detective - chicago pd & fire [SZÜNETEL]

Tizenötödik fejezet

2015. június  22. szombat

viviana beck

Nem tudom mi rosszabb, felriadni a telefonom ébresztőjére vagy annak csengőhangjára. Persze lehetnék én is a hibás, amiért ennyire furcsa zenéket választok. 

Kelly morogva fordult oldalára, miközben én igyekeztem elérni a telefont és megnyomni a gombot, hogy minél előbb felvegyem. A képernyőt, csak annyira néztem meg, hogy megnézzem a hívó felet, ami ismeretlen számot jelzett.

- Igen, tessék? 

- Beck nyomozó, elnézést a késői zavarásért. - azonnal megismertem Sarah hangját. 

- Sarah, semmi gond. Én mondtam, hogy hívj bármikor. Minden rendben? 

- A helyzet az, hogy újra itt van a fiú. Most már monokli is van a szeme alatt és néhány friss vágás az arcán. - bólintottam, de utána rájöttem, hogy Dr. Reese, ezt nem látja.

- Rendben, tartsd ott. Egy tíz perc maximum és ott leszek a kórházban. - mielőtt viszont letettem volna Sarah beleszólt. 

- Ne menjen be az épületbe, itt vagyunk a parkolóban. - a lány nem magyarázta miért, én pedig nem kérdeztem okát. Alig néhány perc alatt sikerült magamnak egy normális, utcára való öltözéket összehozni. Majd, miután az övemre került a jelvényem és a fegyverem, végre elindulhattam a kórházhoz, ahol már vártak rám. 

Dr. Reese intett, miután észrevett. Egy oszlop mellett álltak a fiúval, akinek arcáról tisztán leolvasható volt a félelem. Nyugtatásképpen igyekeztem mosolyt varázsolnom arcomra. Nem szeretném elijeszteni, ha valóban emberkereskedelemről van szó, akkor a fiú csak hasznunkra lehet. 

- Beck nyomozó! 

-Sarah. - biccentettem a nőnek, majd a fiúra néztem. Arcán valóban több seb éktelenkedett, a vágások pedig elég frissnek tűntek. Csak reménykedni tudtam, hogy hajlandó is velem ezekről beszélni. Mielőtt Dr. Reese bemutatott volna minket egymásnak, körbepillantottam. A kórház előtt alig lézengtek az emberek. Néhány ápoló és doktor, jött ki a néhány perces szünetükre majd már mentek is vissza. 

- Simon, bemutatom Beck nyomozót, róla meséltem neked. - a fiú rám nézett majd elkapta tekintetét és a távolba meredt. 

- Simon, semmiképp se szeretném, ha tolakodásnak vennéd, de a vágásokat hol szerezted? Elég frissnek tűnik, talán ha bemennék és ameddig Dr. Reese lefertőtleníti, beszélgethetnénk. - igyekeztem szóra bírni, de ahogy újra rám emelte barna tekintetét, mintha a félelem testet öltött volna benne. 

- Nem. - felvontam szemöldökömet. Simon igyekezett magabiztosan nemet mondani, de hangja elcsuklott. 

- Miért, nem? 

- Azt, hiszem rossz ötlet volt idejönni. - vallotta be és Sarah felé fordult. - Ööö köszönök mindent Dr. Reese, de mennem kell. N-nekem nem szabadna rendőrökkel beszélnem. - azzal fejét leszegve ellépett mellettünk és megindult a járda fele. Akarata ellenére nem tarthattam itt, de ahogy Sarahra pillantottam, felsóhajtottam. Szegény nő, úgy szeretett volna segíteni. 

- Simon, várj kérlek! - a fiatal fiú még hátranézett, majd a földre rogyott. Azonnal odarohantam, Sarah pedig követett. Simon pólóján több vérfolt jelent meg, majd azok növekedni kezdtek. A francba. Körbenéztem, hogy ki tudta volna meglőni, de a közelünkbe nem láttam senkit.

A kórházból kirohant néhány orvos, hogy a földön fekvőt ellássák, de Simon tekintete fenn akadt és örökre itt hagyta, ezt a mocskos világot.