𝗛𝗮𝘁𝗼𝘆𝗮𝗺𝗮 𝗬𝗼𝘀𝗵𝗶𝗸𝗼 nem akar hős lenni. Sőt mi több, gyűlöli a hősöket - hiszen miattuk ült majdnem egy évet a Hizumi szigorított börtönében. Ám amikor felmerül a lehetőség, hogy az U.A.-ba járjon, minden ellenérvét háttérbe kell szoríta...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
AMINT MAGUNKRA MARADTUNK, ALL MIGHT MOSOLYA ELTŰNT – NEM LÁTSZOTT SZOMORÚNAK, inkább mintha érdeklődővé vált volna. Vártam, hogy megszólaljon, de nem tette, így én fakadtam ki.
– Nem csaltam, és nem fogok bocsánatot kérni, szóval ha arra vár, akkor csak raboljuk egymás idejét!
Azt hittem, most jön a fejmosás rész, a tiszteletről, és a becsületről, de All Might-nak nem voltak ilyen szándékai.
– Nem azért tartottalak itt, Hatoyama-chan. Talán kissé arrogánsan viselkedtél, de semmi rosszat nem csináltál azon kívül, hogy felbosszantottad a Bakugou-fiút. Csupán, mint a mentorod, érdekel, milyen volt az első napod.
Meglepve pislogtam a vékony férfira, aki őszintén kíváncsiak tűnt. Elfogott a bűntudat, amiért akkora taplóként viselkedtem vele, de gyorsan emlékeztettem magam, hogy ez nem okés. Mindenki mással ellentétben, All Might számomra rosszfiú – vagyis, inkább én vagyok számára, de a végeredmény ugyan az. Nem szabad rosszul éreznem magam, csak mert kiabáltam egy kicsit.
– Hát... – Alaposan átgondoltam, mit mondok, hisz nyilvánvalóan jelentés készül belőle, amelyet aztán pszihológusok fognak kielemezni, és a papír alapján dönteni a sorsomról. – Fura volt.
All Might várakozóan nézett rám, így egy sóhajás kíséretében folytattam a monológom.
– Az osztálytársaim furák. Nem rossz arcok, de még sosem voltam ennyi velem egykorúval együtt. – Vállat vontam, mintha nem érdekelne túlzottan az egész, reménykedve, hogy a mentorom nem lát át rajtam. Merthogy valójában egész nap pánikroham közeli állapotba kerültem, ahányszor csak körbenéztem az emberekkel teli teremben. – Az órák unalmasak. Egyedül japán történelemből vagyok lemaradva, mert anya nem gondolta fontosnak a múltat. Vagymi.
– És a képességed? Már régóta nem használtad, így nyilv...
– A képességemmel minden fasza. Pár hónap alatt nem felejtem el, hogyan kell használni – forgattam meg a szemem. – Mehetek végre? Még meg kéne terveznem a hősruhám, és egy csomó házim is van.
– Igen, mindjárt. Csak egy kérdésem lenne még... Mit éreztél az edzés alatt? – Oké, tudtam én, hogy nem csak bájcsevegni akart!
– Ömm, semmi különöset. Nyerni akartam. Ja, és Bakugou felbaszott – Mégis mit mondjak? Szándékosan előteremtették a már majdnem 9 hónapja történt baleset körülményeit, mintegy emlékeztetőként, hogy sosem lehetek hős. Mert a hősök jó emberek, és a jó emberek nem gyilkosok. És én határozottan nem vagyok jó ember, és ezzel mindenki tisztában van, aki elolvas egy cikket a Bábmester ténykedéseiről.
– Szándékosan elkerülted az eshetőséget, hogy harcolnotok kelljen. Ennek volt valami oka, a puszta stratégián kívül? – Láttam All Might-on, hogy tudja, mire gondolok, de nem kezdett pszihológust játszani.
