Always in my heart (L.S.) /Befejezett/

Hatodik fejezet

Louis

A héten már másodjára ültünk Harry irodájában, de most már biztosra tudtam, hogy tényleg elkezdhetjük a szervezést.

-Kezdjük az egyik legfontosabbal-vágott bele a göndör hajú-a helyszínnel. Van ötletetek?
-Viszonylag nagy esküvőt szeretnénk-kezdett bele a vőlegényem-olyan 90-100 fő. A szülővárosom pár kilométerre van innen, Londontól és ott van egy csodaszép kis kápolna. Nem régen került magánkézbe. A tulajdonosa meg igazából bárkinek kiadja. Arra gondoltunk-nézett rám mosolyogva, miközben a kezünk végig össze volt kulcsolva-hogy odarendelhetnénk az anyakönyvvezetőt.
-Ez szerintem megoldható, csak egy telefonszám kéne-amint meghallotta, Ethan már nyújtotta is át a névjegykártyát, amit az édesanyja adott neki, rajta a kápolna tulajának a nevével. Még mindig nem értem, miért nem tudtuk ezeket mi megcsinálni.
-Remek-mondta Harry-és a fogadás hol lesz?
-Pár utcányira tőle van egy klub-szólaltam meg - azt szeretnénk aznapra kibérelni.

Épphogy levittem a hangsúlyt a mondat végén, megszólalt Ethan telefonja. Elnézést kérve állt fel, majd ment egy kicsit arrébb. Néhány perccel később bosszús arccal jött vissza.

-Mi a baj, Kicsim?
-Muszáj bemennem az irodába. Lea lebetegedett, úgyhogy kell valaki a helyére. Ma egy fontos céggel van meeting.
-Most komolyan lelépsz? Nem találtak erre az alkalomra mást?
-Édesem, én sem szívesen megyek, de ez van. Fontos lenne az előléptetés.

Csak bosszúsan felsóhajtottam. Nagyon nem szerettem, amikor beletemetkezett a munkájába. Már kezdtem volna felállni mikor újból megszólalt.

-Figyu, te maradj itt. Úgyis mindent átbeszéltünk már otthon, nem?
-Öhm-szólt közbe Harry-ajánlott mindig a pár mindkét felének itt lenni, hogy biztosan ne legyenek félreértések.
-Szerintem vagyunk annyira egy hullámhosszon, hogy ne legyen probléma-mondta végig az én szemembe nézve, a székem karfáján támaszkodva-Elvégre össze fogunk házasodni, nemde?
-Jó. Maradok-egyeztem bele.

Miután elment, még megbeszéltünk néhány dolgot a kedves esküvőszervezőmmel. Nagyjából egy óra múlva végeztünk is. Már az ajtó kilincsét fogtam, mikor utánam szólt.

-Louis! -hangjára megfordultam-Én csak szeretnék élőben is bocsánatot kérni. A múltban történt dolgokért. Én...Istenem...szóval én pár hónapra rá rájöttem, hogy életem legnagyobb hibáját követtem el akkor. Én...próbáltalak utána keresni. Elmentem a lakásunkhoz, de azt mondták elköltöztél. Elmentem a munkahelyedre, de kiderült, hogy onnan is elmentél. Aztán felhívtalak. És ahogy felvetted...rájöttem, hogy törölted a számomat. Belemondtad a teljes nevet érted? Még arra is emlékszem, hogy milyen zene ment a háttérben. Tudom, hogy bulizni voltál. És, hogy engem teljesen elfelejtettél.

Zöld íriszeiből, patakokban folytak a könnyek. És hiába próbálkoztam, hogy ne így legyen,de velem is ugyanez volt a helyzet. Azt hittem már teljes mértékben túltettem magam a történteken, erre kiderül, hogy elég csak felemlegetnie, és újra az az idióta tinédzser leszek, aki halálosan beleszeretett az előtte álló fiúba.

