem, féljek-e tőle, vagy bízhatok benne? Túl sokáig élt egyedül ebben a világban, de miért is vállalta az örök magány, miért nem tért át a többiekhez, miért akart vajon egyszemélyes hadsereget játszani? Az életem nagy részét főleg kérdések határozzák meg, minden egyes lépéssel egyre több kérdés merül fel bennem. Bármi is lesz ebből a találkozásból, örülök annak, hogy életben van.

- Martin – mondtam halkan – Martin Petrov. – Jungkook kérdő pillantásokkal fordult felém, majd a férfi irányába.

- Mit keresel egy áruló fia oldalán? – szegezte nekem a kérdést Martin, tele szemrehányással.

- Az életemet kockáztatnám érte – válaszolta meg helyettem Jungkook.

- Nem hozzád beszéltem, Hórusz fia – mordult rá, majd ismét felém fordult.

- Jungkook vagyok, Jeon Jung Guk – mutatkozott be neki. – Megköszönném, ha a nevemen szólítana! – Határozottan lépett fel Martinnal szemben. Martin tekintette szinte lángolt, mély gyűlöletet táplált Jungkook iránt, vagyis inkább a szülei iránt, de ő volt itt, akin ki tudta tölteni a bosszúját.

A bosszú megtestesítője egy tűzgömb képében jelent meg a jobbjában, körülötte villámok cikáztak. A pillanat töredékén múlott csupán, hogy érzékeltem a jobb kezében felgyülemlő energiát, mely már csak egy dobásra volt Jungkooktól.

- Ne bántsd! – ugrottam elé a testemmel védelmeztem, ahogy a gömb lendületet szeretett volna venni. - Megbízom benne, szeretem őt – mondtam ki miközben a hangom remegett. Olyan érzésem volt, mintha az apám előtt állnék, és az engedélyét kérném, hogy randizhassak.

- Rosszul teszed, az áruló vér öröklődik! – köpött egyet elénk, de a hatást elértem, mert a gömb elillant a kezei közül. Jungkook letekintett, majd felnézett a férfira, a levegővétele szapora lett, nekidőlve szorítottam le a teste mellé a két kezét, amely remegett az idegességtől. Úgy éreztem ez az egyetlen módja, hogy most én nyugtassam le.

- Nem vagyok az apám! – közölte.

- A vér nem válik vízzé – válaszolta. – Csalódtam benned Aechan, én ott voltam, láttam mit művelnek az anyáddal. Ott voltam, mikor ennek a fattyúnak az anyja ránk csukta az ajtót, a kisujját sem volt hajlandó mozdítani érte. Gyáva féreg mind!

- Fejez... - csattant fel Jungkook, de én megszorítottam a csuklóját.

- Martin, szeretted az anyámat, igaz? – kérdeztem, tekintete némileg megenyhült, ahogy az anyámra gondolt. – A bátyámat mégis gyűlölöd, nem? Gyűlölöd Jungkook szüleit, de ő mit ártott neked? – A felvetésemet jogosnak éreztem. Csend volt a szavaimra a válasz, majd sóhajtott egyet.

- Te igazán az anyádra ütöttél – jegyezte meg – Jó királynő lesz belőled. – Egy enyhült félszeg mosolyt láttam megcsillanni a bajsza alatt. - Hogy jutottatok át? Arawn lezáratott minden átjárót, kődobálók és Árnyak őrzik – váltott hirtelen témát.

- Kinyitottam a Jáde barlangot – engedtem el Jungkook kezeit –, de nem tudtam, hogy a Ragyogók alakváltók is? – kíváncsiskodtam, hogy a beszélgetést visszatereljem, a nem olyan régen látott átalakulására.

- Nem vagyok az – felelte. – Azt a gyümölcsöt, mely ezt eredményezi, a Yakshák termesztik, bemutatlak nekik, kövessetek. Hadseregre lesz szükségetek, és a legmegfelelőbb szövetségesek lesznek– indult el a hegy gyomra felé. Egymásra néztünk Jungkookkal, és követtük Martint.