𝖧𝖾𝗅𝗅 𝖥𝗅𝗈𝗐𝖾𝗋 『x reader oneshots』

二

〖 Akutagawa x reader 〗

│sad befejezés, egy kis komforttal│

­
Megint megtörtént.

Te és Akutagawa megint össze vesztetek, egy értelmetlen dolog miatt. Mindig ezt csináltátok. Akutagawa labilis volt, gyakran képtelen uralkodni az érzésein és haragján, ezzel sokszor megbántott már másokat. De te akkoriban még kivételnek számítottál. Melletted nyugodt volt, mert te megértetted őt. Megértetted a hiányát. Az űrt, amit Dazai hagyott benne. A vágyat, hogy elismerje a régóta szeretett mentora. Megértetted a kétségeit, hogy sose lesz elég jó, és mindig csak második marad. Épp így szeretted őt, és ezt a szeretetet mélyen meg is mutattad neki.

Akárhányszor volt, még az átlagosnál is csendesebb a teázásotok közben, vagy fordult el tőled az ágyban, te mindig ott voltál neki. Rákérdeztél mi bántja, hozzá bújtál hátulról és nyugtató dallamokat dúdoltál neki, miközben a mellkasát lágyan ölelted magadhoz. Akármit tettél mindig gyengéd voltál felé. Türelmes és figyelmes, ha kiabált veled, akkor is.

A fiú nehezen mutatta ki a törődését, és azt, hogy kölcsönösek az érzései, ezért a kapcsolatotokban te voltál a vezető fél. De nem bántad, hiszen Akutagawa idővel megenyhült feléd, és végül a teljes egyénét is megmutatta számodra. Ekkor jöttél rá, hogy igazából mennyire törött a lelke. Akár egy porcelán csésze, ami egy véletlen folytán kötött ki a padlón, és immár képtelenség újra együtt tudni a darabjait. Viszont te nem akartad törötten hagyni. Szeretted volna minden darabját újra, egy egészként látni. Minden szereteted és törődésed a fiúra akartad árasztani, aki, miután megkapta azt, nem fogadta viszonzatlanul.

Akutagawa a szívébe zárt, és ez volt élete legroszabb döntése. Miután rájött, hogy képtelen téged elengedni megváltozott. És nem a jó irányba. Sokkal elutasítóbb lett feléd, a vitáitok száma is drasztikusan megnőtt, és egyre ritkábban tért haza a közös lakásotokra. Képtelen voltál ezt elfogadni, vagy akár felfogni, és ez téged is változásra késztetett. A türelmed fogyásnak indult, a tested pedig nem volt felkészülve egy ekkora fordulatra. Frusztráltabb lettél, és minél többet gondoltál Akutagawára annál rosszabb lett a helyzet.

Végül a legkisebb dolgokon is képesek voltatok összekapni, és ez addig húzódott, amíg egy nap meg nem állítottad a fiút az ajtóban, a távozása előtt. A kabátját markoltad, ügyelve arra, hogy a szorításod ne legyen túlzottan erős. Akutagawa nem nézett feléd. Sőt, még az okát sem kereste a váratlan tettednek.

- Engedj. - mondta unottan, mint általában, mégis most sokkal ridegebben hangzott a kelleténél.

Elgondolkodtál. Talán tényleg el kéne engedned. Elengedned, de akkor már örökre. Megremegett a kezed, a fogásod megenyhült, de Akutagawa nem rántotta ki magát a szorításodból. Kerested a tökéletes szavakat, viszont egy hang se jött ki a torkodon, pedig már annyiszor elpróbáltad magadban ezt a beszélgetést. Most mégis tehetetlennek érezted magad.

- [Y/N]. - hívta halkan a neved a fiú, ezzel kizökkentve a gondolataidból - Mennem kell. - hangjában szomorúság és megbánás tükröződött.

Nem te voltál az egyetlen, aki többször is eljátszotta már ezt a beszélgetést. Akutagawa ígéretet tett, hogy amint esélye támad el fogja mondani neked a tetteinek az okát, viszont ez sose jött el. Képtelen lett volna elmondani neked, magától legalábbis biztos nem. Nem akarta, hogy szomorú légy ezért hallgatott, viszont azt ő sem tudta, hogy épp eme hallgatás miatt lett rosszabb a helyzet.

- Miért? - ennyit tudtál kinyögni, ezt is már csak a felgyülemlet dühöd és kétségbeesésed miatt. Erősen gondolkoztál, próbáltál valami megoldást találni erre a helyzetre, de amíg nem tudtad Akutagawa indokait addig az mélyen rejtve maradt.