Always in my heart (L.S.) /Befejezett/

Tizenötödik fejezet

Louis

- Kinyitom! - kiabáltam, mikor meghallottam a csengőt. Már három napja Liamnél csöveztem. Ő éppen a fürdőben tartózkodott és a randijára készült Noraval. Hosszú ideig kellett őt nyüstölnöm, de végre vette a bátorságot, és elhívta a felette lakó lányt, aki természetesen igent mondott. Hát hogyne mondott volna igent, mikor már az első találkozásunkkor láttam, hogy totál odavan érte?

Lassan odacsoszogtam a bejárathoz és kinyitottam.

- Harry! - néztem rá meglepődve - Hát te meg mit keresel itt?

- Szia! - köszönt rám bizonytalanul - Ethan nálam járt pár napja, lefújta az esküvőt.

- Ohh. És azt is elmondta, hogy miért?

- Igen. Bemehetek? - kérdezte, mire jelzésképp arrébb álltam az ajtóból. Leültünk a kanapéra tisztes távolságra egymástól. Egyszerre nyitottuk ki a szánkat, hogy megszólalhassunk, viszont mindketten elnevettük magunkat a helyzet abszurditásán.

- Hello Harry - lépett Liam a bejárati ajtóhoz, amire rálátásunk volt a nappaliból teljes harci díszben - Én épp menni készülök. Randim lesz - vigyorgott. Mielőtt kilépett volna az ajtón, még odajött hozzám, és megölelt.

- Minden rendben lesz, itt hagyhatlak vele? - suttogta a fülembe.

- Persze - válaszoltam halkan, majd barna szemű barátom elhagyta a lakást.

Ezután percekig ültünk csendben egymás mellett. Néha, mintha valamelyikünk összeszedte volna a bátorságát, hogy megszólaljon, ami az utolsó pillanatban el is szállt.

- Nézd Lou - szólalt meg végül a göndör - Én tudom, hogy elrontottam. És tudom, hogyha mindennap, 0-24-ben epekedek a bocsánatodért, az sem lenne elég. De megígérem, hogy ezentúl minden erőmmel azon leszek, hogy jóvá tegyem. Küzdeni fogok érted, bármi is legyen az ára. Boldognak akarlak látni és azzá foglak tenni. Te vagy a legjobb dolog, ami történt velem, és ha tehetném, visszamennék az öt évvel ezelőtti énemhez és jól felpofoznám, amiért nem értékelt téged eléggé. Te tökéletes vagy és tudom, hogy nem érdemellek meg. De mégis könyörögve kérlek, hogy adj még egy esélyt, hogy mindenemet neked adhassam.

- Harry, én... - túrtam bele a hajamba gondterhelten - nagyon értékelem a próbálkozásaidat, tényleg. De nekem ez túl sok és túl hirtelen. Éltem a tök jó kis életemet, már azt hittem, túlléptem rajtad, erre öt év után csak úgy feltűnsz és felforgatsz mindent. Csak... haladjunk lassan, oké?

- Persze, bármit, amit akarsz - mosolygott rám - Szeretlek - nézett mélyen a szemembe.

- Én is szeretlek - viszonoztam a vallomást fülig érő szájjal. Végül nem bírtam megállni, muszáj volt megcsókolnom.

Harry

Abban a pillanatban, hogy ajka az ajkamhoz ért, azt hittem, felrobbant körülöttem a világ. Hazatértem. Olyan régóta vártam erre a pillanatra és végre megtörtént! Álmodni sem mertem arról, hogy Lou egyszer megbocsát, de, mikor végre megtörtént, rettentően hálás voltam neki. Végre újra élő embernek éreztem magam.

- Ennyit arról, hogy lassan haladunk - nevetett fel, mikor elhúzódtunk egymástól. Imádom a nevetését. 

- Nekem tetszik - mosolyogtam pajkosan, mire csak nevetve rácsapott a mellkasomra, majd együtt eldőltünk a kanapén, örömmámorban, szerelmesen.

Sziasztok!

Köszönöm szépen, hogy elolvastátok, elég rövidke kis szösszenet volt, de azért remélem tetszett nektek. A következő rész már az epilógus.

Legyen további szép estétek/napotok!