Mindig csúfoltak, mert más voltam. Mindig éreztem, hogy más vagyok, mint a többi ember. De azaz igazság, hogy arra egyáltalán nem számítottam, ami tizennyolc éves koromban kiderült, és végérvényesen megváltoztatta az életemet.
A borítóért ezer köszö...
Kinyújtottam a lábaimat teljesen elfeküdtem. Az egyik orcámat simogatta a puha takaró, a másik orcámat pedig még jobban belefúrtam a párnába. Éreztem a bőrömön a nap melegét, a friss virágillattal érkező levegőt, ami az ablakon át borította be a szobámat.
Lusta voltam még kinyitni a szemeimet, olyan jó volt feküdni, piheni, megnyugodni. Zavaros egy álom volt, én, mint önfeláldozó ember, képtelenség! Hanyatt fordultam, és nagyot nyújtózkodtam, mikor a kezem beleütközött az ágy fejtámlájába.
Sosem volt az ágyamnak fejtámlája, elkezdtem tapogatni, éreztem a rózsaminta vonulatot az ujjaim alatt, lassan nyitottam ki a szemem, kezdtem először hozzászoktatni a fényhez. Hunyorogtam, a fejem felett baldachin ékeskedett, felültem. A szobám hófehér volt, az asztalokon vázákban virágok illatoztak, a falakon festmények az ősök arcaival. Az erkély ajtó tágra nyitva, a szemem közvetlenül pillantotta meg a hegyet, melyet most nem hó fedte, hanem zöldellt, élt. Nem akartam hinni a szemnek, tehát nem álom volt. Kimásztam az ágyból és végignéztem magamon. Egy hosszú, a földet seprő fehér ruhát viseltem, vékonyka pántokkal, olyan érzésem volt benne, mintha nem is viselnék semmit. A hajam bár kissé kócos volt, mégis egyenletesen omlott a vállaimra. A szobám nagyobb volt, mint a Londoni lakásunk teljes területe, két oldalt, hatalmas faberakásos ajtó állt, az egyik résnyire nyitva, ahonnan hangokat hallottam beszűrődni, valami előkészületekről szövegeltek, de engem jobban érdekelt a kinti látvány.
Mezítláb kisétáltam az erkélyre, gyönyörűen faragott márványerkély, korlátján virágfüzérek függtek. Kinéztem, a nap melegen simogatta a bőrömet, a talpam nem fázott az enyhén meleg kövön.
Lenéztem, és igen, a kastélyban voltam. Ami oly ocsmányul élt az emlékeimben, most fehéren pompázott a napfényben, kék tetején megcsillantak a nap sugarai. Az udvarban nyüzsögtek a lények, nevettek, egészséges voltak, a pixiek táncoltak a sellő szökőkút előtt. Az összes barátom felépült. Jimin serényen udvarolt az új nőnemű Ragyogóknak. Kőfal vonta be az udvart körbe, miközben átláttam felette, és az erdőben madarak táncoltak, őzek szaladgáltak. Minden élt, mintha az a sok rossz dolog meg sem történt volna. Jungkook! Nyilallt a fejem az egyetlen név, mely annyira sokat jelentett nekem, aki miatt voltam olyan bátor, hogy mindent képes voltam elérni, aki miatt igazán Ragyogóvá akartam válni. Hirtelen fordultam meg a tengelyem körül, és egy puha meleg ajkat éreztem az enyémen.
Először meglepődtem, majd a nyugalom, a béke költözött a szívembe. Máskor is megcsókolt már, de most minden annyira más volt, annyira tökéletes.
- Felébredtél – mosolygott, arcán megjelentek azok az édes gödröcskék, késztetést érezve, hogy megsimogassam az arcát. Szemei jobban csillogtak, nem volt vágás az arcán, de ha belegondolok, én sem éreztem magam sérültnek. Vékony inget viselt, amit a jó szokásához híven, most sem tűrt be a barna nadrágjába. – Nézd! – fordított előre, hátulról átkarolta a derekamat, állát a vállamra helyezte, mellkasa a hátamhoz simult. – Tir'n'Org, ez a te világod, megmentetted!