-És ezt most miért mondod el nekem?-a hangom remegett. Utáltam magam ezért.
-Mert jogod van tudni.
-És miért nem szóltál bele a telefonba? Miért nem engedted fel a tiltás a közösségiken, hogy rám írj?
-Én...megijedtem, oké?
-Mégis mitől? Attól, hogy beleszólj a telefonba? "Hé Harry vagyok, találkozzunk már valamikor, jó lenne beszélni."-formáltam telefont a kis-és hüvelykujjam segítségével- Abban a pillanatban rohantam volna hozzád, akármikor is történik. Én éveken keresztül voltam a gödör mélyén utánad. Mikor...mikor el kezdtem járni Ethan-nel még akkor is.
-Lou, én...
-Te mi? Marhára nem igyekeztél! Egyszer megpróbáltál felkeresni és miután berezeltél, ismét lemondtál rólunk!-kiabáltam dühösen. Mindketten csendben maradva figyeltünk egymásra. Végül nyugalmat erőltettem magamra-Jelenleg boldog vagyok. Miért akarod ezt tönkre tenni?
-Én nem akarom Louis-mondta szinte suttogva-De jogod van hallani a bocsánatomat. Jogod van tudni arról, hogy mi történt a levél megírta után. Nem akarom, hogy tévhitben élj, és azt gondold, nem szerettelek. Hogy azt gondold, nem szeretlek-jött egyre közelebb hozzám, utolsó mondatánál pedig már a kézfejemet simogatta a hüvelykujjával. Felháborodva húztam el onnan.
-Ezt ne csináld Harry-kezdtem el hátrálni, még a kezeimet is magam elé tettem. Szemeimből ömlöttek a könnyek-ne add be az ártatlant kérlek. Csak a lelkiismereted akarod tisztára mosni igaz? Vagy Élvezed, hogy szenvedni látsz? Úgy érzed ezzel hatással vagy rám? Mert akkor kurvára tévedsz-azzal sarkon fordultam, kinyitottam az ajtót és kirohantam az épületből.

Kellett egy kis idő, míg összeszedtem magam. Busszal mentem haza, mert Ethan elvitte a kocsit. A mai nap hatására előtört néhány Harry-vel közös emlék. Köztük az egyik kedvencem is.

A nyári szünet közepén voltunk. Este volt már, mikor kiültünk a kertünkben lévő hintaágyra. Ő elfeküdt, én a lábai közé helyezkedtem, hátamat mellkasának döntve néztük a csillagokat. Rengeteg mindenről beszélgettünk. Édes kis semmiségektől kezdve a nagyobb volumenű témákig. Szóba jött a pályaválasztás is, hiszen szeptemberben kezdtük a végzős osztályt.

Én soha nem tudtam magam elképzelni egyetemi tanulóként. Egy vágyam volt: nyitni egy autószerelő műhelyt. Amióta az eszemet tudom, minden nyáron a nagybátyám műhelyében javítottuk a kocsikat. És ez a szenvedélyem úgy tűnik, örökké fog tartani. Két választásom volt gimi után ezzel kapcsolatban: vagy maradok Doncasterben és segítek a nagybátyámnak, vagy pedig megyek Londonba az egyik haverjához. Nekem mindegy volt igazából, csak az érdekelt, hogy azt csinálhassak, amit szeretek, illetve maradhassak a szerelmem mellett.

Hazz viszont nagyon szorgalmasan belevetette magát a továbbtanulás kérdésébe. Kiskora óta szeretne rendezvényszervező lenni. Megnézte az összes angliai egyetemet, hogy hol kaphat megfelelő oktatást ehhez a végzettséghez.

-Kettő egyetem között vacillálok. Az egyik Londonban a másik pedig Liverpoolban van. De most, hogy felvázoltad a lehetőségeidet, döntöttem-vigyorgott-Irány London Baby!
-Biztos, hogy ezt szeretnéd? A jövődről van szó.
-Igen. A jövőm pedig te vagy.

Vallomására egy csókkal reagáltam, amiből tudta, én is így érzek.

Az volt életem egyik legboldogabb éjszakája.

Na Helló!
Jelentem, éjjel 1:14 van, de hát ha most jön az ihlet.🤷‍♀️
Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt, remélem, hogy tettszett nektek.
Legyen csodaszép napotok!
Puszi💙💚