Always in my heart (L.S.) /Befejezett/

Tizedik fejezet

Louis

Nagyon ritkán iszok kávét. Ha valami miatt mégis, akkor jó alaposan megcukrozva, tejjel felöntve. Most viszont egy nagy bögre feketével a kezemben léptem be a műhelybe. Egész este alig aludtam valamit az Ethannel történtek, illetve a Harryvel való több órás beszélgetés miatt. A tegnapi nap, illetve a ma éjszaka nagyon megterhelő volt számomra. Fogalmam sincs, hányadán állunk a vőlegényemmel. Tudom, hogy amit tett az rossz, de azt is tudom, hogy mindent megtesz azért, hogy uralkodjon a betegségén még akkor is, ha ez nem mindig sikerül neki. Harryvel pedig... vele dumálni pedig olyan érzés volt, mint amikor gimiben az anyukáink nem engedték, hogy egymásnál aludjunk, mert másnap suli volt, ezért sunyiban telefonáltuk át az egész éjszakát. Istenem... azok voltak életem legszebb évei.

- Tommo! – Zayn hangjára ocsúdtam fel – Na végre! – sóhajtott fel, mikor ránéztem – Már mióta szólongattalak, de te csak hátrahajtott fejjel, becsukott szemekkel álltál. Minden oké?

- Összevesztem Ethannel – masszíroztam meg fél kézzel a homlokomat.

- Louis – rögtön felkaptam a fejemet a hirtelen jött lágy hangra. Vőlegényem állt ott egy szál vörös rózsával a kezében. Arca nyúzott volt, testtartása görnyedt. Látszott rajta, hogy bizony ő sem alvással töltötte az éjszakát. Lassan csoszogva mentem oda hozzá, megtartva a kellő távolságot, amit fájdalmas tekintettel nézett végig. 

- Szia - köszöntem halkan.

- Szia Lou. Én... annyira sajnálom. Tudom, hogy nincs mentségem, én csak... annyira szeretlek és annyira félek, hogy elveszítelek. És elcsesztem. Rohadtul elcsesztem, de ígérem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy jóvá tegyem.   

- Ethan, én... szeretlek, de nekem most... kell egy kis tér. Én... nekem át kell gondolnom a doglokat.

- Louis, kérlek... Ugye most nem akarsz velem szakítani?

- Nem tudom... nem hiszem. Csak most menj el kérlek. Adj egy kis időt, jó?

- De ígérd meg nekem, hogy este hazajössz! - kezdett el könnyezni - Kérlek!

Egy pillanatig haboztam, majd pedig bólintottam.

- Megígérem. 

Harry

Kivettem a szabadnapomat. Tisztában vagyok azzal, hogyha kimerült vagyok, akkor borzalmas a teljesítményem, úgyhogy jobbnak láttam a mai napot pihenéssel tölteni. Éppen az ágyamban feküdtem teát kortyolgatva, valami bugyuta vetélkedőt nézve a TV-ben, de fejben nem voltam ott. Az éjszaka történteken járt az eszem, és főleg Louisn. Szerettem volna legalább pár perce elfelejtetni vele ezt a szarságot. Meg akartam vigasztalni, átölelni, miközben a fülébe suttogom, hogy itt vagyok, vigyázok rá. Egy hirtelen ötlettől vezérelve ugrottam fel és ültem kocsiba. Elhajtottam a munkahelyemig és megkerestem a megfelelő dokumentumot. Még az első megbeszélésen megadták mindketten a munkahelyük címét, ha esetleg valami miatt oda kéne mennem. Miután kiírtam a megfelelő adatot, ismét autóba pattantam. Mielőtt a műhely felé vettem volna az irányt, megálltam egy kisboltnál, ahol vettem egy doboz bonbont, abból a fajtából ami - reményeim szerint még mindig - a kedvence.

Félelemmel vegyített izgalommal szálltam ki a kocsiból. Lassú léptekkel mentem a hatalmas garázs bejáratához. Viszont nem láttam ott senkit.

- Hahó! - mondtam bizonytalanul, mire egy fekete hajú férfi nézett ki egy ezüst színű autó mögül.

- Helló! Miben segíthetek? - kérdezte. 

- Louist keresem.

- Megyek! - hallottam meg a hangját. A helyiség bal sarkába néztem, ekkor vettem észre a paravánt, ami mögül kilépett a kékszemű... félmeztelenül. Vagyis a póló ott volt a kezében, éppen vette fel, de még láthattam a kidolgozott felsőtestét, ami egyből elöntött egyfajta jóleső forrósággal. Fantáziám szárnyra kapott, a fejemben már éppen a kocsi motorháztetejére ültetett fel, amikor hangja szétoszlatta képzeletem képsorait - Hát te mit keresel itt? - nézett rám meglepődve.