- Megmentettük – válaszoltam. – De hogyan? – fordultam meg hirtelen. – Azt hittem meghalunk?
- Namjoonék jöttek utánunk, eszméletlenül találtak minket a rúnák gyűrűjében, a rúnák úgy mászkáltak a testünkön, mint a hangyák. Az ősök eltűntek, és minden új életet kapott. Jó néhány napig voltam eszméletlen, te jóval tovább. És nézd! – nyújtotta ki a kezét, amiben megjelent egy aranylóan izzó gömb, benne pedig egy rózsabimbó született. A gömb eltűnt, a rózsa ott pihent a tenyerében.
- Hiszen ez... - olyan döbbenettel érintettem meg az élő növényt, hogy képtelen voltam a szavakra, csak kérdőn meredtem rá.
- Megkaptam a föld erejét, az ősök megtisztították a vérem az emberek vérétől, Tiszta vérű lettem – mondta ki, olyan volt hallani, mintha egy kívánság vált volna valóra. – Namjoon szerint az ősök ajándéka volt, az önfeláldozásomért cserébe.
- Istenem – ugrottam a nyakába, ő meg szorosan zárt a karjaiba. Hirtelen az ölébe kapott.
- Tudod, mire vágyom már olyan régóta? – kérdezte, ragyogóan csillogó szemekkel. Nem feleltem. – Van még egy kis időnk a koronázásodig – vigyorgott kajául, és elindult velem a szoba belseje felé.
- Koronázás? – jött ki az egyetlen kérdés. Az erkélyajtó magától való bezáródásával együtt, ahogy a függönyök behúzták magukat, a kijárati ajtók bezárultak, a kulcsok kattanással fordították el magukat.
- Mától te leszel Aerten, a Ragyogók királynője! – hangja negédesen csengett a fülembe, ahogy ajkai újra az enyémhez tapadtak és a hátam elterült a puha ágyam Jungkook meleg testével takaróként.
Belegondolva a könyv megmondta, már az első perctől kezdve, a könyvben már megírták az ősök, rég tudták mi fog történni „S lőn két gyermek, élet és halál, fény és árnyék. Harsognak majdan pengék zenéje, ölni fogja egymást e két nép. A vér dönti el ki vezeti új jövő felé az egyesült népet. A kék opál ereje immár jelentéktelenné válik. A kék opál ott lakozik, ahol a szív kiteljesedik, ahol az önös érdek háttérbe szorul, létre jő, felragyog, és új életet hordoz magában. Hol fényt, hol árnyékot, de e két nép ismét kiegészíti majd egymást. A fényt elnyelheti a sötétség, de a sötétség is kitisztulhat. A két gyermek az érem két oldala, mind kettőben van rossz és jó is, kiben ez kevesebb, kiben az. A háborúnak ottan lesz vége, ha az érem egyik oldala megfakul és porba hull.
DE MINEK BIZODALMAM VAN BENNE, A TISZTA VÉRŰEK NEM HALNAK KI, A VÉR TOVÁBB FOG CSÖRGEDEZNI A JÖVŐ GENERÁCIÓJÁBAN, ÚJ NÉPEKET HOZVA LÉTRE."
Vége
Sziasztok! Remélem tetszett, én nagyon lelkesen írtam minden sorát, hisz adott picit fellélegzést az ihlethiány miatt. Sosem sikerült fantasyt úgy megírnom, hogy be is tudjam fejezni, ő az első ilyen gyöngyszem. :) Nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, hogy megérte-e az éjszakai írás, és nem volt unalmas, vagy vontatott. A Ragyogó csillag volt az első olyan történetem, amit megosztottam és akkor izgultam először ennyire. Mindenkinek nagyon köszönöm, aki ad nekem egy csillagot, és külön hálás vagyok, minden építő jellegű hozzászólásért. :)
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
